Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1917-01-28 / 4. szám

4. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 31. oldal. zadban azt kérdik, mit nem lehet hinni. A XIX-ben: lehet-e egyátalán hinni ? A XX-ban már azt mondják : Ugyan kell is ám egyátalán [ hinni! . . . Kiveszett a lényeg ... A kálvinizmusban meg kell találni az ősi vallásosságot. A kálvinizmus életviszony az Istennel ; út az Istenhez. A keresztyénségnek leghatalmasabb, legszebb formája. Isten eszköze Isten mellett az egy­ház. Ez iránt kell felnyitni a szemeket. Akkor lesznek nekünk kálvinista világiaink. Az előadást osztatlan elismerés és élénk eszmecsere kisérte. Következett Mátis Márton szadai lelkész előadása: Katonáink lelki gondozása hazulról. Minden kínálkozó módot és alkalmat (bevonulás, szabadságon itthon le­vés, megsebesülés stb.) fel kell használni árra, hogy az egyes egyén dolgáról az egész gyülekezet értesüljön és érdeklődésével kisérje. Semmit se kell itt kicsi­nyelni, jelentéktelennek tartani. A harctérről jövő üd­vözleteket, a templomról, a közistenitiszteletről való megemlékezéseket közölni kell szószékről az egész gyülekezettel. Az egyikért adjunk hálát az Istennek, hogy szerencsésen hazajöhetett; az imában persze ne­vet nem említve; a másikért, ki megy a harctérre, imádkozzunk ... Az itthon levők dolgaiban tanáccsal, közbenjárással vegyünk részt. A jóizü előadást nagy élvezettel hallgattuk. (Folyt köv.) VE G Y E S. Iskolalátogatás. Főtiszteletű és méltóságos Németh István püspök úr e hó 21—26. napjain Pápán volt s Kis József főiskolai gondnok úrral meghallgatta a pap­növendékek párbeszédes vizsgálatait, meglátogatta a nőnevelő-intézetet s a főgimnáziumot. Lelkészválasztás. A barsi ref. egyházmegyében levő borii gyülekezet hívei fiatalon elhalt lelkészük helyébe a hét pályázó közül csaknem egyhangú szavazással Agyagás sy Sándor jelenleg nagysallói segédlelkészt választották meg. Isten áldása legyen a gyülekezeten és a megválasztott ifjú lelkészen. A pápai diákkonferencia tárgysorozata a követ­kező: D. e. a ref. theologián (Deák Ferenc-utca 2.) V29 órakor: Bibliatanulmány. Tárgya: Az apostoli ke­­resztyénség. Február 1-én: A Krisztus. 2-án: A ke­reszt. 3-án: A feltámadás. 4-én: A reménység. V210 órakor. Előadássorozat: Reformáció. 1-én: Reformáció a Bibliában. 2-án: Reformáció az egyház történetében. 3-án : Reformáció a mi korunkban. 4-én: Istentiszte­let. 1/211 órakor. Előadások és eszmecserék. 1-én: Mi a keresztyén diákmozgalom ? 2-án: Hogyan dolgozik a keresztyén diákmozgalom ? 3-án: Hogy áll most a keresztyén diákmozgalom ? Délután naponta 1/2b óra­kor a főiskolai díszteremben. Előadás és eszmecsere­sorozat: A bizalom hatása életünkben. 1-én: Bizalom Istenben. 2-án : Bizalom hivatásunkban. 3-án: Bizalom társainkban. 4-én: Zárógyülés. Vacsora után is lesz­nek összejövetelek, ezek közül megemlítjük a vasárnap, február 4-én, este 8 órakor, a leánynevelőintézet dísz­termében tartandó nyilvános estélyt, melyre a meg­hívókat a napokban küldik szét. A vidéki résztvevők magánházaknál kapnak szállást, ellátást pedig napi 2 koronáért a konviktuson. A helyi rendezést egy ren­dező-bizottság végzi, melynek élén lapunk szerkesztője Kis József főiskolai gondnok áll. A Balassa Antal-féle családi alapítvány kamatai­nak, illetőleg jövedelmének a rokonokra eső része: 1493 K 15 f kiosztása tárgyában e hó 21-én határo­zott a főiskolai tanári kar. A folyamodók közül egyen­ként 62 K 21 f-t kapnak a következő rokon-tanulók: Babay Béla III. o. t., Balassa Ferenc VII. 0. t., Balassa Miklós egyet, hallgató, Balassa Pál III. 0. t., Balassa Sándor egyet, hallgató, Becker Béla orvosnövendék, Becker István orvosnövendék, Becker József VI. o. t., Gött Jenő III. o. t., Kasszelik László VIII. 0. t., Kis Ákos II. 0. t., Kis Dezső polg. isk. III. 0. t., Kis Ernő VII. 0. t., Kis Zoltán IV. 0. t., Kovács Béla III. o. t., Kubinyi Gyula III. o. t., Mészöly Elemér Lúd. Akád. hallgató, Mészöly Kornél polg. isk. IV. 0. t., Mészöly László keresk. isk. hallgató, Mészöly Ödön VI. o. t., Mészöly Szilárd V. 0. t., Spilka László a Theréziánum növendéke, Wickenhauser Gusztáv VI. 0. t. Akinek a fötosztás ellen valami kifogása van, a Nigytiszt. és Tek. főiskolai igazgató-tanácshoz címzett felebbezését 1917 február 5-ig küldje be a pápai ref. főisk. igazgatósá g címére. HIVATALOS RÉSZ. Nagytiszteletű Iskolaszéki Elnök Ur! Még ma is többször megtörténik, hogy a tanítói államsegély-kérvényeket az illetékes iskolaszéki elnökök nem a 17897/1913. számú miniszteri rendeletben adott utasítások szerint terjesztik be, amiből kellemetlen félre­értésre okot adó késedelem, sőt anyagi veszteség is származik. Felkérem ennélfogva a nagytiszteletű iskola­széki elnök urakat, hogy a fizetéskiegészítésre, vala­mint a magasabb fizetési osztályba történő előlépés folytán emelkedő államsegély emelésére vonatkozó kér­vényeket mindenkor hozzám méltóztassanak küldeni, az ugyanazon fizetési osztály magasabb fokozatába át­lépés következtében emelkedő segély kiutalása iránti kérvényeket pedig egyenesen az illetékes közigazgatási bizottsághoz. Nemes ösvényeken. Világosság a sötétségben. Jézus föltámadása. A magyar ifjúság számára szer- |rta prohászka Ottokár székes- A pápai ref. főiskola Deáky-dijá­késztette Raffay Sándor. A ma­­... .. ... val jutalmazott pályamunka. Irta gyár prot. irodalmi társaság ki- fehérvári róm. kath. püspök. Tildy Zoltán ref. papnövendék, adása. Ára kemény kötésben 5 K. Ára fűzve 5 korona. Ára 2 K 50 f. Kaphatók: KIS TIVADAR könyv- és papirkereskedésében Pápán, Fő-utca 21.

Next

/
Thumbnails
Contents