Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1917-03-04 / 9. szám
70. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1917. jelképes jelenség, amely az egész versszak tartalmára fényt derít, a hangulat hordozója lesz. A megfigyelésnek minő élességével s finom célzatosságával találkozunk e jellemző sorokban; így midőn Tuba Ferkó furulyája sír-rí, úgy kiséri Dalos Esztit, belehangzik Dalos Eszti intésére szimbolikus jelentéssel a kutyaugatás : Ahá! Rókát hajt a bodré! majd midőn Dalos Eszti odahagyja kis tanyáját, kettős célzattal kiséri e sor: Soha, mennyi csillag hull ma! S midőn a mesemondó Dalos Eszti temetését említi, meséjébe belekondul a kolomp, hisz ez a Lombár nagy harangja ! S midőn Tuba Ferkó D. E. sírjához megy a temetőbe, a mesébe belekuvikul a kuvik. Az éles megfigyelésnek mindmegennyi tanúbizonyságai e sorok, mert a puszta, egyes jelenségei, ahol a tengerihántás van, éjfél előtt sohasem teljesen csöndes s az egyes jelelenségek, kutyaugatás, kolomp, éji bogár zúgása, bagoly rikoltozása — kísérői lesznek a mesének s e találó belebelehangzások fokozzák a mese borzongató hatását, a babonás félelmet. Nem mesterkéltség ez, hanem Arany kontemplativ természetének éles megfigyelései s e jelenségek beleolvadásai mindmegannyi a hangulatot találóan visszaverő fokozó hátterek. Említsem-e bővebben találó rajzát annak a borzadálynak, amely átjárja a magyart embert ha csak rá is gondol arra, hogy se bajusza, se szakálla nem nő majd ki, ki ne gyönyörködnék abban a pompás ritmusos pár szakban, amelynek hangjai mellett a bajusztalan Szűcs uramat ponyvával beborítva a cigányok leszegezték a kádba s a kád mellett körbe-börbe tánc kezdődik fürge pörge, kalapácstól dong a donga, tiktaktiktak foly a munka s ümmög a dal: Bajusza lesz Szűcs Györgynek, majd ümmögve folytatja: Bajusza van Szűcs Györgynek, ne irigyeld szegénynek, nem is irigyeljük szegénynek, mert midőn belenézett a tükörbe, hogy felsodorja bajuszát, nem tehette, mert bajusza nem nőtt, de igen a füle s orra! (Folyt, köv.) Arany János születésének 100. évfordulójára. — Vozáry Gyulának ajánlva. — „Hullatja levelét az idő vén fája, Terítve hatalmas rétegben alája.“ Én ez avart járom . .. tűnődve megállók S felragyogó szemmel messze múltba látok . .. Csonkatornyú város ... bogárhátu háza .. . Megzörrent, tudom, ma az „eperfa“ ága. Szabad hajdú fészek, tudom, újra látja, Mint csap fel az égen egy „üstökös" lángja . .. . . . Bús vigasztalója bujdosó kurucnak, Ködbe vészett hangja tárogató szónak .. . Tiszta kék egünkön sötét felhő támadt, Szép magyar hazánkra ráborult a bánat. .. Irtó vihar zúdult mesemondó népre, Ős mesefák törzse kitörve, kitépve ... Hallgatott a nóta . .. hallgatott az ének, Sötét árnya ült ránk bús, mogorva télnek . .. Este volt. .. este volt... De fény gyúlt az égen — Egy évszázad telt el már azóta épen — Fején babérággal, kezében a lantja . .. Ihletten pengeti .. . gyönyörű a hangja. Oh, volt pellikánja kietlen mezőnek, Busongó madára hives, ködös ősznek, De volt kis pacsirta — tavasz hirdetője, „Zöngzetes dalával“ népe ébresztője. Ha kissé meghalkult, de felcsendült újra, Sirt, zokogott, zengett, nótázott a húrja . . „Szövődött csodamód a szép meseszőnyeg, Akár himes pástja harmatos mezőnek.“ Bűbájosán mesélt múlt dicsőségéről, „Buda haláláról“, „Toldi szerelméről“, „Daliás időkről“ zengve szólt az ének . . . Velszi bárdok kobzán gyásza sirt e népnek. Tiszta volt a szive. Az érzése forró. Mondása leikéből közvetlenül omló ... Szinarany volt nyelve, amint zengett ajka — Oh, aki hallotta, elmélázhat rajta! — Cseng, mint a kis patak tiszta csobogása, Zúg, mint a kürtöknek zengő harsogása, Játszik, szökell, tréfál, ha mulat a kedve, Dallamos zenével, bűvös-bájjal telve . .. „. . . Hullatja levelét az idő vén fája, Terítve hatalmas rétegben alája." Én ez avart járom .. . tűnődve megállók S felragyogó szemmel jövendőbe látok: Mig itt az ajkakon magyar beszéd csendül, Mig itt a lelkekből magyar nóta zendül, Mig itt hű kebellel, magyar szívvel állunk S bűnhődve a múltat, jobb jövőre várunk, Amig mi könnyezünk tárogató szónál, Oh, amig hevülünk a szépnél, a jónál, Eszményekért, amig harcra állunk készen: Arany János neve drága kincsünk lészen! Csizmadia Aladár. VE G Y E S. Gyászhirek. Halnak, egyre halnak a harctéren és itthon, akik sok esztendőt remélhettek és akiknek munkásságára még nagyon számított egyház és állam. Úgy fáj látni annyi ifjú életnek porba omlását. Ezúttal két fiatal tanítónő elhunytét jelentjük. Az egyik a pápai egyházközségnek igen kedves és derék tanítónője: Kiss Vilma, aki 25 éves korában, váratlanul, a gyógyulásnak egészen biztató állapotában hunyt el. Halála napján még kinn járt, üdülni a napfényen és este 10 órakor meghalt... A családra nézve szerfelett leverővé teszi az esetet az, hogy már a második tanítónő lányuk halt el ily fiatalon. Az első is a pápai egyházközség tanítónője volt, hat évvel ezelőtt hunyt el. Kiss Vilma temetése február 26-án, óriási részvét mellett ment végbe. Nyugodjék békével; emléke áldott közöttünk. — A másik halott: a kéttornyulaki református egyházközség iskolájának három éven át helyettes tanítója: Ady Teréz; ő február 26-án a szülői háznál hunyt el. Tüdővész vitte a sírba. A tanügynek szorgalmas és kötelességtudó munkása volt. Áldott legyen emléke ►
