Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1917-03-11 / 10. szám
10. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 77. oldal. talált reménység kemény gyémántja. A halál árnyékának völgyei felvezettek a magaslatra. A szenvedők a sötétség után világosságot találtak. A szegényeknek örökség ez. A siróknak vigasztalás. Az alázatosaknak ígéret hazája. A tiszta szivüeknek Isten orcája. Boldogok a világosságnak részesei. De boldogtalanok a világ fiai. Jaj a sötétségben botorkálóknak! Isten nem a holtaknak, hanem az élőknek Istene! V * * * Egyházi életünk emlitésre méltóbb eseményei röviden a következők. Nagy Istvánná egy drb. urasztali térítőt ajándékozott a húsvéti ünnepekben, 50 K értékben. Horváth Józsefné, szül. Vajda Erzsébet március 5-én született fi unokájának emlékére igen díszes keresztelő készlettel gazdagította szent edényeinket. A szép ajándék részei: 1 drb. tá| és 1 drb. kancsó, rajta ezzel a bevéséssel: Egy az Ur, egy a hit, egy a keresztség. Ef 45. 1916. Értéke 116 K. Örömmel vette tudomásul ezen ajándékozásokat az egész gyülekezet. Bizonyára az Ur is gyönyörködik azokban s áldása nyugszik a jókedvű adakozókon. De nemcsak vettünk, hanem adtunk is. Jobb adni, mint venni: mondja a szentirás. De ez az adomány mégis fájt mindnyájunk szivének. Most már belenyugodtunk és lelkünk boldog büszkeséggel és a dicsőség egy ragyogó sugarával dicsekszik, hogy mi is áldoztunk. A honvédelem magasztos kötelességérzetével adtuk át julius 20-án nagyobbik harangunkat a győzelmes hadjárat céljaira. Sajgott a szivünk, mikor megszokott helyén utoljára jajdult fel érckebele. Kicsordult a könynyünk; úgy éreztük, hogy keservesen sir, a legfájóbban minden eddigi zokogása között. Párjával utoljára lendültek szent hivatásuk teljesítésére s reszkető csengéssel, tovarebbenő hangzokogással nyitott szivünkbe repültek; a lelkűnkkel csókolóztak; emlékezésünkkel ölelkeztek ; aztán kibontakoztak, elhallgattak s az egyik elnémult örökre, mintha csak meghalt volna valaki. Az istenitisztelet megható volt. Zsúfolásig megtelt a templom. Mindenki ott volt, aki csak tehette. Búcsúztak a nagy harangtól. A lelkész szent beszédei tartott. Textusa Római levél 831. vers volt: Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk. A beszéd után a lelkész neje szavalta el könnyeket fakasztó hatással az urasztal előtt Vargha Gyula: Harcba induló harangok c. hatásos költeményét. Ezután a gyülekezet a Hymnust énekelte s az ének után kivonulva a templom előtt gyülekezett, hogy szemtanúja legyen a harang levételének. Megindító jelenet következett. A leszerelt harang leszállt a szellős magasból az utca földjére lábaink elé. Számot kapott és besorozták hadbavonuló érctársai közé. A kálvinista hívek körülfogták, nézték, szemlélték, kézzel, lélekkel, szerető pillantással simogatták, cirógatták az elnémult harang minden kis részét. Ujjúkat végighuzták a korong vésett betűin. Kettős levelű növény- és egyéb virágdíszein elgondolkozott a lelkűk. Nem kerülte ki figyelmüket a keskeny körkoszoru sem, a keresztes magyar korona képe sem. Betüzgették az írást s tudtak valamit kiolvasni a virágok leveleiből és szirmaiból is. Nem a szájukkal, bár az is mozgott, hanem a lélek nyelvével. Tudja Isten, mi mindent olvashattak ki belőlük. Csak azt lehetett látni, hogy szomorúság ült az arcokra. Mintha sírok között járnánk 1 Szomorú füzek ágai hajlanának fejünk fölé 1 Valaki élő virágokból font koszorút hozott. A néma érc kebelére csöndesen rákötötte. Oda néztünk. A szivünk megilletődve vonaglott. Sóhajtottunk. S szemünk könnytől nedvesedett meg. Kocsira helyezték. Mint a halottakat szokás. Nagy tömeg kisérte. Mint a nagyobb temetéseknél a drága koporsókat. Pedig nem temetés volt. Bár a komor torony kis harangja keservesen csengett; sírása messzire hallatszott, mint a párját vesztett kis madár zokog, vagy a magára maradt özvegy sir a párja után. Hadbaszállás volt a rég bevonult hős fiák után. Minek mondjuk tovább ? . . . Legendás idők tértek vissza. Csodatörténetek korát éljük újra. Úgy van, mint valaha. Veszélyben van a szent haza. Köznapi esemény ma a hősköltemény. Senki sem bámulja, hogy a galamb királyi sas lett, a bárány oroszlánná erősödött. Véres csaták pusztító tüzében, győzelmes csapatok végső diadalra rohamozásának földrengető viharában ott dörögnek tüzet és halált okádva a félelmetes ércsárkányok is . . . a hősök halálmegvetéssel figyelnek a szóra . . . tízezernyi harangzúgás szól bele a harcba . . . ágyukat öntöttek harangok ércéből. . . Isten szállt le diadalra vezényelni népét. . . felharsan a bűbájos ének, drága szent imádság: Erős várunk nékünk az Isten! És fegyverünk ellenség ellen! (Folyt, köv.) nek két jellemző tulajdonsága van, először tárgyias szemlélődés, ezért lírai költeményeiben nincs meg az érzelmek lüktető vágyódása, az indulatok heve, tárgya inkább az elmélázás, visszapillantás, inkább a mult, mint a jövő; másik sajátsága a részletes megfigyelés, e szempontból fogja föl az életet. Az élet szerinte alkalom a kötelességek teljesítésére, ennek jutalma a megelégedés, ezt nem a nagy vagyon, hírnév adja, hanem a tiszta szív, a szerény vágy s gyümölcsöző munka s mig Petőfi Jövendölés c. költeményében fennen hirdeti, hogy neve fennmarad, addig Arany Ének a Pesti Ligetről c. művében a hírnév, dicsőségről csak ennyit mond: nyerd bár világi életedben ég s föld minden koszorúit: neved csak az, mit e ligetben egy sirkő rád olvas: fűit. Arany János költészetéről. ii. Arany kontemplativ természetű, ép ezért költészeté-
