Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1917-03-25 / 12. szám
94. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1917. lelkésznek és még otthon levő családtagjait is fenn kell tartania. Honnan, miből ? Megmondta említett képviselő: adósságból. És kaptak-e az ilyen, gyermekeiket idegen helyen iskoláztató lelkészek a múlt évben a mi egyházunknak juttatott háborús segélyből? Nem kaptak. Nem jutott nekik. Kaptak kivételesen gyermekneveltetési segélyt némelyek, ha 3000 koronán felül van is a fizetésük egy gyermek után 200 koronát, annyit, amennyit ma egy hónapra kell fizetnünk egy gyermekért. Ezt is köszönettel vettük, de a többit honnan teremtsük elő. A kultuszminiszter elutasította az egyetemes közgyűlés azon felterjesztését, hogy törvényhozásilag a lelkészek részére is állapíttassák meg drágasági segély. Az állam költségvetésében nincs erre fedezet. Ezt mondja a miniszter. Tisztviselők, tanárok, tanítók mind élveznek segélyeket, csak mi lelkészek vagyunk a kitagadottak. Még korpótlékunk is csak kegyelemféle van, két korpótlék jár ki, ha 40—50 éves szolgálata van is közülünk valakinek. Miért van csak kettő, ha már elismeri a kormány a mi jogunkat is a korpótlékra? Miért nem kapunk mi is annyit és annyiszor, amint élvezik azt más tisztviselők? Nem érdemeljük? Nem szolgáljuk meg? Nincs rá szükségünk? Nagy a fizetésünk? Olyan nagy, hogy ma legénnyé felszabadult inas is többet keres. Annak is van naponta 7—8 K munkadíja, ez évente 2555—2920 K, ha meg idősebb a munkás, még ha közepes erős is, többet keres évente 3—4000 koronánál. Nálunk, úgynevezett nagyobb városi papoknak van annyi fizetésük. Ma a béres is több fizetést kap, mint mi. Nem régen egy gazda a következő fizetésért fogadott fel egy béres legényt: készpénz 440 K, búza 12 mm, árpa 4 mm, 1 hold kukorica tisztán, 1 drb. egy éves ártány, 2 kocsi szalma és bent koszt, ez körülbelül 4000 K. S ez az összeg a mi egyházunk lelkészeinél már nagynak mondott és irigylésre méltónak tartott fizetés, amely készpénzben csak legnagyobb egyházközségeinktől jár ki. Szégyenletes és szomorú viszonyok között élünk.. Nem csoda, hogy pusztul a lelkészi tekintély. És nincs remény arra, hogy javuljon helyzetünk. A háború Iegszánandóbb élő áldozatai közé tartozunk.“ IRODALOM. Szent Ágoston Vallomásai. Fordította Vass József dr. 2 kötet. Budapest, 1917. „Élet“-kiadás. Ára a két kötetnek hat korona. E fordítással igen értékes munkával gyarapodott az egyházi irodalom. Az általunk Augusztinusz néven ismert hippói püspök köztudomás szerint azok közé a ritka szellemek közé tartozik, amilyeneket nem szül minden század és akik úttörő munkát végeznek századokra kihatólag. A nagy reformáció is sokat köszönhet Augusztinusznak, ennek a „Doctor gratiae“-nek. Vallomásait — a fordító szerint — minden emlékirattól élesen el- (nem meg?) különbözteti az a körülmény, hogy a szerző írás közben szivét, lelkét végtől-végig Isten jelenlétébe helyezi. (Ezt nyilván ki lehetett volna fejezni érthetőbben és magyarosabban!) Ahányszor csak rágondol ifjú- és férfikora botlásaira, a hála és szeretet forró hullámai zajlanak lelkében s úgy érzi, hogy nem elég hü szolgálattal, áldozatos élettel megköszönni a nyert nagy kegyelmeket, hanem új és szokatlan módon: Írással is bele kell kiáltania testvérei fülébe azt, hogy nagy az Ur és az ő irgalmasságának se szeri, se száma! Isten realitása a lelkiismeret tényével adva van.8 Lényeges vonása az ily irányú gondolatmenetnek, hogy az értékeket egy metaphysikai alaphoz kapcsolja s ezt nem empirikus utón, hanem maguknak az értékeknek természetéből vont következtetéssel teszi. Az értékélet fölé helyezett vallás tehát magából az értékéletből következik logikai szükségességgel; Isten nem tapasztalható ugyan meg, de szükségképen gondolandó, az értékéletre való képesség szükségkép mutat reá, mint ontológiai létezőre. Bár az ily irányú törekvések a vallásra vonatkoztatva nagyban hozzájárulhatnak a hit és tudomány, a vallás és erkölcs kibékítéséhez, a lét és érték összeegyeztetéséhez s nem lehet tagadni, hogy a vallás lényegének tisztább felismerését tartalmazzák (Windelband), mégis annál a tendentiánál fogva, mellyel az értékek substantializálását és metaphysikai megtámogatását igyekeznek adni, ellentétben állanak mindazzal, amit az értékekről eddig mondottunk s mint később látni fogjuk, nem egyeznek meg teljesen magának a vallásnak igazi természetével sem. A vallás nem akar a való és kellő, a lét és érték között fennálló dualismus elméleti felbontója lenni. Neki más céljai vannak. Problémái nem elméletiek. Megoldásuk sem az. Tehát Isten létezésének kiemelésével és az értékéletnek vele kapcsolatba hozásával bővült a kép, melyet a vallásról alkothatunk. De azért Isten nem kevésbbé postulatum, nem kevésbbé „ideális“ valóság, mint a tiszta értékelméleti iránynál és a rationalismusnál volt. 1 Dr. Makkai S.: A vallás problémája. I. A hit világmagyarázó ereje. Kolozsvár. 1916. 2 Szerző: A vallási ismeretelmélet. Komárom. 1915. 43. 1. 3 Szerző: Jézus bünnélkülisége. Pápa. 1913. 4 Kant: A tiszta ész ... 170. 1. 5 Cohen: Ethik des reinen Willens. Berlin. 1907. 24. 1. 6 M. Neeser: La religion hors des limites de la raison. Traits principaux d’une phil. de la Rel. sur les bases du Kantisme. Saint-Blaise. Foyer Solidaristé. 1911. 7 Münsterberg: Philosophie der Werte. Leipzig. 1908. 452. L 8 Windelband: Einleitung in die Philosophie. 1914. 392. 1. (Folyt, köv.)
