Dunántúli Protestáns Lap, 1918 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1918-06-02 / 22. szám
102. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1918 madás ellen leghamarább rendelkezhetnek a megfelelő bizonyítási anyaggal, lennének a ref. sajtóiroda személyzete is. E sajtóiroda tartaná számon mindazon támadásokat, valótlan állításokat, melyek napilapok, folyóiratok hasábjain, egyes müvekben, vagy beszédekben, esetleg más utón érik a magyar kálvinizmust, vagy a keresztyénséget általában és gondoskodnék annak szakszerű és alkalomszerű visszautasításáról. Ez az iroda tájékoztatná a hazai és külföldi lapokat rendszeresen egyházi kül- és beléletünkről, terveinkről és sikereinkről. A református presbyteriumok segítségével összegyüjtené helyenként és névszerint azoknak a református egyháztagoknak lajstromát, kik nem református szellemű sajtótermékeket támogatnak ; s gondoskodna róla, hogy egy-egy ilyen lap részéről ért támadás ellen ezek az egyháztagok külön-külön is, mint előfizetők, tiltakozzanak. Ez az iroda az Egyetemes Konvent központi irodájával parallel működnék. Ez tartaná ébren egy református érzésű, szellemű nyomdamunkás-testület nevelése ügyét. A gyülekezeti parókhiális könyvtárak kibővítendők lennének a nép és müveit családok szellemi táplálékául szánt nemes szellemű irodalmi termékekkel. A díj kétszeresére emelendő. A Parochíális Bizottság megfelelő módon kibővítendő. Református szellemű Íróinkból, művészeinkből, tudósainkból, szociológusainkból és egyháztársadalmi vezérférfiainkból egy Arany, Tompa vagy Baksay nevét viselő irodalmi és tudományos társaság alapítása előkészítendő. Könyv kiadó-vállalat. Szükségünk van egyegy országos református könykiadó-vállalatra Budapesten és Debreczenben. Szükségünk van ezekkel kapcsolatos két hatalmas központi könyvkereskedésre, valamint ilyen kisebb kereskedésekre az ország minden részében. A református lelkészi és tanítói kar utján a ref. irat- és könyvterjesztést országosan szervezni kell. Különös gondot kell helyeznünk a ponyvakereskedelemre, mely utón milliószámra terjeszthetnők a tömeghatásra számított külsejű, de beiisejükben igaz református magyar szellemet lehelő füzeteket. A köztudatba kell bevésnünk azt, hogy igaz református ember semmi olyan művet, mozgalmat, lapot nem pártolhat, nem terjeszthet, mely a kálvinizmust és a magyar ilemzeti szellemet rontja, bomlasztja, támadja és veszélyezteti. Indifferens müveket, lapokat is csak úgy terjesszen, ha azok református, magyar céljaink támogatására való készségükről bizonyságot tettek. Szép programm, gazdag programm. A római kath. egyház már jól előttünk jár mindenben! Követését nagyon ajánlja az idő. (Vége.) A lelkészválasztás körül. Benne van a levegőben, hogy a mai lelkészválasztási törvény tárthatatlan ; ismét nem állotta ki a tűzpróbát, osztozzék hát az előbbiek sorsában, el vele. Itt az alkalom, a zsinat verje el rajta a port ... Hogyan is vagyunk tulajdonkép ezzel a törvénnyel ? ! Azt szokták mondani, hogy minden népnek s így minden intézménynek olyan törvénye van, amilyent érdemel ! Nem merem ezt a közvélemény által szentesített törvényt a jelen kérdésre alkalmazni, de tény az, ha elsősorban lesz „szívbe íratott“ törvényünk, úgy bármely Írott és hozott törvény is jó lesz. (Tökéletesen igaz ; úgy van ! Szerk.) S azért szerény véleményem szerint az igazi, a helyes törvényt ebben a tekintetben is a belmisszió lelkiismeretes munkája és felkarolása, továbbá a lelkészképz-és reformálása, gyakorlatiasabbá való tétele fogja meghozni. De e kérdések és dolgok összefüggéséről alább szeretnék néhány szót mondani. Tény az, hogy a zsinat-megnyitó beszéd a lelkészválasztás kérdését olyannak tünteti fel, mint amelynél a jelen gyakorlatot okvetlenül meg kell szüntetni, hadd adjon helyet egy újnak és jobbnak. Utólérte a közös sors. Úgy hallatszik, mert a falusi apostolok közül a legifjabbaknak és a legkisebbeknek többnyire csak ilyenfajta értesüléseik vannak, de egyes cikkekből is azt lehet következtetni, hogy a zsinat érdemes és irányadó képviselőinek egy része a kinevezés (De nem egyáltalán, mindenütt érvényesülő kinevezéssel! Csak ott, ahol arra különös ok van. Szerk.) behozatala által akar a helyzeten segíteni ; akár a püspökök, akár valami központi bizottság által, természetes az autonómia határain belül. Ez pedig esetleg a lehető legvégzetesebbé válhatnék reánk nézve ! Ezt nem annyira a protekció és a nepotizmus miatti félelem mondatja vetem, bár tagadhatatlan, hogy ez is okot szolgáltat nagy aggodalomra; (Az aggodalmat eléggé igazolja a kimúlt jelölő bizottságoknak sokat kárhoztatott eljárása.) hanem inkább az, hogy ez az eljárás ellenkeznék egyházunk egész történelmi múltjával, az egyházban megrögzött tradícióval, (Ezekkel ugyan nem egyáltalán. Szerk.) ellenkeznék a kor szellemével. Az a nézetem, hogy amikor a demokrácia jelszavaitól kezd visszhangzani az egész világ, amikor Poroszország is kaput nyit előtte, amikor „négy magyar gróf“ ennek zászlaja alatt harcol, a mi politikánk porondján, akkor a demokráciával eddig is büszkélkedő egyházunk nem tehet ilyen visszafelé vezető lépést. De hiszen ez psychológiai okból is lehetetlen! Mert népünk leikével már annyira összeforrt a választás és pedig nemcsak a „követválasztás“, hanem a lelkészválasztás is, hogy arról zúgolódás, sőt szakadás nélkül nem mondana le. Most pedig úgy vagyunk, hogy az előbbi alkalmával elharapódzott visszaélés, — amikor legelőször elveszik a nép eszét, hogy aztán elvegyék a
