Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1917-10-21 / 42. szám
294. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1917. reformál, diadalmas életet szül a hit ma is. Én örülök, hogy Isten ilyen életet szánt nekem és ilyen életet szánt nektek is. Mit felel rá szivetek? Uram! add nekünk ezt az életet. Sz. Az'úrvacsorái kérdésekhez. III. !. A f. évi konventi jegyzőkönyv 22. pontjában olvassuk, hogy a liturgiái bizottság elnöke nem hívta össze döntő határozásra a konvent bizottságát, „részben azért, mert az úrvacsorái -kérdések feletti viták még nem jutottak olyan eredményre, amelyből az egyetemes egyház közönségének általános meggyőződését lehetne megállapítani“. Egyetemes konventünk a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette ... Jól értettük-é? Megállapítani az egyetemes egyház közönségének általános meggyőződését!? Hát még nincs megállapítva? Nem álmodunk? Voltak, voltak közöttünk, tanári kathedrán is, kormányzó székben is, apróbb-nagyobb parókiákon is, somogyi templomjárók között is, akik ilyen formán gondolkodtak, akik az egyetemes ágenda szerkesztésénél azon az állásponton voltak, hogy egyetemesen kötelező úrvacsorái kérdések megállapítva nincsenek; ha pedig ilyenek megállapíttatnak, azokban a prot. theologia 400 éves fejlődésével indokolt szabadelvű nézetnek is helyet kell adni — vagy kötelező kérdéseket egyáltalán meg nem állapítani. De vészes, jellembe harapó, mégis a túloldalról előnyösen méltatott zúgás hallatszott feléjük Mezőföldről: Ha akad köztünk lelkész, aki a Révész-féle kérdésekben kételkedni mer stb. — amit akar cselekedni, hamar cselekedje, de tudja meg, hogy neki is szól Péter szava: „Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek!“ Hazudtál!? Jaj nékünk, szegény prédikátoroknak! Mint reszkető árnyak, oly csendesek lettünk a szivünket ért ütéstől. Hazudtunk! — mondják. Maradhatunk-e? . . . Még be sem gyógyultak sebeink, már sadduceusoknak neveztettünk s ultimátumot adtak élőnkbe: „Ha a pásztor sem hiheti, leteheti a palástját, a tisztesség ezt kívánja, álnoksággal ne viselje azt!“ Álnokság!? Megint ? Az első ütésre elnémultunk, erre a másodikra már kiáltunk. Hallod-é, te főember, aki az ilyen kóros jelenségeket csak „az orthodoxia hullámáénak tekintetted ? Halljátok-e tanáraink, halljátok-é prot. theologia tudósai, akik az istenség mélységeit vizsgáló #theol. tudományokat s az abból származó meggyőződés tiszteié sét szivünkbe oltottátok? Te Luther, te Kálvin és ti többiek, akik meggyőződéstek alapján szóltatok így : „Itt állok, másként nem tehetek“. Nem, kedves orthodoxus barátaink, nem hallgathatunk tovább. Meg kell mondanunk végre, hogy túllőttök a célon és intenünk kell benneteket szeretettel a következőkre. 1. Készségesen elismerjük, hogy az egyház iránt való szeretetből emeltétek föl szájatokat ellenünk. De néktek is el kell ismernetek, hogy akiket ti a prot. lelkészi karból kilépetni akartok, azok is ragaszkodó tanítványai Jézusnak, rajongó füvei a prot. keresztyénség dicsösségének, kik éppen ezért el búsultak, látván prot. családainknak a keresztyén élettől való eltávolodását, gyülekezeteinknek Jézustól elziillését s meggyőződésük szerint cselekedni akartak. De sok szomorú dolgot tudnátok ti is pusztulásunkról Írni. Nos! mi arról vagyunk meggyőződve, hogy fejétől romlott a hal: intelligenseink a szupranaturaliákba belebotolván, elpártoltak s példájukon pártol a nép. Ti az orvosságot abban keresitek, hogy még buzgóbban kell a régi meggyőződést hirdetni. Mi tiszteletben tartjuk a meggyőződésteket. Mi azonban azt hisszük, hogy a szupranaturaliákból kibontakozott kér. világnézet oly mélységét és magasságá) foglalja magában a jézusi keresztyénségnek, amelyet még egy egyház sem fejtett ki teljesen. Minél fnkább csak Jézus tanításaira és életére szorítkozunk, annál ragyogóbb a kereszíyénség jótékony pompája. Munkaterek tárulnak elénk, amiket az egyház nem tudott meglátni, első helyre tenni, mert állandóan szupranaturaliákat kellett a haladó korok támadásai ellen védeni; e védelemben merült ki legjobbjainak ereje. És mily egyszerű a dolog! Maga Jézus akarja, hogy ennek a kér. világnak minden mélységét és magasságát megértse a lelkünk. Akarja, hogy abból a világból, amelyben Jézus mondani valóját nem értettük meg, „mert el nem hordozhattuk“, átlépjünk ama magasabba, amelyben „az igazságnak Lelke elvezérel minket minden igazságra. Mert nincs oly rejtett dolog, ami napfényre ne jönne és oly titok, mely ki ne tudódnék“. Akarja, hogy a szolgaságról átlépjünk Jézus barátságára, istenfiuságra, ahol Jézus „mindazt, amit az Atyától hallott, tudtul adott nekünk“. Tehát mi meggyőződésből, Jézus tanítása szerint és egyháza iránti szeretetből óhajtjuk egyházunkat a kor követelményeinek is megfelelően, a lehető teljes megértés világossága mellé állítani — hívén és vallván Jézus tanítványaihoz illően, hogy Istenhez való viszonyunkban titkokra, rejtett dolgokra, értelem kétszerkettőjébe ütköző szupranaturaliákra semmi szükség nincs, mert amik szükségesek, azokban Jézus mindent tudtul adott, az igazság Lelke minden igazságra elvezérelte azokat, kik vezetésökre bízták magokat. • Meg fogjátok látni, ha minket elnémítotok, magatokra maradtok egy óriási, közönyös tömeg között, amely dehogy is fogja tanaitokat kétségbe vonni — egyáltalán nem törődik azzal, hogy Ádám vétke vagy a magunké buktat, el, Jézus halála vagy követése szerzi meg a bünbocsánatot, mert csak a Mammont és gyönyört szolgálja, sem testnek, sem léleknek feltámadásában nem hisz; „Isten? — no az van!“ — ez minden hite, néhány zsoltárvers minden tudománya. Gondoljátok meg, hogy az, ki Jézus mellett van, bár kérdéseiteket tagadja, nincsen ártalmára Jézus egyházának. (Folyt. köv.
