Dunántúli Protestáns Lap, 1918 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1918-10-13 / 41. szám
Huszonkilencedik évfolyam. 41. szám. Pápa, 1918 október 13. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉRŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik minden vasárnap. Kéziratok a szerkesztőséghez: Kis József ° felelős szerkesztő címére küldendők, a Belső munkatárs: CZEGLÉDYSÁNDOR Előfizetési díjak (egy évre 14 K, félévre 7 K), hirdetések, reklamációk Faragó János főmunkatárs címére küldendők. Dr. Tüdős István püspök. ] Ha öröm szemlélni a hatalmas szellemet megfelelő hatalmas testben, épp úgy megdöbbentő komoly „memento“ porba roskadva látni a cédrustermetet, melyből kilobbant s Alkotójához tért a lélek. Életében csupa nagy várakozás vette körül a tiszáninneniek püspökét, egy második Kun Bertalant Ígért vasereje és munkabírása onnan az Avas tövéből közegyházunknak, annál jogosultabb a megdöbbenés és gyász, annak hírére, hogy kettétört a tiszáninneni cédrus, meghalt Tüdős István. Óh, hogy még az élet nyara is egyszerre komor télre fordulhat! Erős Atlasz-vállai nagy teher viselésére kínálkoztak, a harcot megálló lelki ereje vezető szerepet igényelt, megvesztegethetlen jelleme és gyöngéd szeretetre kész szive sokak irányításárá predesztinálta. Ezeket a tulajdonságokat becsülte meg benne a szabad levegőjű Tiszáninnen, amikor mindenképen méltó, de nála húsz évvel idősebb tisztes vetélytársával szemben a püspöki székbe emelte, mert a túlnyomó rész a két öreg előd után erőtől duzzadó férfit kivánt a kormányrúd mellé. Nagy reménységgel tekintettünk reá innen távolból is azok, akik aggódtunk a pataki kollégiumért s akiknek emlékezetében éltek azok az eszmei harcok, amelyeket Mitrovicsék vívtak a múlt század nyolcvanas éveiben egyházunk köztisztességéért, a nyakas kálvinizmusért, amelyeket azonban ellanyhulás váltott fel a Rákócziak lelkét őrző Tiszáninnen. Tüdősre méltán tekintettek reménykedve a megújulást várók. Tudományszerető, tanúlni vágyó, meggyőződését a hitvallók elszántságával képviselő, elvekben alkut nem ismerő, anyagi önzésnek még árnyékától is tiszta kálvini lélek volt, akire nyugodtan bízhatta sorsát bármely közintézmény. Óh, hogy ezek a jogos reményvirágok ily korán lehervadtak s csak koporsójára fonhatunk koszorút belőlük! Elejétől végig összhangzatos életet zár be koporsója. Mint apátlan-anyátlan árva kezdi meg középiskoláit, amely sors őt nem hangolta le, sőt kifejlesztette ellenálló erejét, munkabirásába vetett bizalmát. Bámulatos vas-szorgalma példaszerű volt iskolatársai előtt; akik versenyre keltek vele, nem kis feladatra vállalkoztak. Szorgalma mellett szinte leányos szemérmessége jellemezte, mint ifjú minta-tiszta életet élt, rajta nem fogott a rossz környezet csábító ereje. E kettős tulajdonsága és nyílt, szókimondó természete vezérszerepre hívta már az iskolai életben s az akkor hozzáfűzött reményeket beváltotta a nagy élet is. Napja mindig emelkedőben s mind ragyogóbb fényben. Megszerzi a theol. magántanári, majd a bölcsészetdoktori cimet mint káplán, majd theol. professzorává lesz Pataknak, azután miskolczi lelkész, esperes s végre 1914-ben püspök. Újabb címeit csak nagyobb munkára kötelezőknek tekinti. Rendbeszedi a miskolczi egyház zilált anyagi ügyeit, alkot egyleteket, végez társadalmi munkát. Ha teheti, könyvei közé temetkezik s mint dogmatikus vívódik a magyar theol. tudomány tisztességéért. Nagy kár, hogy a közélet később annyira igénybe vette minden erejét és idejét s nem áldozhatott lelke óhajtása szerint a múzsák oltárán. Most már véget ért minden munkája. Ki hitte volna, hogy 52 évvel megszakad pályája s delelőjéről egyszerre lezuhan élte napja! Viruló lányának várattan halála őt is elragadta szerető családjából. Megdöbbentő sors, megremegteti a kevélységre hajló emberi szivet. Ecce homo ! De egy ilyen élet gazdagsága a köznek, dicsekedése a kortársaknak és tanítómestere a jövőnek. Áldott legyen az Úr, aki dr. Tüdős István püspök életében is megdicsőítette a magyar református egyház iránt a maga gondviselő kegyelmét!
