Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1917-06-10 / 23. szám

Huszonnyolcadik évfolyam. 23. szám. Pápa, 1917 junius 10. DUNANTŰLI PROTESTÁNS LÁP AZ EGYHÁZ ÉH ISKOLA KÓRÉBÓL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE Megjelenik minden vasárnap. Kéziratok a szerkesztőséghez: Kis József <=> felelős szerkesztő cimére küldendők, o Belső munkatársak: Borsos István Czeglédy Sándor Pongrácz József. Előfizetési díjak (egy évre 12 K, félévre 6 K), hirdetések, reklamációk Faragó János főmunkatárs cimére küldendők. Milyen mélyek napjaink? Máté 7i2: „Amit akartok, hogy az emberek tiveletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal.“ Ne tegyük követelménnyé ezt a mondatot, inkább mérleggé. Ezen a mérlegen is ne nem­zet és nemzet közt dúló kiegyenlíthetetlen ellen­téteket, hamu alatt parázsló osztálygyülölséget s még csak ne is pártszenvedélytől elborult szemű igényeket próbáljunk lemérni. Ez a mér­leg sokkal kisebb és finomabb, semhogy tömeg­súlyok rajta mérhetők volnának. Állítsuk inkább napjaink mérlegévé. Oly hajszálfinom mérleg lehet így belőle, mely gondolataink titkos járását, érzéseink hullámzásait, beszédünknek még egy jelzőjét is meg tudja mérni. Megmutatja azt a különb­séget, mely szavaink és lényünk között van, le­méri azt is, hogy mennyire csaljuk meg ma­gunkat, ha az igazságot, helyesebben a való­ságot szavakkal cseréljük fel. Leméri napjainkat úgy, amint egymás után leperdülnek, nem a semmiségbe, hanem a lel­künk mélyére, ahol jellemünk szerves részei lesznek, a magunkba mélyedés s a magunkról elfeledkezés óráit épúgy, mint a gondolat nél­kül elmúló perceket s az alvásra rendelt időt. A napok, melyekből már annyi van hátunk mögött, a napok melyek egyszer virággal bo­rítják az ágakat, másszor hóval; a napok, me­lyek követei egy eddig ismeretlen birodalom­nak, melyek egyiknek az első lélegzetet, má­siknak az utolsó leheletet hozzák, ezeknek a mélysége döntő életünkre. Mi egy nap mélysége? Az mindig az ember ideáljaitól függ. Az, aki nem ideálok elérésére használja napjait, annak csak unalmas és kevésbbé unalmas napjai van­nak. Olyan mély egy napom, amilyen hű vol­tam ideáljaimhoz. Ezt a hűséget méri le az a hajszálfinom mér­leg, melyet Krisztus követőinek lelkében fel­állított: „Amit akarsz, hogy cselekedjenek ve­led az emberek ..." Akarod, hogy ideáljaid szerint bánjanak ve­led az emberek? cselekedj velük nem azok, de a magad ideáljai szerint. Ez a cselekvési készség méri meg a napi keresztyénségünket. Vájjon, ha ezen a finom mérlegen könnyű­nek találtatunk (és nem találtatunk-e mindig könnyűnek?) nem hoz-e be ingadozást, bizony­talanságot egész lényünkbe?! A súlytalanság érzetének elűzésére nem dobjuk-e félre s vá­lasztunk egy durvább mértéket, mely a lélek mozdulásait nem méri? Nem, mert mi az ideált akarjuk s nem magunkat. Ez az ideál nem fantáziával kifestett ábránd­kép, hanem lelkűiét, mely emberben testvért, Istenben Atyát szeret. Azért ideáljaink elérése nem egy térben adott távolság leküzdése, ha­nem benső átalakulás, érlelődés, tisztulás, mé­lyülés. Az ingadozástál és határozatlanságtól megóv ideálunk súlya, aki leereszkedik hoz­zánk a napok csendes óráiban, megbiztat, ígéri holnapra, amit a tegnap be nem váltott s közbe lassan magához nevel. Mire mennénk mi lel­készek a magunk erejével, ha ideáljaink súlya nem adna tartalmat életünknek?! Ez az ideál, az örök emberi, a Jézus Krisztus. Olyan mély életem, amilyen hű vagyok ideál­jaimhoz. Sz. Sokszor könnyebb az embernek meghalni, mint egyedül állni. Aki el tudja viselni, hogy egyedül álljon, az, ha kell, meg is tud halni. SCHREINER OLIVIA.

Next

/
Thumbnails
Contents