Dunántúli Protestáns Lap, 1918 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1918-12-15 / 50. szám

49. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 221. oldal. A Baltazár-ügyhöz mit szóljunk? Csak igazat mond a példaszó: „Nehéz a becsületes embernek“. Ha Baltazár püspök olyan ember volna, aki igazán rá­szolgált volna az ilyen bánásmódra, ha csakugyan visszaéléseket, jogtalanságokat, következetlenségeket, gyávaságot követett volna el: akkor is méltatlan és jogtalan lenne vele szemben a szunyogcsipések ennyi illetlen zaklatása. De többet mondunk. Ha Baltazár püspök csakugyan olyan ember volna, akihez hozzá­férne a ferdítés, jogtalanság, következetlenség, akkor senki sem támadta volna meg. Akkor elkövethetett volna igazságtalanságot, hatalmi visszaélést, mégha valaki szőnyegre hozta volna is azt, annak törött volna be a feje, vagy ha ez nem lett volna „kicsinál­ható“, olyan minden indokolás nélküli, de föltétien tekintélyű és érvényű „napirendre térés“ lett volna a felelet, amilyenre példát találni éppen nem nehéz. Képzeljünk Baltazár helyén egy — nem Baltazárt. Mint püspök, konventi és zsinati elnök azonnal fegyelmit harsoghatott volna minden ilyen nyílt támadások elkövetőire, annál inkább a debreczeni presbitérium egy részének, hatásköréhez nem tartozó, teljesen jogtalan, alaptalan és tiszteletlen sérteni aka­rásával, mely érvénytelen és közönséges üldözésnél egyébnek nem minősíthető. Persze most ilyesmit is meglehet tenni és meglehet különösen egy Baltazárral szemben, akitől nem kell félni, hogy megboszulja a személyét érő sérelmeket, mert, hogy ez ő róla el­képzelhetetlen, azt még ellenséges gyűlölői is jól tud­ják. De jó is, 'hogy vele szemben nem kell félni, hogy az igazság útjáról letérésre kapassa el magát. Micsoda „nagymérvű tiszteletlenség az egyházi felsőbb ható­ság iránt“ kerekedne most ki a dologból! És nem is alaptalanul. Mert ha némely esetben még az is nagy­mérvű {tiszteletlenség, ha valaki egy tanítóválasztást az új választási szabályok szerint lát el és nem a régebbi — érvénytelen — szabályok szerint csak azért, mert esperese még nem tudja, hogy új sza­bályzat lépett életbe és a régi szerint akarja elintézni a választást, a Baltazár püspök és konventi, zsinati elnök személyét ért alaptalan támadások csak nem a „mindenek ékesen és szép renddel“ történésének té­nyei közé tartoznak? — Végzetes kára lenne egyhá­zunknak, ha Baltazár püspök egy pillanatig is több­nek nézné ezt az ügyet a valódi mértékénél. Ha leckéket fogadna el azoktól a hangosaktól, akik előbbre az ordóvadászatot a hatalom segélyével mindennél fontosabb egyházi közérdeknek tartották. Azoktól a hangosaktól, akik, mikor Baltazár a királyi hatalom teljessége alkalmával* megmerte mondani nyíltan, sőt szemtől-szembe is a király előtt az igazságot — ijed­ten néztek körül: nem látja-e valaki, hogy ők is ott vannak — a hallgatók közt? Azoktól a hangosaktól, kik az Orle megalakulása elé csak gáncsot vetni tud­tak annak idején, a kebelében felújított sekularisatio eszmélyének még nevére is összebújtak. Azoktól a .hangosaktól kik az Orle kezdő, nehéz éveiben — az előkelők szemöldökráncaitól félve — csak a karzaton mertek cilinderesen vendégszerepelni, hogy hirt vi­gyenek a gáncsvető hatalomnak: miféle „demagogia“ megy is itt tulajdonképen? Baltazár püspök jól teszi tehát, ha levonja a konzekvenciákat, de nem oly ér­telemben, mint gyűlölői szeretnék és lesnék, hanem oly értelemben, hogy az ő integer vitae scelerisque purus egyénisége nem tekinti az egész dolgot a pá­ratlan vezéri munkásságát korlátozó akadálynak. {Dunántúli.) Visszavonulás. Sajnálattal értesülünk e b. lapok de­cember 1-iszámából, hogy a lap jelenlegi szerkesztője és a főmunkatársa megválik újév után a laptól. Sajnálattal értesülünk arról is, hogy a lap esetleg megszűnik, mert a készülő „Egyházi Szemle“ megjelenése esetén két lapot nem bir meg kerületünk. A szerkesztő úr bizonyára jobban ismeri a viszonyokat, mint mi. Nyilatkozatából a békés megnyugvás szelíd hangjait halljuk. Érinti a lehetőségét annak is, hogy majd az új lapnak több segély jut a kerülettől, mint az eddi­ginek, ezt óhajtja is, mert szükséges. Hát ha ez a megválás befejezett tény: nem sokat szóllhatunk bele. Azt ugyan nem értjük, miért jut majd esetleg több kerületi segély az új lapnak, vagy új szerkesztőknek, mint az eddigieknek; illetőleg miért jutott kevesebb az eddieknek? Azt sem értjük, miért kell megszűnni egy Dt. P. Lapnak, ha Egyházi Szemle néven új lap is indúl ? Szerintünk, ha egészséges egyházi életről még csak szó is lehetne, minden egyházmegyének, sőt gyülekezetnek lenne megfelelően szerkesztett egy­házi lapja. Persze, akkor nem is csöppentünk volna bele niemandok gyanánt az új idők forgatagába. Azt sem tudjuk: a jelenlegi felelős szerkesztő úr mennyi pártfogásban részesült úgy anyagilag, mint szellemileg, vagy mennyire hagyatott magára a sokágú hivatalos és hivatásos teendői között is vállalt szerkesztői mun­kában. Egyet azonban tudunk. A becsületes szókimon­dásnak, az igazság el nem hallgatásának ő olyan iskoláját állította fel lapjának hasábjain: amilyent eddig nem ismertünk. Ő maga volt lapjában a legelső és legbátrabb igazmondó; de mindig készséggel bo­csátotta rendelkezésére a teret másoknak is, ha igaz ügy érdekében síkra szálltak. Nem törődött vele, hogy tetszik vagy nem a bátor igazmondás; hatalom, klik­kek, intrikák, áskálódások, népszerűtlenné tétel őt el nem riasztották. És a lap ezen aerája, akarva-nem­­akarva, irányt szabott a jövőre nézve. Akármi lesz az új lap neve, akárkik lesznek szerkesztői: erkölcsi tekintélyre csak úgy számíthat, ha ezt a pozíció-értéket megőrzi és fejleszti. A sajtó a közélet legfőbb ellen­őre, sok esetben egyes dolgoknak egyetlen és vég­leges föllebbezési fóruma. Nem fogunk megelégedni ma már a kézmosó „uram, uram“ sóhajtásokkal; de megköveteljük, hogy akik a prófétai nehéz tisztet vál­lalják, merjék is bátran rámondani a hitványságra, ferdeségre, obscurus nagyképűségre és a haladás, igaz ügy kerékkötőire: te vagy az az ember! Nem szá-

Next

/
Thumbnails
Contents