Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1917-02-18 / 7. szám
54. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1917. püspök, Fiiasz Henrik a 85. gyalogezred ezredese, ezredparancsnok, katonai küldöttség élén, Nagy Mihály alispán stb. stb. A hivek és vendégek zsúfolásig megtöltötték a templomot. Az egész ünnepség a ref. egyházat jellemző magyar hazaszeretet hirdetésének jegyében folyt le. Az ünnepélyes istentisztelet fénypontja Sörös Béla losonczi lep kész elbűvölő beszéde volt, aki a szív bőségéből szólott a meggyőződés ékes hangján a krisztusi szeretetről s annak müveiről. A közgyűlésen Juhász Lajos esperes elnökölt. A megválasztott gondnok miután letette a hivatali esküt, programmbeszédjében elparentálta a legfőbb kegyurt, I. Ferenc József királyt s elődjét, Sárközy Aurélt; majd a kötelességteljesítésről mondott márványra méltó szavakat s fogadta az üdvözléseket. Ezek között költői lendületű volt Patay Károly alsószecsei esperes beszéde, ki a. barsi egyházmegye nevében meleg szavakkal üdvözölte az új gondnokot. A beiktatás után 70 terítékű társas ebéd volt. Délután 3 órakor Fiiasz Henrik ezredes a vendégek tiszteletére a 85. gyalogezred katonáival harcszerű gyakorlatokat s hadiszereket mutatott be, amelyeket hálásan s nagy érdeklődéssel néztek végig. Este vallásos estély volt a templomban, ahova a helyi intelligencia nemcsak a megszokott lelki üdülés céljából tódult, hanem most azért is, hogy meghallgassa Haypál Benő budai ref. lelkészt, az országos hirü szónokot. A szívekbe nyúló, mélyen szántó beszéd óriási hatást ért el s napokig nyújtott eszmecserére témát, ki a nagyobb szónok, Sörös Béla vagy Haypál Benő? Különös elismerő figyelmet érdemelt Vass Lajos vegyeskarának sikerült betanításáért és előadásáért. A programm a következő volt: 1. Karének. csileg helyes-e, vagy nem. Nem csatlakozhatunk ennélfogva az értékelmélettel foglalkozó gondolkodók azon csoportjához, mely az értékeket az egyén subjectiv élményeitől teszi függővé és azt tartja, hogy „egy dolognak az értéke annak kivánatosságában van",3 vagy pedig abban, hogy mennyiben szolgálja az életfenntartást s mennyiben mozdítja elő a fejlődést.4 Nem állhatunk meg a Fichte—Bőhm-féle irányzat álláspontján sem, mely szintén nem képes elválasztani az értékességet a subjectumtól. Mint Fichténél, úgy Bőhmnél is minden érték forrása az én. Az axiologiai vonásokat az önmagát igenlő én vetíti a valóságba. Az értékelés minősége tehát az én fejlődési fokától függ, minél fogva az absolut, vagy önértékek és az ontologisticus értékek (élvezet, haszon) között csak fejlődési különbség van. Psychologiai értelemben semmit sem szólhatunk e felfogás ellen. Az értékek felismerése fejlődést tételez fel s a fejlődés folyamán sokáig foglalják el helyüket az úgynevezett álértékek. Az is igaz, hogy az intelligencia fokán természetszerűbb az önértékek felismerése. De az önérték azért előbb is érvényben Vass Lajos áll. isk. tanító, ref. kántor vezetésével Victor J.: „Jelszavunk előre“. 2. Költemények. Irta és felolvasta: Szabó S. Zsigmond bajkai ref. lelkész. (Ezek közül egyet jövő számunkban közlünk.) 3. Hárfa szóló/ Szimfónia. A 85. gye. zenekarának tagja játszztta oly művészi tökéletességgel, mintha Dávidot hallgattuk volna. 4. Beszéd. Tartotta Haypál Benő budai ref. lelkész, a már ismertetett tökéletességgel. 5. Kurucz J. „Felfelé az égbe“. Karének. 6. Ima. Kovács Sebestény József balassagyarmati ref. lelkész szép, áhítatra keltő imában emelte a lelkeket az egek Urához. Végül a közönség énekelte a Himnuszt. A Lévai Őrálló után. BELFÖLD. A Magyar Ev. Kér. Diákszövetség téli konferenciája. II. Az első előadássorozat: „a diákság és a háború utáni feladatok“ volt. a) Feladat a műveltek között, előadta Muraközy Gyula budapesti s.-lelkész. Most mindenki arra törekszik, hogy a nagy világégést eloltani segítsen ; már látja, hogy mily nehéz feladatok néznek feléje a háború után, fel kell tehát mindenkit szerelni,, hogy akkor egyszerre munkába állhasson. Azzal tisztában vagyunk, akik hazajönnek, beteg szervezettel jönnek; akik hivatalaikat visszaveszik, nem azzal a testi készséggel dolgoznak, mint dolgoztak a háború előtt. Ezek a beteg tagok, beteg társadalomban fognak elhelyezkedni; az intelligens ember magával hozza a háború emlékeit, melyekkel folyton foglalkozik s legvolt, előbb is érték volt. „Hiszen a haladás teleologikus fogalom, mely valamely elérendő és maradandó célt tételez fel; ha tehát nincs maradandó érték és igazság, maga a haladás fogalma is elveszti értelmét.“5 Nem mi alkotjuk tehát az értékeket, csak felismerjük őket s értékességük független a felismerés psychologiai mozzanatától. 1 P. Janet: La morale. Paris. 1894. 15. 1. 2 Pauler Ákos: Az ethikai megismerés természete. Budapest. 1907. 37. 1. 3 Ehrenfels: System der Werttheorie. I. 53. 1. — V. ö. Fouillée: Morale des idées-forces. 1908. X. 1. — Schwarz: Psychologie des Willens. 190. 34. 1. 4 Goldscheid: Zur Ethik des Gesamtwillens. 1. 1903. 8. 1. 5 Pauler: Id. m. 43. 1. (Folyt, köv.)
