Dunántúli Protestáns Lap, 1918 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1918-09-08 / 36. szám

36. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 159. oldal. lelkészének írásban, hogy aratáskor aratási éneket énekeljen, a lelkész ezt kötelességszerüen bejelentette, tehát intézkedni kell, hogy ilyesmit ne tegyen a tanító, hanem ezt mondják : rajta kell lenni, hogy „a lelkész és tanító közötti visszás ügy“ szűnjék meg; az persze korántsem közérdekű dolog, hogy a templomi ének­lés a rendnek megfelelő legyen, csupán a lelkésznek privát veszekedési ügye. Tehát nem elég, hogy a lelkésznek —» ha nem akar süket, vak és néma eb maradni — föl kell vennie a küzdelmet az efajta közvélemény minden produktumával. Hanem mehet vádlottként is a világi törvény elébe. Gondolkodjunk csak. Van-e a világon még egy szervezet, amelynek bizonyos dolgok fölött felügyeleti kötelezettsége, e tekintetben súlyos felelőssége van, ezt törvény ereje rendeli, de ha ebből kifolyólag hiva­talosan felhív, figyelmeztet, ezért a büntetübiróság elé kerülhet ? Legyünk következetesek ! Mi nem mondhatjuk egy .járásbirónak sem, hogy hasonló esetben utasítsa a tanítót panaszával a lelkész fegyelmi hatósága elé. A járásbiró a polgári törvények szerint jár el. Ámbár lehetett volna már erre nézve rendeletet kieszközölni. Az analogia is megvan rá. A felekezeti tanítók fizetéskövetelési ügyükben nem for­dulhatnak mindjárt a világi közigazgatás elé, csak ha saját egyházi bíróságuk eljárása már ki van merítve. (107.105/1910. sz. kult. min. rend.) Egyet azonban megtehetünk. Ki kell mondani és törvénykönyvünkbe kell iktatni, hogy a lelkész ne lehessen iskolaszéki elnök. Egyáltalán semmi köze se legyen az iskolához. Kell gondoskodni valami más szervről, aki gyakorolja az iskolaügyek fölötti azon felügyeletet, mely most a lelkészek törvényszerű és felelősségteljes kötelessége. Akit ne állíthasson a tanító járásbíróság elé, ha őt hivatalos kötelességének betar­tására hivatalosan felszólítja. Mint ahogy például a tanfelügyelőt bizonyára nem állíthatja oda. Alig hisszük, hogy akadjon egy lelkész is, aki reklamálni fo'gja iskolaszéki elnöki méltóságát. Az nem ok, hogy hiszen oly ritkán történik ilyesmi, hogy a lelkész ilyen ügyben járásbíróság elé kerüljön, — ak­kor is bizonyára igazolhatja magát. Köszönjük szépen! Az a fő, hogy mégis oda­kerülhet és ha száz esztendőben egyszer is, de meg­történhetik ez, akkor már csak idő és viszonyok kér­dése, hogy egy esztendőben százszor is megtörténjék. Ne személyeskedjünk, ne rimánkodjunk, de von­juk le a helyzet következményeit. Legyünk legalább következetesek! Tanácsbiró. Szeretetadományokat a frontra szállít a a Hadsegélyző Hivatal Átvételi különítménye, IV., Váczí-utca 38. Felső gazdasági iskola. Szállóige lett a többtermelés. A belterjes, inten­zív gazdálkodás megvalósítása felé egyre gyarapszik a törekvés. Erősen átment már a közgondolkozásba, hogy a magyar föld termőképessége nincs jól és oko­san kihasználva. A föld sokkal többet teremhetne és termőereje mégis nagyobb lehetne. Egyes külföldi ál­lamok semmivel se jobb vegyületü, nem jobb termé­szetű földön hasonlíthatatlanul többet termelnek, ugyan­akkora területen több és szebb állatot tenyésztenek; és így sokkal többen is élhetnek nagyobb bőségben. A többtermelés jelszavát fölkapták a bankok. Rá­vetették magukat a nagybérletekre. A rendelkezésükre álló gazdag pénzforrás lehetővé teszi nekik a leg­tökéletesebb fölszerelést, az üzem erőteljes megindítá­sát. Magas látkörü, egészen intelligens, ambícióval dolgozó, szakképzett gazdatisztek, jól fizetett munká­sok, kiválogatott tenyészállatok, legjobbnak bizonyult gépek, gazdasági vasutak beállítását, műtrágya kellő mennyiségű használását, stb. És a körülálló szemlélők ámulva látják, hogy a termés minőségben és mennyi­ségben hihetetlenül fölülmúlja az előző patriarchalis gazdálkodás eredményét. Ámulva látják, hogy a nagy befektetés busásan meghozza a kamatot; hogy a föld termőereje, tehát egyáltalán az értéke igen felszökött. A többtermelés jelszavát fölkapták olyan nagy­­tőkés magánosok is, akik eddig állampapírokba, bank­­értékekbe helyezték el vagyonukat. A nagytőke eddigi sikerei a mezőgazdaságban ide terelték vagyonszerzési vágyukat. Egyre-másra mennek át a nagybirtokok az ősi, pénzben szegény, eladósodott tulajdonosok kezé­ből a pénzbőségben úszó új birtokosok kezébe. Ez az uj erőteljes irányzat kétségtelenül arra mutat, hogy a mezőgazdaságra nagy jövő vár, de nagy feladat is. Arra mutat, hogy a mezőgazdaságban sok­szoros mértékben lesz szükség intelligens, szakképzett munkaerőkre. Már akár gazdatisztek lesznek az illetők, akár a sajátjukon gazdálkodó birtokosok. A régi dzsentri birtokok jórészt eltűntek; de igen sok 2—3, négyszáz holdas birtok állott elő egy­szerű, nemes vagy nem nemes származású földmive­­sek kezén. Az szerencse, hogy ezek a két-, három-, négyszáz holdas birtokosok jórészt még együtt dol­goznak a munkásaikkal. De még ennél is nagyobb szerencse lenne nemzetgazdászati szempontból, ha az ilyen földbirtokosok szakképzett gazdák lennének. így érzületük, gondolkozásuk tisztultabb, emelkedettebb voltánál fogva elfoglalnák a dzsentri tiszteletre méltó szerepét, hozzáértésükkel, szakképzettségükkel és a többtermelésnek vérükbe átment ambíciójával dicsére­tesen pótolnók annak nemtörődömségét. Azonban, hogy ilyen szakképezett, intelligens gaz­dákat kellő számban, minél nagyobb számban nevel­hessünk, egy lényeges változásra van szükség az isko­lázás terén. Nevezetesen arra, hogy a felső kereske­delmi iskolák mintájára állítsunk föl felső gazdasági

Next

/
Thumbnails
Contents