Dunántúli Protestáns Lap, 1918 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1918-06-09 / 23. szám
Hiíszonkilencedik évfolyam. 23. szám Pápa, 1918 junius 9. DDBÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖKÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik minden vasárnap. Kéziratok a szerkesztőséghez: Kis József 1=3 felelős szerkesztő cimére küldendők, a Belső munkatárs: CZEGLÉDYSÁNDOR I . ■ Előfizetési díjak (egy évre 14 K, félévre 7 K), hirdetések, reklamációk Faragó János főmunkatárs cimére küldendők. A II. t.-c. 18. §. Szerencsétlenebb §-t nem ismerek egyházi törvénykönyvünkben, mint a II. t.-c. i8. §-ának második bekezdése: „A pályázatból hivatalból kizárandó az, aki ellen illetékes hatósága előtt fegyelmi eljárás van folyamatban, vagy, aki fegyelmi Ítélet hatálya alatt áll“. Még §. annyi kárt nem tett egyetemes egyházunkban, mint ez. Ez a kerékkötője sok békességes kibontakozásnak s megölője a gyülekezeti élet egészséges fejlődésének, békéjének ; ez szolgáltatja a legkellemetlenebb pöröket, melyeknek vége-hossza nincs, amelyeket közmegnyugvásra elintézni 100 eset közül 99-ben nem sikerül a birói bölcsességnek, melynek az a következése, hogy a gyülekezet s vele a hivatalnok is együtt szenved, emésztődik, gyógyulás helyett a baj fokozódik, mig végre szakításra vagy szakadásra kerül a sor. Mint a szerencsétlen házastársak egyideig tűrik egymást, gyűlölködnek s mikor a helyzet válságosra fordul, a birói beavatkozásnak kell szétvágni azt a köteléket, mely igazában csak formai volt, a belső lényeges alkotó elemek nélkül. A gyülekezet és hivatalnokai között majdnem olyan a viszony, mint a házasfelek között, mely akkor boldog, midőn a bizalom, egyetértés és szeretet fűzi őket össze. Érthetetlen, hogy miért kell az olyan házastársakat együtt tartani, kínozni, akikből hiányzik a békülékenység alapja ? Miért kell a gyülekezetét hivatalnokával és a hivatalnokot gyülekezetével természetellenes szövetségben együtt gyötörni, kínozni, midőn a szétválás műtété egyszerre s radikálisan orvosolná a bajt ? Véleményem szerint jó szolgálatot tennénk egyetemes egyházunknak, ha a kérdéses bekezdést ilyenformán megtoldanánk: . . . vagy, aki fegyelmi Ítélet hatálya alatt áll; a fegyelmi eljárás alól feloldható az egyházkerületi elnökség által az, aki más helyre akar távozni, mivel közte és gyülekezete között engesztelhetetlen ellenszenv fejlődött ki és áll fenn és e feloldást az egyetemes egyház érdeke bebizonyítottan megkívánja. Ezenkívül törvénybe kellene iktatni birói Ítélet alapján, a hivatalból való áthelyezést. Hallom az ellenvetést, de acceptálja-e valamely gyülekezet az áthelyezendőt ? Mindig van az egyházmegyében, vagy a kerületben olyan egyház, mely szeretne bizonyos oknál fogva cserét kieszközölni, tehát az áthelyezést itt kell keresztül vinni. Lehet, hogy a legjobban sikerül. A kölcsönös idegenkedés és tartózkodás csak az első impresszióig, az ismerkedésig tart, mert túlnyomó esetben nem személyi, hanem kívülről jövő érdek összeütközések élezik ki s viszik kenyértörésre a dolgot. Új munkakörben új ambícióval, sok tanulsággal fog munkához az áthelyezett s a felszabadult gyülekezet is örömmel lép rá a békesség útjára. Tehát nem megakasztani, hanem lehetővé Réll tenni a cserét. A másik ellenvetés az, hogy az áthelyezendő anyagi kárt szenvedhet az áthelyezéssel. Jóakarattal ezen is lehet segíteni s bizonyára az atyák bölcsessége meg is fogja találni a kiegyenlítés módját a kongruával. Fillérnyi pontosságról szó se lehet, de nincs is szükség rá, mert a békesség sokkal többet ér annál. Az áthelyezés gondolata csupán azért ellenszenves, mert-K-K-K-K-K-K-K-K-K *-K-K-K-K +< +! •K A háború az evangélium világításában. A debreczeni m. kir. tudományegyetem népszerű főiskolai tanfolyamán 1918. évi február 6-án előadta: Baltazár Dezső. Ára 1 korona 20 fillér. & * * íf * * * * m 1 A Ilit temploma (új folyam) ------ III. kötet. Egyházi beszédek. Irta: Könyves Tóth Kálmán Ára 4 korona. * * T Î 4: sk i Emlékül (költemények.) Irta: Könyves Tóth Kálmán. Ára 5 korona. Lehullóban. Szász Piroska versei. Ára 6 K 50 fillér. Kaphatók: KIS TIVADAR könyv-és papirkereskedésében Pápán, Fő-utca 21. 4 $ftft ft ft ft ft ft ft ft ft ft ft ft ft ft Hí