Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1917-03-04 / 9. szám
9. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 67. oldal. temes konvent jegyzőkönyveiből, azért talán nem lesz fölösleges, ha azokat együttes áttekintés céljából ideiktatom. I. A liturgiái bizottság által javasolt kérdések: 1. „Hiszitek-é és valljátok-é, hogy ti magatokban mindenestől fogva gyarlók, esendők és bűnösök vagytok, kik a saját erőtökből Isten itélőszéke előtt meg nem állhattok és ha Isten rajtatok kegyelméből meg nem könyörül, büntetést, halált és kárhozatot érdemeltek ?“ 2. „Hiszitek-é, valljátok-é, hogy Istennek ez a kegyelme megjelent nekünk a Krisztusban, aki az ő halála által bünbocsánatot és örök életet szerzett mindazoknak, akik hisznek őbenne?“ 3. „Igéritek-é, fogadjátok-é, hogy ti e kegy elemért háládatosságból egész élteteket az Urnák szentelitek és már e jelenlevő világban, mint az ő megválasztottad az ő d icsőségére éltek ?“ II. A püspöki kar által javasolt kérdések: 1. „Hiszitek-é, hogy az Istentől igazságban, szentségben és ártatlanságban teremtett első embernek reátok is átszállóit bűne miatt ti is büntetést, halált és kárhozatot érdemeltek ?“ 2. „Hiszitek-é, hogy az Isten az ő szent fiát, az Ur Jézus Krisztust ti érettetek testben elbocsátotta s az ő egyszeri tökéletes áldozatával a bűnnek hatalmát és a kárhozatnak erejét elvette s titeket ingyen kegyelemből, a Jézus vérének érdeméért, hit által megigazít ?“ 3. Hiszitek-é, hogy e halandó életnek utánna a Krisztus dicsőséges testéhez hasonlóan, feltámasztja Isten a ti testeiteket a porból s beviszen a lélek dicsőségébe, a szenteknek örök boldogságába?“ III. A közös bizottság által javasolt kérdések: 1. „Hiszitek-é, hogy az Istentől szentségben és ártatlanságban teremtett első embernek esete folytán ti magatok is mindenestől gyarlók, esendők és bűnösök vagytok, akik saját erőtökből Isten itélőszéke előtt meg nem állhattok, sőt büntetést, halált és kárhozatot érdemeltek ?“ 2. Hiszitek-é, hogy Isten a bűnös emberen megkönyörülvén, az ő szent Fiát, az Ur Jézus Krisztust ti érettetek testben elbocsátotta, kinek egyszeri tökéletes áldozatjával a bűnnek hatalmát és a kárhozatnak erejét elvette s titeket ingyen kegyelméből a Jézus vérének érdemeéért hit által megigazít ?“ 3. Hiszitek-é, hogy Isten, aki feltámasztotta az Ur Jézus Krisztust, általa minket is feltámaszt a halálból és halandó testünket halhatatlanságba öltöztetvén, által visz az örök dicsőségbe ?" Már most, ha ezt a három szövegezést összehasonlítjuk, az első pillanatra láthatjuk, hogy az 1. és 2. kérdés eszmei tartalma mindenikben ugyanaz. Az első kérdés mindenikben az egyetemes bűnösség |bevallására, a második pedig a Krisztus által szerzett válságban való hit megvallására hiv fel. Ezekre nézve csak azt lehet kérdésbe tenni, hogy melyik közülök a legszerencsésebb fogalmazás, azaz, melyik a jobb hangzású, melyik tudja inkább emelni a pillanat ünnepélyességét, fenségét. De a 3. kérdést illetőleg már nagy eltérést találunk. A liturgiái bizottság javasolta 3. kérdés a hála-kötelezettség elismerését tartalmazza — a másik két javaslaté pedig a feltámadás hitének megvallására késztet. Kétségkívül a lit. bizottság által javasolt 3 kérdés volt az, ami sokakban visszatetszést keltett, olyannyira, hogy amint utaltunk rá, egyesekre az egyházunkban végbemenő belső válság benyomásával hat. Szerény véleményem szerint ennyire még nem vagyunk. De ha hét az öntudatba, csak empiricus közvetítés utján, bizonyos, hogy a tényleges cselekvés múltban és jelenben nem igen tüntet fel egy nem ontologisticus tiszta eszmét. Az ember sokáig értékel tapasztalati, álértékek szerint, mig felismeri az önértékeket. De ebből még nem következik az erkölcsi érték érvénytelensége. Az erkölcsi érték értékes marad akkor is, ha sohasem valósítjuk is meg életünkben. Ezért mondja Kant: „Hogy soha ember annak megfelelően cselekedni nem fog, amit az erény tiszta eszméje tartalmaz, épen nem bizonyítja, hogy e gondolatban valami chimericus volna. Mert az erkölcsi értékről, vagy értéktelenségről való minden ítélet mégis csak az eszme útján [lehetséges; ennélfogva az erkölcsi tökéletességhez való minden közeledésnek szükségkép alapul szolgál, bármennyire tartsanak is az emberi természetnek fokilag meg nem határozható akadályai attól távol.“4 A föld gömbalakú marad, ha mi örökké kitartunk is az ókori felfogás mellett s gömbalakú volt már az ókorban is. Hosszú idők tévedése semmit sem változtat az igazságon, mely áll és marad, mi pedig haladunk megragadása felé. A tényleges moralitás az erkölcsi önérték felismerésének a fejlődését tünteti fel. Az érték maga a felismerés fejlődésében nem változik, csak a róla alkotott fogalmak. Megrögzített célunk van tehát, melyet el kell érnünk; az érték fogalma teleologicus fogalom, szükségessége teleologicus szükségesség s a cél és szükségesség tudatunkban van rögzítve. Ez tesz bennünket emberré. De ha az erkölcsi érték absolut, egyetemes, önmagában hordja sanctioját, apriori és örökéletű, akkor hogyan történik felismerése? Tapasztalat útján, inductioval, nem érhető el, mert minden inductio már feltételezi érvényét. Detuctive szintén nem igazolható, mert hol veszünk egyetemesebb, absolutabb princípiumot az egyetemesnél és absolutnál? Annak kellene alapul szolgálnia, amit levezetni akarunk. Az autonómia és apriorioritás azonban nyitva hagy előttünk egy ajtót s ez a közvetlen felismerés, az intuitioval való | megragadás ajtója. Némely érzületből, cselekvésből
