Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1917-11-18 / 46. szám
46. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 315. oldal. haláltól sem. Most ennél a fontos jelző oszlopnál itt a múlt és jövő közötti vízválasztó hegygerincen állva, ezen visszapillantásunkkal állítsunk fejfát a mi nagy reformátoraink emlékének s én ennél az emlékoszlopnál borulok le Isten előtt és hozzá küldöm fohászomat: hogy a krisztusi szeretet melegével fogja le az öldöklésre készen álló karok millióit, a hit erejével adjon kiengesztelődést és vigasztalást a földult emberi telkeknek, hogy a hosszú véres küzdés után örök békesség legyen a földön ! Ezzel a mai ünnepi közgyűlést megnyitom. Huszár Aladár ehm. gondnok. Megjegyzések. Többször elhatároztam már, hogy nem jegyzek meg semmit, de mindig van valami, amit ha magamba kellene fojtanom, meg is ölne. Az a könnyed főúri gesztus, amellyel a miniszterelnök a mi drágasági pótlékunkat leintette, igazán megbotránkoztató! Nem vagyunk közalkalmazottak, azért nem kapunk. Huszonkét millió kellene, tehát azért nem lehet. Kapunk családi pótlékot stb., stb. Hát csak akkor vagyunk közalkalmazottak, mikor szükrség van ránk, vagy ha nem vagyunk is, más címen nem kaphatnánk?! Mikor milliárdokkal dobálódznak, akkor huszonkét millió sok ? Családi pótlékot pedig más testület is kap, én ugyan még nem kaptam. Igazán csodálatos, hogy nincs egy emberünk, aki az ország színe előtt az ilyen elutasításra megfelelne. Nincs egy pap képviselőnk, aki mindenféle status érdekében szót emel, csak a mienkébe nem. Ne feledje a miniszterelnök űr, hogy ha a papság — értve a kér. felekezetek papságát — buzgósága nem szerzett volna harangokat, ma már nem volna Magyarország. Ha mi nem folytatnánk azt a hazafias nevelést, amelynek alapját az iskola rakja le, hol volnánk akkor ? Úgy hallom pár milliót talán kapunk megint — barátságos elosztás végett. így nem kérünk. Adjanak úgy, mint más hivatalnoknak. Vagy ha nem érdemeljük, mondják meg nyíltan, de még ebben az esetben is teljesíteni fogjuk hazafias kötelességeinket. A másik dolog, amit nem hagyhatok szó nélkül, „A népegészségügyi nagy gyűlés“ -en történt. Valami Szende Pál nevű űri ember annyira nem volt szende, hogy mint a Pesti Hírlap 1917 október 28-iki számában olvastam, így nyilatkozott: „Szende Pál szerint a falu szomorú egészségügyének legfőbb oka ennek a szegénység, melyet csak nagystílű földreformmal és szociál politikával lehet megszüntetni. A tudatlanság és babona a másik ok. Ennek melegágya a felekezeti népoktatás“. Nem tudom ki ez az űr, de ha tényleg így nyilatkozott, nagy járatlanságot árul el; mert azt kereken tagadom, hogy a református felekezeti népoktatás melegágya volna a babonának. Ilyet csak az állíthat, aki sem a református tanítói kart, sem a református iskolákat nem ismeri. Ilyen kijelentéseket elhallgatni nem lehet, mert utoljára kisütik még, hogy a felekezeti iskolák bacilus telepek és azok a szegény bacilusok kénytelenek lesznek, megunva a sok rágalmazást, felekezetnélküliekké lenni. Dunamocs, 1917 november hó. Csiba Imre rei. lelkész. Az úrvacsorái kérdésekhez. III. ni. 3. Az Evangyéliomon kívül nekünk Ítéli a pálmát a történelem és a haladás szelleme. Jézus sem helyhez, sem időhöz, még kevésbbé érzéki tárgyakhoz fűződő, hanem teljesen szellemi, szeretetben nyilvánuló istentiszteletet tanított. Egyformán tanítjuk, hogy utánna ez a szellemi vallás megromlott. Ezért lön a reformáció. Magyar jelmondata ott zúgott a gályarabok ajkán : „Hogy ha ez ínségben megköll is mind halnunk, de néma bálványnak mi fejet nem hajtunk.“ Nyomult előre diadallal a szellemi vallás. S egyszer csak megállt. Az érzéki tárgyakhoz is fűződő ága a keresztyénységnek diadalmasan tartja ma is királyok, sőt protestánsok részvételével is körmeneteit, üres kálvinista templomok istenitiszteletébe belezúg az országútakról pápista búcsúsok éneke. Mi ennek az oka ? Az emberek egyrésze nem tud az Istennel való tisztán szellemi összeköttetésre felemelkedni s ezek az emberek megálltak egységesen a pápa, illetve görögkelet mellett. A szellemi vallás is ilyen egységet akart. Bizonyos érzéki tárgyak azonban tapadtak hozzá a múltból s az egyházak egy-egy csoportja az érzékiekről való fölfogását (pl. Lutherék Kálvinra azt, hogy az úrvacsorái kenyér és bor valahogy Krisztus valóságos teste, Lutherék és Kálvinék az unitáriusokra és más egyházcsoportokra azt, hogy Krisztus testben megjelent Isten, hogy a bűnbocsánatot Krisztus testének megtörettetése hozta meg a világnak stb) reá akarta erőszakolni más egyházcsoportokra. Ebből lettek a szakadatlan szakadások, gyöngülések. Ám sok helyütt előtűnik a jövendő egység képe. Látjuk az orthodox fölfogásuak evangyélizáló konferenciáin, világkongresszusain, mily boldogság tölti el őket a nagycél felé való egységes törekvésükben és hogy e boldog egységben mily kevéssé tudnak válaszfalakat emelni a külömböző egyházakból s az egész világból összegyülekezettek közé az érzékiekről vallott dogmáik. Szintúgy a másik táborban: egészen szabadelvű, a tudománynak, lelkiismereti szabadságnak föltétlenül hódoló, mégis mélyen keresztyén érzésű és gondolkozásé férfiak és nők a külömböző egyházakból, a föld egész kerekségéről egymásra találnak s kér. kongresszusokon a szellemi vallások egységének körvonalait látják kibontakozni. Sabatier nemes lelkülete
