Dunántúli Protestáns Lap, 1918 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1918-02-10 / 6. szám
30. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 6. szám. Sággal, amig az egyház céljait szolgálják. Rányomja bélyegét mindenre akkor, amikor már számosán érezték, hogy az egyház alapelvei, világnézete olyan bilincseket raktak az egyénre, annyira lenyűgözték az emberiséget, hogy nem képes az előtte álló kulturális feladatok megoldására. Addig nyargalt a középkori egyház a formákon, mig végre belevesztette a keresztyénség lényegét. A formákhoz való merev ragaszkodás tette a középkori egyházat a haladás, a tudományos fejlődés legnagyobb akadályává, ellenségévé. Az egyház hatalmi épületének fundamentuma: a tekintély elve, amely előtt meg kell hajolni mindenkinek és mindennek. Az egyházi tekintély áll őrt a tudomány mezején, nehogy új gondolatok, új eszmék gazdagítsák az emberi életet s megfertőzzék az egyház szent tanait. Az egyház által körvonalazott s hirdetett tanokban való vakhit: a vallásos és szellemi élet kizárólagos alapja. A theológiai tudományok önálló vizsgálata könnyen veszélybe dönthette volna az egyháznak oly sok vihart kiállott hatalmi épületét, mert az egyház tanai és a tudomány igazságai a legkiáltóbl> ellentétbe jutottak volna. Az egyház tarrai, mint a theol. tudományok tárgyai örökérvényüek, változhatatlanok s ezeket fejtegetni, magyarázni csak abban a szellemben lehet, amelyet az egyház előre megállapított s minden tudomány, amely ezektől eltér, — ördögi találmány. A theológia lett a tudományok tudománya s ez uralkodott a tudomány minden ágán anynyira, hogy minden világi tudomány csak addig haladhatott, amig az egyház hivatalos tanaival ellentétbe nem jutott. Az egyház tanainak változhatatlansága folytán tehát minden tudomány megállásra kényszerült. A tudományok csak abban a szűk körben mozoghatnak, amelyet számukra az egyház tekintélye kimért. A tudományok művelése nem is állott egyébből, mint a már megállapított s az egyház által approbált tételek ezer, meg ezerféle kombinációjából, anélkül, hogy az emberi szellem valami újat termelhetett volna. A filozófia a maga egyházi köntösével nem a logikus gondolkodás előmozdítását, az emberi szellem megtermékenyítését szolgálta, hanem megszabott kereteivel a szabad vizsgálódásnak emelt kinai falakat. Az egyház tehát a tekintély elvének felállításával s az úgynevezett scholasztikus filozófia ápolásával korlátokat vont a tudományos gondolkodás elé. Ezt a középkori tespedést, a tudományos élet tengődését élénken rajzolja Madách „Ember Tragédiája“ azon jelenete, mely a középkor bilincseiben, fojtó légkörében sinlődő emberi lélek alkotó munkásságának, önálló teremtő erejének létjogosultságát hangoztatja. A visszahatás csakhamar megindul és pedig ott, ahol legerősebb volt a nyomás, t. i. egyházi téren. A középkori egyház univerzális theokráciáját kellett megdönteni, Jiogy minden új életre keljen. E küzdelem a reformációval indul meg, amelynek már a humanizmus és reneszánsz utat törtek. Ne feledjük el azt, hogy a reformáció nem akarta az egyház egységét megbontani, csak azokat a helytelen következtetéseket akarta kiküszöbölni, amelyek ellenkeztek a keresztyénség szellemével. A reformáció csak össze akarta egyeztetni' az egyházat azzal a fejlődött korszellemmel, amely természetes történelmi fejlődése volt a keresztyénség egyetemes eszméjének, a keresztyén szabadságnak. Midőn ez nem sikerült; midőn kitűnt, hogy az egyház fundamentális elveiben rejlik a hiba, a küzdelmet azok ellen kellett irányítani s ettől fogva a harc elvesztette a reformálló jellegét s bekövetkezett a forradalmi reformáció. A keresztyénség eszmei egyetemességét a reformáció a lélekbe, az egyéniségbe helyezte s ez által lett hű bajtársává, osztályosává a humanizmusnak. A reformáció nagy és elévülhetetlen érdemét épen abban kell látnunk, hogy azokat az eszméket, amelyeket a megelőző idők vallási, politikai, társadalmi és gazdasági mozgalmai felszínre vetettek s amelyeket a humanizmus és reneszánsz mindig erősebben domborítottak ki, úgy állította oda a kor jövő feladatai közé, mint amelyeknek megvalósítása elengedhetetlen szükségesség s oly világosan, hogy azok csakhamar minden társadalmi osztály s az egész emberiség közkincsévé váltak. Ezt a célt szolgálta a reformáció azzal a világnézettel s azokkal az alapelvekkel, amelyek homlokegyenest ellenkeznek a kalholicizmussal s amelyek annak nem sajátos tulajdonai, hanem az evangéliumi keresztyénségből sarjadztak ki. (Vége köv.) IRODALOM. Látások könyve.* Beszédek, elmélkedések. Irta : Ravasz László. Az Ut kiadása. Kapható Kolozsvárt, Bocskai tér 1. Hornyánszky Viktor könyvnyomdája 1917. 352 oldal. Ára 12 korona. (Folytatás.) Mintha különös szenvedelme volna, hogy egyeseket bírjon rá Krisztusi életeszmény felvételére. Mintha egyedül csak a stereotip második személy, az a bizonyos „Te“ érdekelné, aki ellen küzd, bizonyít, akit megaláz, felemel, eszményeket ragyogtat fel előtte, akinek bizonyságot tesz, — s mire a kötet végére érünk, a modern Natanaelektől és Mária Magdolnáktól a modern Pilátusokig és farizeusokig megtaláljuk a „Te“ mögött azokat. Végig pastorálja a legellentétesebb lelkivilágokat, a nevelés, környezet, gazdagság babona, testi vallásosság, csalódás, szégyen, bukás, bűn, ifjúkor, férfikor által befolyásolt, eltorzult, összekuszált lelkivilágok labirintusában biztonsággal halad és bogozza ki az evangéliumi világlátás fényénél a csomókat azoknak, akik hallgatnak rá. Ő, aki meg tudja tenni, hogy 50 sorban megírja a magyar ifjú eszményét, 100 sorban a nő eszményét, úgy ahogy férfiról és a nőről csak keveseknek volt álmodásuk, aki március 1‘5-iki beszédében grandiózus vonásokkal rajzol meg nemzeti jövendőt, aki a „Kétféle látás“-ban mélységes intuícióval szemlélteti az emberi élet nagyfiúit heti ismertetésünk 4. kikezdésében egy mondat így olvasandó: mert bizonyságtétel és bizonyságtevő, egyazon fának stb.
