Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1917-09-30 / 39. szám

278. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1917. Mérleg. — 1517—1917. — II. Mégegyszer a mi sajtónk. Kell-e nekünk protestáns sajtó? S ha kell: miért nincs? S ha igazán kellene: nem lehetne? S miért nem lehetne? Min múlik? A szegénységen? Ezen sok minden múlik: ez igaz. De még ezen a szegénységen sohasem múlt olyan, amit igazán akartunk. Ott van a lelkészi nyugdíjintézet. A szegénység miatt ez is könnyen múlhatott volna. De meg kellett lennie. Tehát meg lett. Más példákat is hozhatnánk fel. De csak megkérdezzük újra: kell-e nekünk tulajdonképen protestáns sajtó? S ha kell: miért nincs? * Ne vegyék rossz néven kérdéseinket azok, kik most is buzgó lélekkel agitálnak a protestáns sajtó meg­teremtése ügyében. Mert szép számmal vannak ilyenek is és ha csupán rajtuk állana: már régen volna vi­rágzó és nagy hatással működő sajtónk. Vagy meg sem szűnt volna, hanem kellő arányban tovább fej­lődött volna az a sajtónk, amely már virágzott a refor­máció idejében. De kérdésünk jogos, mert aligha töb­ben nincsenek olyanok, kik ilyen értelemben „nem írnak, nem olvasnak“ és még az alig tengődő egyházi hetilapokat és folyóiratokat is sokalják, nélkülözhetők­­nek, szükségteleneknek vagy félelmeseknek tartják. És rájuk nézve azok is. így állván a dolog: félő, hogy mi még sokáig tengődünk a meglevő napilapok ve­gyes sütetű szellemi kenyerén. És sokáig fogjuk be­lőlük időnként megtudni, hogy az ev. ref. konvent itt és ekkor zsinatot tartott, ezt vagy azt a ref. nagy emberünket ekkor és itt temette ez és ez az egyház­fejedelmünk, aki a halottat beszentelvén, fényes segéd­lettel pontifikáit. Magyar vallás szegény hivei: ti is jó sokáig sanyaroghattok még a lelki sorvadást terjesztő sajtótermékek miazmás levegőjében, mire rájutunk, hogy hazánk földünk, levegőnk, egünk, jelenünk, múl­túnk, történelmünk, hitünk, küzdelmeink, tiszta, egész­séges magyar lelkünk szellemi kincseit is lehetne, kel­lene és illene irodalmilag is gyümölcsöztetnft, legalább olyan mértékben, mint mások teszik ezt a nyakatekert filozófémákkal, hedonizmussal és szellemi torzszüle­ményekkel. ♦ A sajtó szükséges voltát és nagy hatalmát éppen a reformáció bizonyítja legjobban. És minden refor­máció bizonyítja. Jézusé is. Mi lenne, ha nem volna olyan közvélemény is, mely a tulajdonképeni igazsá­gokat számon tartja, Ítélő fóruma eljárási tárgyául díj­talanul fölveszi, elévülni nem engedi és minden fóru­moknak fölötte áll. A Jézus halálra ítéltetésének ügye ? A szanhedrin a legtörvényesebben és Iegszabályszerüb­­ben elintézettnek vélte. Pilátus jóváhagyása is meg­volt, legalább — formaliter. Res judicata. Ki merte volna számon kérni tőlük az igazságot ? Az ítélet végre­hajtva. Fölebbezés nincs. Nincs? De mennyire van? A szanhedrin és Pilátus, ha fölébrednének, nagyot kellene nézniök, hogy Jézus nem lett gonosztevő az ő kedvükért, csak azért, mert ők gonosztevő gyanánt kezelték. Savonarola, Húsz János és a többiek sem lettek gonosztevők a máglyahalált kimondó Ítélet ked­véért. A gonosz és obscurus Ítélet s a hamis közvéle­mény is gonosztevőkké kiáltotta ki őket. Az igaz köz­vélemény, köztudat ellenben megtalálta az igazságot. Mi lett volna a világból, ha az igaz közvélemény, köztudat rá nem talált volna az igazságra sok olyan emberi ítélettel szemben, melynek minden helytálló realitása csak annyi volt, hogy zárt ajtók mögött ho­zatott. Az igazi, egészséges, tiszta közvélemény es köz­tudat a közéletnek legnélkülözhetetlenebb ellenőre; eszköze az igazságot szolgáló sajtó. Hogy van hazug-, ságot szolgáló sajtó ts ? Nem ok arra, hogy ne léte­sítsünk becsületes és igasságot szolgáló sajtót. Mert ha ezt nem létesítünk: azért még mindig lehet hazug sajtó. És ha nem létesítünk jót: annál jobban és csakis a rossz uralkodik minden háborítatlan hatal­mával. A közéletnek leghathatósabb ellenőre a nagy nyil­vánosság : a sajtó. A reformáció elveinek teljes meg­tagadása volna azt állítani, hogy mindenben tökélete­sek vagyunk. Maguk a krisztusi és evangéüomi elvek tökéletesek, de ezek kezelése, alkalmazása éppen nem mondható mindig mentesnek az ad hominem jellegtől. Egyéb sem kellene, mint kimondani: nekünk nem kell nyilvánosság, káros a jogosult kritika, mi köze az igazságnak, evangéliomnak, Kálvinnak, Pál apostolnak, Krisztusnak a mi ügyeinkhez és aktáinkhoz ? Akkor aztán mitőlünk is megkérdezhetné bárki: hát nektek mi közötök reformációhoz, Kálvinhoz, Pálhoz és a Krisztus evangéliomához ? Református „Veszedelemben köztartásunk.“ Meghallottátok, megértettétek, sőt átéreztétek-e ti szülők s ti gyermektelen nagyok, gazdag hatalmasok e fájdalmas felkiáltását pápai főiskolánk új, érdemes köztartási Felügyelőjének? Beletudjátok-é magatokat képzelni abba a kinzó, sorvasztó helyzetbe, mikor az édes szülő azt kénytelen mondani gyermekeinek: ma édes véreim nem ehetünk, mert nincs kenyerünk, nincs semmi eledelünk. Ha igen 1 Bizonyára feljajdultatok, mikor 500—600 diák egész tanévi élelméről gondoskodásra és annak mértékletes beosztására hivatott — mintegy második atya — a nagy drágaság és szárazság okozta nagy nyomorúság miatt így sóhajta hozzátok: „Ha a jelen helyzet tovább tart s köztartásunk sem az államhatalom, sem a szü­lők megértő segítségében támogatást nem talál, előáll az a veszedelem, hogy köztartásunkat, ezt az áldásos intézményünket, szüneteltetni leszünk kénytelenek.“

Next

/
Thumbnails
Contents