Dunántúli Protestáns Lap, 1918 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1918-09-08 / 36. szám
Huszonkilencedik évfolyam. 36. szám. Pápa, 1918 szeptember 8. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Me gjelenik minden vasárnap. Kéziratok a szerkesztőséghez: Kis József a felelős szerkesztő ciniére küldendők. □ Belső munkatárs: CZEQLÉDYSÁNDOR Előfizetési díjak (egy évre 14 K, félévre 7 K), hirdetések, reklamációk Faragó János főmunkatárs címére küldendők. É r t e s í t és. Tisztelettel értesítem a m. t. lelkész és tanító urakat, hogy a tankönyv megrendelő-íveket szétküldtem. Ez alkalommal előre felhívom b. figyelmüket arra, hogy némely iskolai cikk egyáltalán nem kapható, tehát ne tulajdonítsák hanyagságnak, ha megrendelésükből valami kimarad, egyben kérem szíves türelmüket az esetre, ha a megrendelések elintézése a háborü okozta szállítási nehézségek miatt némi késedelmet szenvedne. Teljes tisztelettel Kis Tivadar. Városi lelkészeink anyagi helyzete. (Folytatás és vége.) Falun a felekezetközi élet határai nagyjában szilárdan meg vannak állapítva. Azok a pontok, hol a nyerés, vagy vesztés lehetősége forog fenn, könnyen áttekinthetők s nemcsak a lelkész, hanem a laikus hívek előtt is a legtöbbször nyilván állanak. A városi lelkész élete e tekintetben állandó harc. A vegyes házasság itt úgyszólván szabály s a tiszta házasságok a kivételek. Megannyi alkalom arra, hogy erélytelen kezelés mellett egyházunk egy-egy hivő összes leszármazottjait elveszítse! A református gyermekek iskolázása még akkor is, ha az egyház maga tart fenn iskolákat, mennyi aggodalmat, gondot okoz a lelkiismeretes lelkésznek! Mindezt betetőzheti egy-egy püspöki aula, amely proselytákat gyűjt, egyegy ultramontán plébános, aki a szegény, ezerfelé igénybe vett városi lelkésznek éjjeleit és nappalait is megkeserítheti. Körülbelül ez a kép vázlata békében. Most jön a háború. A 2—300 lélekből álló városi anyagyülekezet hirtelen ezrekkel meggyarapszik ; a falu szine-java bevonul ezredéhez, egyik menetalakulás a másik után indul a harctérre. Megtelnek az iskolák, kórházak idegen vidékekről oda hozott sebesültekkel, betegekkel, akik lelki vigasztalásra szorulnak, akiket nyilván kell tartani, fel kell keresni, el kell temetni, akik mellett helyt kell állani, nehogy az a harctérről oda vetődött szegény beteg katona a református egyházzal szemben érzett hálájának és szeretetének az utolsó szikrácskáját is elveszítse. Jön a város a maga sokféle jótékony háborús akciójával, amelyből a református lelkésznek nem szabad elmaradnia, már csak a gyülekezete szempontjából sem. Mindezek a dolgok olyan munkatöbbletet jelentenek, amely előtt — ha már mással nem adózhatunk — legalább tisztelettel kell meghajolnunk. A másik oldalon áll a városi lelkészek siralmas anyagi helyzete. S éppen ez a pont az, ahol kiáltó szavunkat fel kell emelni a prot. lelkészi státushoz, a magyar protestáns társadalomhoz. Ez a pont az, ahol fájdalmas szívvel kell éreznünk, hogy felelősségben és munkában gazdag állást elfoglaló lelkésztestvéreink a békebeli állapotoknál viszonylag is sokszorosan rosszabb helyzetbe jutottak, hogy lecsúsztak az ínség és nyomorúság felé. Nem szólok azokról a csapásokról és nehézségekről, amelyek a háborúval kapcsolatban anyagi té* ren városi és falusi embert egyformán sújtanak. Itt semmi lamentálás nem segít. Legjobb, ha férfiasán s alázatos tűréssel oda nyújtjuk vállainkat a kikerülhetetlen terhek hordozására. De rá kell mutatnom azokra a hátrányokra, amelyek éppen speciális városi helyzetüknél fogva sújtják a mi városi lelkésztestvéreinket. Bizonyára felesleges fejtegetnem, hogy a készpénzfizetés értékcsökkenése a városi lelkészeket fokozott mértékben sújtja. Nem, mintha azt gondolnám, hogy a falun élő készpénzfizetéses alkalmazottak helyzete valami rózsás. De elvégre a nyomorúságban is vannak szinárnyalatok s a városi lelkész helyzete feltétlenül sokkal sivárabb, mint azé a falusi lelkészé, aki ugyanolyan készpénzfizetésből vidéken kénytelen élni. Nem szólok arról, hogy a városi élet fokozott igényekkel lép fel a lelkészekkel szemben. Abban a ruhában, amelyben falun tisztes egyszerűséggel és szegénységben megél a lelkész, a felesége, a gyermekei, a városi lelkésznek s családjának nem igen lehet mutatkoznia állása tekintélyének csorbulása nélkül. A lelkész ott reggel, délben és este, az utcán s a tantermekben, hivatalos szobájában reprezentativ egyéniség, aki a református egyházat képviseli, akire állandóan sok szem s nem nagyon sok baráti szem tekint. Minden lépése, minden megjelenésbeli hiányossága súlyosan esik a latba s ezer gáncsra adhat okot. Nem magyarázhatja meg mindenkinek tisztes szegény
