Dunántúli Protestáns Lap, 1918 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1918-02-03 / 5. szám
1918 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 27. oldal. ellentétekre áthelyezkedő s elvi alapokon rendezkedő és tömörülő irányok egymás között már megindult versenyére, amelyben nemcsak arról van szó, hol a nagyobb igazság és a nagyobb szeretet, hanem végeredményében arról is, hogy milyen fiakat nevel egyegy iskola az evangéliomról való bizonyságtételre a modern kor legzürzavarosább idejében. A Látások könyve már címében is, de az előszóban is tájékoztat, hogy hova lépünk be. Bizonyságtételek világába azokról a dolgokról, melyeket a hit szeme lát. Nem tanítások tehát, hanem látások és a látottakról való bizonyságtevés, A látások leírójának tehát ez az öntudata, hogy bizonyságtételeket tesz le beszédeiben „az evangéliomi világlátás örök titkairól“. Ismertetésünkben így az író személyébe is be kell hatolnunk, mert bizonyságtevő egyazon zöldelő fának koronája és gyökere; egyazon igazság tükre is, tükörképe is. Ravasz László az a boldog vándor, aki az útközben sebetütő köveket mind felszedte s mire hazaért, tarisznyája tele lett arannyal. Boldog azért is, mert nem telepedett le előbb, mintsem haza ért — s ma is útban van (mint maga mondja) —, de az Atyai birtokon. Meglep bennünket a személyes lelki küzdelem hiánya, noha az egész könyv annyira szubjektív, mintha négyszemközti beszélgetés volna vagy önvallomás és annyira közvetlen, hogy díjat lehet kitűzni annak, aki egy bombasztot talál a 352 oldalon. Pedig vannak sorai, melyek olyanok, mint a beforrott sebhelyek, vannak halk szavai, melyek mögül egykori jajjok csendülnek ki, talán egykor véres kövek voltak, ma vigasztaló kenyér az éhezőnek, gyógyító ir a kinlódónak. Nem ismerek magyar prédikációs könyvet, (Robertson nem magyar), melyben egy ember személyes érzelmei, fájdalmai és örömei, a bizonyosságért vívott küzdelmei, úgy megtisztítva és eltakarva, néha szinte hideg objektivitással szólt volna hozzánk s lett volna közvagyonná, mint a Látások könyvét. Csak ha elindultunk az evangéliomi világlátás utján, akkor veszszük észre, mennyire a mi számunkra Íródott ez a könyv s hogy mennyire bizonyságtételek azok, s csak akkor tanuljuk meg olvasni. Ahol mi nem tudjuk szivünk feszítő érzését kifejezni, ott boldogan csendül ki beszédéből a mi legszentebb szívverésünk. Ahol félünk bevallani hitünket, csak érezzük nekünk van igazunk, megerősít hitünkben. Másutt szapora lélegzettel rábukkanunk : ez vagyok én; így akarom én is. Ahol tévetegen megállunk, ott kézen fog és vezet, mert megteszi, nem fölényes, alázatos. Éppen ez a másik jellemzője: az alázatosság. Nagy nevelő, azért nagyon alázatos. Prédikációiban és szertartási beszédeiben nincs semmi a grandiozitásból, a nagy programmokból, szédítő tervekből vagy lehetőségekről, csak egyről az emberi lélekről. (Folyt, köv.) VEGYES. Kérelem. A legmélyebb tisztelettel kérjük lapunk m. t. előfizetőit és barátait, hogy az 1917-re szóló előfizétési és hirdetési díjakat méltóztassanak beküldeni. Nagyon szeretnénk nyomdai tartozásainkat rendezni. Az Erő I. évfolyam 5. sz. 1918 január. Ifjúsági havilap. Megjelenik az iskolai év alatt minden hó közepén. Főszerkesztő Ravasz Árpád, felelős szerkesztő dr. Papp Gyula, főmunkatárs Deme László. Aki csak teheti, rendelje meg azt kiváló gonddal, nagyon jól szerkesztett ifjúsági lapot a gyermeke számára. Változatos közleményeivel, sok szép, jól sikerült képeivel magas színvonalon áll. Tanít, gyönyörködtet és gondolkodásra késztet. Semmi se kívánatosabb, mint, hogy középiskolás növendékeink valamennyien megismerjék és ez legyen lelkűk művelésének egyik fő tényezője! De az is kívánatos volna ám, hogy azok a szellemi munkások, akik ilyen lap szerkesztésére igazán képesek és készséggel vállalkoznak, ezt a munkát tekintenék főfoglalkozásuknak, kenyérkereső életpályájuknak és ne fáradt testtel és túlterhelt lélekkel, üdülésre való idejükben lennének kénytelenek végezni ezt a gyönyörű munkát, amire hazánk és egyházunk közérdekéből a lelkűk hajtja őket! Hej, ha nekünk is volna olyan nagy anyagi erőnk, mint a magyar római katholikus egyháznak! De minálunk néhány jó igyekezető ember törhetetlen akaratának kell pótolni minden hiányt! Sokszor anyagi áldozattal is ! K. J. Kötelesek-e a lelkészek az általuk használt egyházi földek és a lelkészlak után vagyonadót fizetni ? A jövedelem és a vagyonadó megállapítására szervezett adófelszólamlási bizottságok az előadó javaslatára egyes helyeken vagyonadóval rótták meg a lelkészeket az általuk használt egyházi földek és a lelkészlak után. Ez a kivetés az 1916. évi 127.000 számú végrehajtási utasítás 27-ik §-ára hivatkozással történt, amely szerint „haszonélvezet esetén a haszonélvező köteles a vagyonadót fizetni, tehát a tulajdo • nos helyett ezek válnak adóalanyakká“. Első pillanatra tényleg úgy látszik, mintha a lelkészek a szokás alapján kötelezve volnának a vagyonadó fizetésére, pedig ez a rendelkezés nem alkalmazható rájuk. A végrehajtási utasítás 28. §-a szerint az egyházak (egyházközségek) mentesek a vagyonadó alól. Nem adóalanyok s így a haszonélvezők nem válhatnak helyettük adóalanyokká. A 27. §-ból világosan kitűnik, hogy a haszonélvező az elvileg a tulajdonost terhelő adó fizetésére van kötelezve. Ahol a tulajdonos nem róható meg adóval, ott a haszonélvezőt sem terhelheti a fizetési kötelezettség. A rendelkezés csak azokra az esetekre vonatkozik, amelyekben a tulajdonos is adóköteles. Például, ha az apa az ingatlanát a gyermekeinek haszonélvezetre már kiadta, de a tulajdonjogot még fentartotta magának, a gyermekek és nem az apa lett
