Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1917-09-23 / 38. szám
Huszonnyolcadik évfolyam. 38. szám. Pápa, 1917 szeptember 23. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖKÉBŐL.. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE Megjelenik minden vasárnap. Kéziratok a szerkesztőséghez: Kis József => felelős szerkesztő cimére küldendők, o Belső munkatársak: Borsos István Czeglédy Sándor Pongrácz József. Előfizetési díjak (egy évre 12 K, félévre 6 K), hirdetések, reklamációk Faragó János főmunkatárs cimére küldendők. A Láthatatlannal való szövetség. 11 MÓZ l9l, 3-5. Amint említettem előttetek K. a. f. egy nagy ünnepre készül a világon a református egyház, minden ref. gyülekezet és ref. ember: a reformáció 400 éves évfordulójára. Ebben a nagy ünnepben mi is részt akarunk venni, akik ref. keresztyéneknek valljuk magunkat. Az ünnep okt. 31-én lesz. Református ünnep, olyan nap, melyen nemcsak ünneplő ruhánkat veszzük fel, nemcsak munkaszerszámainkat tesszük le egy napra, hanem olyan ünnep, amelyen a lelkünk ünnepel, nem a testünk, református hitünk mondja el háláját, beszéli ki örömét, vallja meg'szerelmét Istennek. A református ember számlálja elő: mi neki református hite. Ezen a napon az elmúlt esztendők és századok nagy szárnyas ajtajai kitárulnak előttünk s mi bejárjuk néma, visszhangos folyosóit, csendes kamrácskáit s harctereit. Találkozni fogunk azokkal az emberekkel, akiknek eddig csak nevét hallottuk, de most a lelkűkkel ismerkedünk meg, akik elmondják, mit szerettek s mit gyűlöltek, miért éltek, miért kellett küzdeni, szenvedni, gályarabságra menni, tűrni, de meg nem törni, méltatlanságot hordozni s elmondják: mindezt miért tudták elhordozni. Megkérdezzük, miben látták életök rendeltetását, mi volt nekik hitök, reménységök. Megkérdezzük, érdemes volt-e olyan életet végigküzdeniök s megmutatjuk a magunk hitét, összemérjük az övékkel, hogy méltó-e hozzájuk?! És a múlt eme nagyszerű világosságánál belenézünk a jövendőbe, hogy mi rendeltetése van hitünknek a földön. Mig így a múltat, jelent s jövendőt egy nagy ünnepnapon bejárjuk, valamit észre kell vennünk —- szivünknek csodálatos látomástól ell telni — mert a reformáció 400 éves története Isten munkája volt a világon s a ref. hitű emberek Isten szövetségesei, szolgái, munkatársai voltad abban, hogy nemzeteket s egyeseket Isten magához térítse, bűneikből kitisztítsa, felvilágosítsa, kinevelje, önmagához hasonlatossá, azaz szeretetre képessé tegye — üdvözítse. A hit, a ref. hit ünnepe lesz ez. Benne minden egyes reformátusnak személyesen részt kell venni, nem kötelező, nem parancsszóra történő, hanem, melyet nem lehet letiltani — szivünk mélyéről előtörő hálaadó ünnep. A gyermek gyermekded hitével, a férfi megpróbált, az öreg megérett hitével, a nő bizó, szelíd, tűrő hitével vesz részt, egy rettenetes időben, múltat megítélő, jelent érczuzókban megtörő Ítéletidőben, a könnynek, a gyásznak, a kétségbeesésnek fekete jövendőt jósoló esztendejében kell megvallani hitét, elmondani háláját, örömét, szerelmét. Ugy-e mindnyájunk érzi, hogy csak az ünnepelhet, akinek hite van, Isten ismerete, szeretete van, akinek drága kincse a Jézus Krisztusban épült hite. De Isten akarja is, munkálja is, hogy mi mindnyájan tudjunk ünnepelni, meghív magához, hogy megerősítse azt a szövetséget, melyet kötött 400 évvel a mi reformátorainkkal. A reformáció 400 éves ünnepe a láthatatlan Istennel való szövetségre lépésünk megbízónyitása. Sz. Az ígehírdetö bizonyságot tesz, tehát össze kell forrnia a hirdette igazsággal és ebben az igazságban kell megtalálnia élete létalapját, célját és jutalmát. RAVASZ L.
