Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1917-07-22 / 29. szám

29. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 225. oldal. Tani tó választás. Az alistáli református egyház nép­iskolájánál megüresedett kántortanítói állást jul. 8-án töltötte be az egyház presbitériuma. A választáson az egyházmegye képviseletében Beke Kálmán ekecsi lel­kész és Iván Károly ekecsi tanító voltak jelen, mely alkalommal Boda Domokos bögellői ref. tanítót, a harc­téren hősi bátorságáért a nagy ezüst vitézségi érem­mel kitüntetett s jelenleg szabadságon levő m. kir. honvéd hadnagyot egyhangú meghívás utján kántor­tanítóvá választották, kinek jövendő munkásságára a jó Isten segítségét áldását kérjük. Reformációi emlékünnepély a barsi egyház­megyében. A barsi református egyházmegyének a reformáció négy évszázados fordulójára rendezett ünnep­sége aug. 28-án d. e. 9 órakor kezdődik s 29-én az egyházmegyei gyűléssel folytatódik. Kezdődik az ün­nepség istenitisztelettel, melyen imádkozik Bihary Kál­mán egyházmegyei főjegyző, egyházi beszédet tart Csekey Dávid egyházmegyei tanácsbiró. Amennyiben a résztvevők száma előreláthatólag oly nagy lesz, hogy a lévai ref. templomban nem férnek el, a templom előtti téren Czeglédy Pál hontvarsányi lelkész fog prédikálni. Istenitisztelet végeztével egyházmegyei disz­­gyülés lesz, amelyen a megnyitót Kovács Sebestény Endre egyházmegyei gondnok tartja, az ünnepi beszé­det Patay Károly esperes. Délután 2 órakor közebéd. Este 7 órától kezdődőlég a templomban orgonahang­verseny lesz, belépti díjjal, amelynek még esetleg vál­tozást szenvedhető programmja: 1. Preludium. Orgo­nán játsza Cziczka Angela zenetanárnő. 2. Gyüleke­zeti vegyeskar éneke. 3. Prológus. Irta dr. Kersék János, előadja Birtha József. 4. Quaríet, Cziczka Angela vezetésével. 5. Ünnepi beszéd. Tartja Akucs Lajos lel­kész. 6. Szóló ének, Cziczka Angela vezetésével. 7. Versek, vagy történeti felolvasás : Szabó S. Zsigmond lelkész. 8. Orgonán játszik Cziczka Angela zenetanárnő. 9. Felolvasás: Végh István tanító. 10. Gyülekezeti vegyeskar éneke. Belépti díj személyenként 3 K. A tiszta jövedelem, valamint a délelőtti istenitisztelet al­kalmával befolyó perselypénz, amelynek gyűjtésére hölgyeket kér fel a bizottság, a Léván felállítandó leányinternátus céljaira fordittatik. Öt éves theol. tanfolyam. A hivatalos lap leg­utóbbi száma közli a budapesti m. kir. tudomány­­egyetemen levő theol. (kath.) fakultás új tanulmányi és vizsgálati szabályzatát, amelynek értelmében a ta­nulmányi idő a jövőben 4 év helyett 5 s a szigorla­tok száma 3 helyett 4 lesz. Előfizetési felhívás. „Der Aufstand Bocskays und der Wiener Friede“ cim alatt pár nap múltán jelenik meg egy 18V2 íves német munkám. A könyv a refor­máció jubileumi ünnepére készült, de több esztendő kutatásait foglalja magában részben levéltári, fel nem használt adatok alapján. Bárha célja első nagy vallás­szabadsági törvényünket külföldön ismeretessé tenni, számít ezek szerint szakkörök és érdeklődők figyel­mére. Van benne 20 kép is. A tartalom előzetesen tájékoztat a XVI. századi magyar reformációról. Az I. főrész szól a felkelést megelőző ellenreformációról és pedig: a katholicizmus reorganizációjáról Magyarorszá­gon, a jezsuita politika győzelméről Erdélyben s végre az 1603—4. évi vallásreformációról. A II. főrész ma­gát a felkelést tárgyalja és pedig: Bocskay felkelését a lelkiismereti szabadság érdekében, az 1605 telén történt eseményeket, a felkelés diadalát, az első béke­­kisérleteket és ellentörekvéseket. A III. főrész a béke­tárgyalások és pedig : a korponai országgyűlés, az első bécsi tárgyalások, az első kiegyezés az udvarnál és Bocskay előtt, kassai országgyűlés. IV. főrész a bécsi béke. Szól az 1606 jun. 23-iki kiegyezésről, annak további sorsáról, Prágában, Bocskaynál és a szeptemberi konferencián Bécsben, Bocskay utolsó, decemberi országgyűléséről, végre Bocskay haláláról és a bécsi béke történelmi méltatásáról. A függelék a hajdúk tör­ténetével ismertet meg röviden. Előzetes megrende­lésre 10 koronáért bárkinek megküldöm. Bolti ára va­lamivel magasabb lesz. Debreczen, 1917 julius. Dr. Lencz Géza, egyetemi tanár. Arany és Tompa emlékezete az iskolákban. E címen legközelebb egy kis füzetet óhajtok kiadni, mely mint a cim is mutatja, a két nagy költő emlékének felújítására és dicsőítésére az iskolákban a jövő tanév elején rendezhető ünnepély programm-tervezetét fog­lalja magában. Tehát tartalmazni fogja az ünnepélyen előadható énekeket, alkalmi verseket, a költők jellem­zését, a műveikből szavalásra kiválasztott költeménye­ket stb. szóval segítségül, Útmutatásul kíván e tekin­tetben szolgálni. Minthogy azonban a nyomdák mos­tan i magas árszabása mellett csakis a megrendelt számú példányokat nyomathatom ki, kérem a meg­rendelést lehetőleg azonnal eszközölni, hogy kellő idő­ben tájékozva lehessek. A főzet ára portómentes kül­déssel 80 fillér lesz. Körmend (Vas m.), 1917 julius hó. Fiilöp József ref. lelkész. Isten Igéje. ERŐS várunk nekünk az isten. Nemzetnevelésünk. Népies szentirás-magyarázó folyó- fordulójává. L^SoTákban^rtamló ün- irta: dr- István ref. theol. irat. Január—februári sz. Ara 80 f. nepélyek teljes programmjával. Ára 64 f. >: professzor. Ara 80 fillér. A Mester lábainál. ^od1^SaAsnta6Vrio 1: | Amit mi tanítani fogunk, Kaphatók: KIS TIVADAR könyv- és papirkereskedésében Pápán, Fő-utca 21.

Next

/
Thumbnails
Contents