Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1917-12-30 / 52. szám

344. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. « 52. szám. életerő, elpusztuló 'tehetség, nagyokra teremtett erő semmisül meg s hanyatlik sirba: azok a milliók, közintézmények, emberbaráti s szamaritánus szeretet­­munkáinak létesítésében fogják éreztetni jótékony hatá­sukat ! A nagy pusztulás, a vizözönhöz hasonló világ­­katasztrófa felett, mint szebb jövőt ígérő szivárvány, ragyogott át az elmúlt 1917. év sötét fellegei, ijesztő rémei felett a reformációi négy évszázados fordulója. — Inter tenebra lux. Fénylő, ragyogó világosság a káosz, a sötétség felett. Sokan nem vélték megtart­hatónak, nem tartották a mai viszonyok keretébe illeszthetőnek, bizonyos kontrasztnak, kirívó ellentétnek mondották az áldatlan helyzetben megünneplését! — Szerencse, hogy kevesen voltak ; mivel az abdikáció, megadás, fásult közönyösség, életfelenség hitfeleke­­zetünk gyöngeségének, kálvinista önérzetünknek 1 ha­nyatlása, lebecsülése lett volna ! A magáról megfeled­kezett világ, a protestántizmus s a keresztyénség ellen­ségei, a minden társadalmi rendet, erkölcsi törvényt felforgatni akaró destruktiv irány hozsánnázott, álgyő­zelmi ünnepet ült volna, ha mi nem ünnepelünk, ha hallgatagon engedtük volna eltűnni annak a napnak négyszázados évfordulóját, amely nekünk létet, életet adott, amelyhez fűzi a mi véges értelmünk a protes­tántizmus születését, történelmét! Ünnepeltük s ünnepeljük tehát a négyszázados évfordulót, hű kegyelettel, felemelt fővel, jogos önér­zettel, mint akik büszke öntudattal mutathatunk négy­száz év történelmére, arra az emberiséget átalakító, megnemesítő, felemelő hatásra, mely újvilágot terem­tett a, roskadozó keresztyénség romjai felett, mely az Isten képére teremtett embert visszaadta önmagának, magasabb rendeltetésének, a miveit világ az elfogu­latlan kultúra emberei, pedig tisztelettel, bensőséges testvériség, érdekközösség érzetével, meghajtva elis­merésük lobogóját, a külsőségekben szerény, de benső értékben az emberiség jóllétét, fejlődését szolgáló intézményekben annál gazdagabb hitfelekezetünk előtt. Szép és megragadó, felemelő és tanuságos mozzanata volt ünneplésünknek, mikor eljöttek országunk kor­­mányférfiai, nemzetünk sorsának intézői s az elisme­rés szavával adóztak a protestántizmus hazát, nemze­tet fenntartó jótékony, örök hálára kötelező hatásának, hivatásának, mikor jött a tudósok, irók, költők serege, s lángoló szavakkal ismerték el a protestántizmus ér­demét, jelentőségét, a tudomány, a költészet, népneve­lés, általában ^ kultúra minden részében és terén ! Hitfelekezetünk egyeteme azzal is kiemelni akarta e napok jelentőségét s emelni az ünnepély fényét, fontosságát, hogy országos zsinatának keretébe vonta az ünnepségeket s maga is diszközgyülésében méltatta és örökítette meg a négyszázados évforduló emlékeze­tét. Jelentős mozzanata volt ez is a lehanyatló 1917. évnek. Zsinatunk összeülése! Törvényünk rendeli, hogy minden 10. évben összehivassék, a haladó idő, a változó viszonyok kívánják, követelik, hogy egyházi törvénykezésünk is lépést tartson a korral, elégítse ki a jogos, kívánalmakat, alkosson és teremtsen intéz­ményeket, irányokat, melyek hivatva vannak fejlesz­teni, elébbre vinni a reánk bízott milliók lelki jóllétét, lelki boldogságát. Csak az alakulás formaságaiban me­rült fci működése, az egyes törvénycikkek előkészítése, majdan összefoglalása, az egy éven belül összeülendő folytatólagos egyházi törvényhozásnak válik köteles­ségévé. Nagyszabású koncepciót... tervezetet... alkotáso­kat, ha felszínre is hozott a jubiláris, kiemelkedő esztendő, de megvalósítani, létrehozni nem volt ké­pes, sajnos, mégsem ! Egyetemes egyházfenntartó alap, protestáns nyomda, értelmiségünk szellemi kívánal­mainak, igényeinek megfelelő szépirodalmi lap . .. vagy havi Szemle ... Budapesten az ország fővárosában a Kálvin-téren emelendő kulturház, nemzetfenntartó, fej­lesztő hivatásunkat, jelentőségünket külsőleg is hirdető, monumentális középületek megteremtése: megannyi felvetett eszme, megannyi üdvös gondolat, de mesz­­sze idők reménye, csak pium desiderium, csak gyen­geségünknek, az ősi szalmalángnak, hitfelekezetünk mozdulatlanságának jele, mellyel szemben jogos dicsek­véssel mutathat a hatalmas katholicizmus a maga sok nyomdájára, könyvkiadóvállalataira, a szolgálatában álló napi, heti, havi sajtó sokféleségére s azok virágzására, s ezerféle egyesületeire, szervezeteire, melyek körül­fogják a zsenge gyermeket, a serdülő ifjút, férfit és nőt egyaránt! Valóban, az 1917. év nem hozta meg, sajnos, reánk nézve azt a sok szép és üdvös alkotást, me­lyet vártunk, melyekre égető szükség van, az a négy­száz évvel ezelőtt fellobbant láng... az a hegyeket mozgató hit... az ősöknek az a templomokat, isko­lákat, akadémiákat teremtő... alkotó ereje mintha gyöngült, fogyatkozott volna bennünk, mai kor erő­­telen gyermekeiben. Pedig, hogy mire képes még az erőtelenekben, a gyengékben is az erős akarat, a csüggedést nem is­merő tetterő : mutatja annak a szegény, anyagiakban gyenge lelkészi karnak, vagy inkább néhány lelkes, fáradtságot, csüggedést nem ismerő vezértagjának te­remtő szellemének alkotása: a Kálvineum, mely ma már közei két millió értékű tiszta vagyonnal bir s virágzó internátust állított hajléktalan árva, lelkészi gyermekeknek ! Előre veti sötét árnyékát, hirdeti a katholicizmus' életrevalóságát, tevékenységét a katolikus autonómia ! — Sokszor megpróbálták ... nem sikerült sohasem, az episzkopális, hierarchikus rendszert és szervezetet beilleszteni, összeegyeztetni a hívek ... a laikusok ér­dekével, csaknem lehetetlenség, de a nagykiterjedésü vallás- és tanulmányi alap, az állami eredetű donációk kiragadása az állam felügyelete, ellenőrzése alól, ez a mai viszonyok, a politikai helyzet mai alakulatai kö­zött nem látszik lehetetlennek, az 1917. év meghozta részükre még most csak a javaslatot, tervezetet, meg-

Next

/
Thumbnails
Contents