Dunántúli Protestáns Lap, 1918 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1918-06-23 / 25. szám

116. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1918. Dr. Sebestyén Jenő a dunamelléki református egyházkerület május hó 27-én a rendszeres theol. ta­nári, szakra dr. Sebestyén Jenő m.-tanárt, volt tábori lelkészt és budapesti vallástanárt választotta meg. A jól sikerült választáshoz őszintén gratulálunk úgy a budapesti theol. akadémiának, mint a megválasztott derék egyházi munkásnak. Dr. Sebestyén Jenő pom­pás tolla, világos és megállapodott Kálvinista világ­nézete bizonyára olvasóink előtt is eléggé ismeretes annyira, hogy a megválasztás feletti örömünkben részt vegyenek. A pápai egyházmegyében egy megüresedett tanácsbirói tisztre dr. Molnár Imre pápai ügyvéd vá­lasztatott meg. A főiskolai igazgató-tanács julius 4-én (csü­törtök) időszaki ülést tart, melynek fő tárgyai az igazgatóknak a mult tanévről szóló jelentései és a jövő tanévre kiosztandó segélyek megállapítása lesz. Mindenkit érdekel, aki olvas Az Érdekes Újság­nak az az újítása, hogy a lap minden számában egy teljes kis regényt közöl. Nagy Endre maga illusztrálta rovata, rengeteg olvasni való, friss aktuális képek sokasága van ezenkívül minden számban. Az Érde­kes Újság pályázatai pedig mindig eseményei a ma­gyar társadalomnak és irodalomnak. Az Érdekes Új­ság egyes száma 80 fillér. Előfizetés egy negyedévre 10'— korona. Lelkész és tanító urakügyeimébe! A bala­tonfüredi Erzsébet szeretetházban f. évi szeptember 1-től ismét több teljes és félárva fiúgyermek nyer el­helyezést felekezeti különbség nélkül. A felvett gyer­mekek ingyenes ellátásban, gondos nevelésben és mintaszerű kiképzésben részesülnek. A tehetségesebb növendékek az elemi iskola V. osztályának elvégzése után a balatonfüredi áll. polgári iskolába helyeztetnek át, a gyengébb tehetségű, felsőbb' iskoláztatásra ke­­vésbbé alkalmas növendékek pedig iparostanoncnak adatnak ki. Ez az intézet tehát méltán megérdemli a figyelmet. Felvételi kérvények a balatonfüredi Erzsébet szeretetház tek. igazgató-tanácsához cimezve Segesdy Ferenc kir. ítélőtáblái biró úrhoz, mint az igazgató­­tanács elnökéhez küldendők legkésőbb julius 31-ig Balatonfüredre. A kérvény mellékletéül szolgálnak : 1. születési bizonyítvány; 2. családi értesítő ; 3. szegény­ségi bizonyítvány; 4. orvosi bizonyítvány a gyermek testi és lelki épségéről ; 5. ha már járt iskolába: is­kolai bizonyítvány; 6. oltási bizonyítvány. Csak 6—9 éves fiuk vehetők fel s elsőség a hadiárváké. Szenzáció a Képes Újság minden egyes száma. Érdekfeszítő olvasmányokkal, tanulságos tudnivalók­kal, szenzációs rejtvénypályázatokkal, fantasztikus tör­ténetekkel van teli minden száma, úgy hogy tiz könyv­ben sem talál annyi olvasni valót, mint a Képes Új­ság egy számában, melynek ára a mai közdrágaság dacára csak 60 fillér. Előfizetési ár */* évre 7 korona 50 fillér. A tiszáninneni ref. egyházkerület junius hó 4-én Miskolczon tartott közgyűlésén a sárospataki theol. akadémia ó-szöv. tanszékére Harsdnyi Istvánt, a sárospataki főgimn. vallástanárát választotta meg nagy lelkesedéssel. Harsányi István nagy érdemeket szer­zett, mint a sárospataki főisk. könyvtárosa, irodalom­­történeti kutatásai a szakkörökben méltó feltűnést és méltánylást keltettek. Őszintén gratulálunk. Reformációi emlékfüzetek. Az egyetemes kon­­vent központi irodája ezúton is kéri a lelkész urakat, hogy a Forgács-féle emlékfüzetek árát a füzetekkel együtt megküldött postatakarékpénztári befizetési la­pon mielőbb benüldeni szíveskedjenek. A Legjobb Könyvek vezet a magyar könyvpia­con a népszerűségben. Ami érdekeset és irodalmit termel a magyar és a világ-szépirodalom, az mind megjelenik a Legjobb Könyvekben. A magyar klasz­­szikusok sorozatát pedig most nyitotta meg „Ahol a pénz nem Isten“ egy teljes Jókai regény a Legjobb Könyvekben. Egyes szám ára 70 fillér. A barsi egyházmegye területén meghalt a mult évben 490 egyén és született 203. Házasság csak 62 köttetett — 42 egyházban 22’450 lélek között. Dicsé­retre méltó, hogy 1917-ben 43191 korona alapítványt tettek és az önkéntes adakozás 20992 koronára rú­gott . . . Egy-egy gyülekezetre most még 54 iskolás gyermek esik. Mennyi esik majd 8—10 év múlva ? t A Borsos-alapra a mult héten a következő adományokat vettem: Szőnyi Sándor ref. lelkész, Őri­­szentpéter 30 K, Nagy Kornél ref. lelkész, Dunaalmás 10 K, Balogh Imre ref. lelkész, Lajoskomárom 30 K. Összesen 1064 korona. Hálás köszönettel! Faragó Já­nos főgimn. igazgató. Internátus. A budapesti ref. egyház skót elemi és polgári leányiskolájával kapcsolatos leánynevelő­intézet felvesz elemi és polgári iskolai tanulókat. Pros­pektust kívánatra küld a vezetőség, Budapest, VI. Vörösmarty-utca 49. sz. A Pesti Hírlap új előfizetést hirdet az 1918-ik év második felére. A Pesti Hírlap méltán a legked­veltebb lapja a magyar közönségnek, mert a magyar nemzeti államért és a magyar kultúráért évtizeden át folytatott küzdelme s mindig független [politikai ma­gatartása megszerezte számára a legszélesebb nép­rétegek szeretetét. A Pesti Hírlap minden előfizetője ingyen kapja meg a Pesti Hírlap nagy képes Naptá­rát. A Pesti Hírlap előfizetési ára negyedévre 13 — K, egy hónapra 4 K 60 fillér. Igehirdető. Egyházi beszédek gyűjteménye. Ki­adják : Révész János ev. lelkész. Soltész Elemér ref. lelkész, szerkesztők. Megjelenik havonkint. Tartalom: Szűcs József: Szent elhivatásunk. — Pünköst után. Dr. Deák János: Az Isten munkásai. — Vasárnapi. Dr. Kováts István : Az elásott tálentom. — Sajtóvasárnapi, f Kund Sámuel: A házi nevelés. — Tanév végén. Dr. Tóth Lajos: Megemésztett könyvek. — Sajtóvasárnapi. Duszik Lajos : Boldogok az irgalmasok. — Vasárnapi: Bucsai László : Annak növekednie kelL — Vasárnapi. — Pápa, 1918. Főiskolai könyvnyomda. —

Next

/
Thumbnails
Contents