Dunántúli Protestáns Lap, 1918 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1918-09-08 / 36. szám

26. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 161. oldal. református fiókegyház. A reformátusok száma ma még­­egyszer annyi, mint volt. Az újonnan alakult s ala­kulandó iparvállalatok révén még nagyobb szaporo­dásra lehet, sőt kell számítanunk. Templomunk nincs. Az istenitiszteleteket az állami iskolában tartjuk. Úgy érezzük: egy templom sokkal közelebb vinne bennün­ket a jó Isten szivéhez s a többi három felekezettel, ha számban nem is, egyenlővé tenne. Ezt beszéli híveinek arcán s sóvárgás, ajakán a csendes, nem minden ok nélkül való panasz. Körülöttünk egyik ol­dalon a Biharig, másik oldalon az Aranyos várfalvi rónájáig népes szórványok várnak tikkadt lélekkel na­gyobb lelkigondozásra. Itt a havasok csendességén elhagyottan élő szivek „oly termékenyek, mint a ren­geteg szüzirtásai, harminc, hatvan, száz annyit terem­nek“, csak legyen Topánfalvának missziói lelkészsége s épüljön fel a temploma. Kapcsoljuk össze a Topán­falván szervezendő missziói egyházzal s építendő Vas­vári emléktemplommal a havasokra szakadt vasútiőrök, erdőőrök, csendőrőrmesterek gyermekei s elhagyott szegény hadiárvák számára alapítandó elemi iskolai internátus ügyét, amely, a nagy szünidőben diák tnrista szálló céljára szolgálna. Akármilyen vallásuak öleljük magunkhoz a szegény árva gyermekeket a Krisztus szerető szivével, annál nagyobb szeretettel, mennél jobban letiporta vagy felégette jövendőjük aranykalá­szos vetését a háború viharja. A lelkes ékesszólás ki­tett magáért emberül a négyszáz éves” évforduló ünne­pélyein. Gyönyörű, magasztos volt minden. De még szebb lesz cselekedetekkel ünnepelni tovább s a re­formáció folytatása képpen fölépíteni a szeretet ado­mányaiból a topánfalvi református egyház Vasvári emléktemplomát, lelkészi lakását s az elemi iskolai internátust. Alázatosan kérjük azokat, kikhez eljut ez az emlékiratunk, jöjjenek segítségünkre. Lelkésztestvé­reink egy héttel előre felhívta a hívek figyelmét az adakozásra, prédikáljanak egyszer erre a célra nyilt perselygyüjtéssel. Van nekünk szivünk, van anyagi erőnk is, csak lelkesedésünk legyen s megmozdul majd a csontokkal rakott mező. Beiratás. Pápai főgimnáziumunkban az 1918— 19. tanévre szóló beiratások e hó 1—4. napjain vol­tak. Beiratkozott 610 nyilvános-, 28 magán-, 21 ka­tona-, összesen 659 tanuló, akik az egyes osztályok­ban így oszlanak meg: 1. Az I. o.-ban 134; 2. a II. o.-ban 109; 3. a III. o.-ban 97; 4. a IV. o.-ban 60; 5. az V. o.-ban 74; 6, a VI. o.-ban 75 ; 7. a VII. o.-ban 68; 8. a VIII. o.-ban 42 tanuló. Párhuzamos az I., II., III. és V. osztály. A tanulók hitfelekezeti megoszlása a kö­vetkező : ref. 358, vagyis 54%; ág. hitv. ev. 89, vagyis 13%; róm. kath. 83, vagyis 13%; izr. 129, vagyis 20%. A tanítás egyelőre a fiu-internátusban s a ref. elemi iskolában folyik ; de amint az intézeti épületet a katonai parancsnokság rendbehozatja, ott folytató­dik az iskolai munka. Hasznos tudnivalók a táviratról és csoma­gokról. A tisztelt közönséget pár oly hasznos tudni­valóra figyelmeztetjük, melyeket a póstát gyakran igénybevevők sem tudnak s ezért mint feladók nagy kárt szenvedhetnek. Először a táviratokról jegyezzük meg, hogy a címben a kerületet, mint teljesen feles­legest meg ne jelöljük, az utcát az utca nevével egybe­írjuk, számokat pedig mind a címben, mind a szöveg­ben betűkkel Írjuk ki. Számoknál ugyanis a távirat­vevő gyakran téved, mig ha betűkkel van a szám kiírva a tévedés nehezebb, tehát ritkább. Pl. : Gömbös Károly Zárdautca harmincegy, első emelet, hat. Ve­gyél húsz métermázsa szappant. Dezső. Mivel az utóbbi időben mindsürübben vesznek el csomagok, melyekért a feladó csak csekély kártérítést kap, azért a feladó minden egyes csomagra és szállítólevélre írja ki a csomag valódi értékét. Ha értéknyilvánítás nélkül elveszik egy csomag, feladó csak a csomag súlyának kilogrammja után 5 korona kártérítést kap. Pl.: 8 kg. súlyú értéknyilvánítás nélkül feladott és elveszett cso­magért nyolcszor 5=40 korona kártérítést fizet a pósta. A kár lehet ennél az esetnél, mondjuk 1200 korona is és ezen értéket, ha feladó tudja is bizo­nyítani még akkor sem kap többet 40 korona kár­térítésnél. Mig, ha a feladó a valódi értéket úgy a csomagra, mint a szállítólevélre felírja, akkor a cso­mag elveszése esetén a nyilvánított értéket megkapja. Ezért az értéknyilvánításért 300 koronánkint 10 fillér fizetendő. Azonban 600 koronán felüli értékkel ellá­tott csomagokat gondosan és előirt szabály szerint kell csomagolni. Kulturember ma már nem tud ellenni könyvek nélkül. Milliós olvasótáborának tett szolgálatot a Pesti Hírlap, midőn Vilmos-császár-ut 78. sz. alatti palotá­jában megszervezte a „Pesti Hírlap könyvosztályát“, hogy olvasói úgy a Légrády Testvérek kiadványait, mint bármely más magyar könyvet a leggyorsabban és legolcsóbban megszerezhessék. Sőt ezenfelül könyv­­kereskedést nyitott a Pesti Hírlap a főváros legforgal­masabb helyén, Erzsébet-körut 1. sz. alatt is. A „Vasárnapi Újság“ szeptember 1-i száma bemutatja a Mária Terézia-rend új lovagjait s felava­tásukat, a rokkant katonák oktatását a kecskeméti föld­­mives iskolában, Gábor László orosz hadifogságból hazatért zászló pompás négy rajzát a hadifoglyok hazatéréséről, néhány képet a megszállott orosz terü­letről, stb. Szépirodalmi olvasmányok: Berkes Imre regénye, Petri Mór verse, Balázs Sándor novellája, Gyöngyössy László érdekes irodalmi visszaemlékezése, a Megátkozott szerelem c. érdekfeszítő francia regény. Egyéb közlemények: a leégett margitszigeti kávéház helye s a rendes heti rovatok. A „Vasárnapi Újság“ előfizetési ára negyedévre 10 korona. — Megrendel­hető a „Vasárnapi Újság“ kiadóhivatalában (Buda­pest, IV.. Egyetem-utca 4. sz.). Ugyanitt megrendel­hető a „Képes Néplap", a legolcsóbb újság a magyar nép számára, félévre 2 korona 40 fillér.

Next

/
Thumbnails
Contents