Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1917-06-10 / 23. szám
Huszonnyolcadik évfolyam. 23. szám. Pápa, 1917 junius 10. DUNANTŰLI PROTESTÁNS LÁP AZ EGYHÁZ ÉH ISKOLA KÓRÉBÓL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE Megjelenik minden vasárnap. Kéziratok a szerkesztőséghez: Kis József <=> felelős szerkesztő cimére küldendők, o Belső munkatársak: Borsos István Czeglédy Sándor Pongrácz József. Előfizetési díjak (egy évre 12 K, félévre 6 K), hirdetések, reklamációk Faragó János főmunkatárs cimére küldendők. Milyen mélyek napjaink? Máté 7i2: „Amit akartok, hogy az emberek tiveletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal.“ Ne tegyük követelménnyé ezt a mondatot, inkább mérleggé. Ezen a mérlegen is ne nemzet és nemzet közt dúló kiegyenlíthetetlen ellentéteket, hamu alatt parázsló osztálygyülölséget s még csak ne is pártszenvedélytől elborult szemű igényeket próbáljunk lemérni. Ez a mérleg sokkal kisebb és finomabb, semhogy tömegsúlyok rajta mérhetők volnának. Állítsuk inkább napjaink mérlegévé. Oly hajszálfinom mérleg lehet így belőle, mely gondolataink titkos járását, érzéseink hullámzásait, beszédünknek még egy jelzőjét is meg tudja mérni. Megmutatja azt a különbséget, mely szavaink és lényünk között van, leméri azt is, hogy mennyire csaljuk meg magunkat, ha az igazságot, helyesebben a valóságot szavakkal cseréljük fel. Leméri napjainkat úgy, amint egymás után leperdülnek, nem a semmiségbe, hanem a lelkünk mélyére, ahol jellemünk szerves részei lesznek, a magunkba mélyedés s a magunkról elfeledkezés óráit épúgy, mint a gondolat nélkül elmúló perceket s az alvásra rendelt időt. A napok, melyekből már annyi van hátunk mögött, a napok melyek egyszer virággal borítják az ágakat, másszor hóval; a napok, melyek követei egy eddig ismeretlen birodalomnak, melyek egyiknek az első lélegzetet, másiknak az utolsó leheletet hozzák, ezeknek a mélysége döntő életünkre. Mi egy nap mélysége? Az mindig az ember ideáljaitól függ. Az, aki nem ideálok elérésére használja napjait, annak csak unalmas és kevésbbé unalmas napjai vannak. Olyan mély egy napom, amilyen hű voltam ideáljaimhoz. Ezt a hűséget méri le az a hajszálfinom mérleg, melyet Krisztus követőinek lelkében felállított: „Amit akarsz, hogy cselekedjenek veled az emberek ..." Akarod, hogy ideáljaid szerint bánjanak veled az emberek? cselekedj velük nem azok, de a magad ideáljai szerint. Ez a cselekvési készség méri meg a napi keresztyénségünket. Vájjon, ha ezen a finom mérlegen könnyűnek találtatunk (és nem találtatunk-e mindig könnyűnek?) nem hoz-e be ingadozást, bizonytalanságot egész lényünkbe?! A súlytalanság érzetének elűzésére nem dobjuk-e félre s választunk egy durvább mértéket, mely a lélek mozdulásait nem méri? Nem, mert mi az ideált akarjuk s nem magunkat. Ez az ideál nem fantáziával kifestett ábrándkép, hanem lelkűiét, mely emberben testvért, Istenben Atyát szeret. Azért ideáljaink elérése nem egy térben adott távolság leküzdése, hanem benső átalakulás, érlelődés, tisztulás, mélyülés. Az ingadozástál és határozatlanságtól megóv ideálunk súlya, aki leereszkedik hozzánk a napok csendes óráiban, megbiztat, ígéri holnapra, amit a tegnap be nem váltott s közbe lassan magához nevel. Mire mennénk mi lelkészek a magunk erejével, ha ideáljaink súlya nem adna tartalmat életünknek?! Ez az ideál, az örök emberi, a Jézus Krisztus. Olyan mély életem, amilyen hű vagyok ideáljaimhoz. Sz. Sokszor könnyebb az embernek meghalni, mint egyedül állni. Aki el tudja viselni, hogy egyedül álljon, az, ha kell, meg is tud halni. SCHREINER OLIVIA.
