Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1917-05-06 / 18. szám
Huszonnyolcadik évfolyam. 18. szám. Pápa, 1917 május 6. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE Megjelenik minden vasárnap. Kéziratok a szerkesztőséghez: Kis József a felelős szerkesztő címére küldendők, o Belső munkatársak: Borsos István Czeglédy Sándor Pongrácz József. Előfizetési díjak (egy évre 12 K, félévre 6 K), hirdetések, reklamációk Faragó János főmunkatárs címére küldendők. Megnyitó beszéd. Az április 30-iki egyházkerületi közgyűlésen elmondotta: gróf 1 Tisza István egyházkerületi fögondnok. Főtisztelelű Egyházkerületi Közgyűlés! Jelen közgyűlésünket is a még mindig dúló világháború rettentő napjaiban kell megnyitnom. Dereng ugyan Kelet felől a hajnali fény, de senki meg nem mondhatja, meddig kell még az emberiségnek tovább szenvednie, meddig kell a magyar nemzetnek gonoszul megtámadott létét fegyveres kézzel védelmeznie, meddig kell mindnyájunknak azt a fokozott erőkifejtést tanúsítanunk, amely nélkül ebben a rettenetes világmérkőzésben helyt nem állunk. Főtiszteletü Közgyűlés! Arra, hogy a magyar nemzet megállja helyét végig ebben a küzdelemben, kettő szükséges : az egység és a magyar nemzet lelki tulajdonainak teljes kifejtése, teljes kifejtése minden erkölcsi értéknek, amely bennünk rejlik. Az egységre szüksége van a magyar nemzetnek mindenha, talán seholsem inkább, mint vallásfelekezeti téren. Első perctől fogva minden alkalmat felhasználtam, hogy a vallási béke érdekében fölemeljem szavamat. De ha szent kötelesség volt a vallási béke, a felekezeti egyetértés ügyét szolgálni a béke éveibeni fokozott, hatványozott mértékben kötelességünk ez valláskülönbség nélkül mindnyájunknak a mai válságos napokban. S a meggondolatlan szó, amely a mai pillanatban megzavarhatja a felekezeti egyetértést, a meggondolatlan szó, amely bizonyára akaratlanul, mert nem tételezhetem fel magyar emberről, hogy készakarva tenné, keserű, ellenséges érzést ébreszthet más vallásfelekezetüekben, a mai napokban kétszeres bűn a magyar nemzet legszentebb érdekei ellen. Én azt hiszem, hogy nincs hazafiasán érző magyar ember, aki ezt be ne látná, hiszen egészben véve örömmel konstatálhatjuk, hogy az összes vailásfelekezeteknél háttérbe szorult a felekezeti szempontok emlegetése, háttérbe szorult a felekezeti viszály. És szükségesnek tartom, hogy reá mutassak arra az örvendetes körülményre, mely szerint a magyar protestantizmus egyhangú közvéleménye is a vallásfelekezeti béke szent ügyének ápolását kívánja. És szükségesnek véltem, hogy azt a kérést fűzzem ehhez, amelyet valláskülönbség nélkül az ország minden polgárához intézek, hogy ha netalán elejtetnék is valahol egy meggondolatlan szó, ez által magunkat erről az álláspontról lesodortatni ne engedjük. A siker másik föltétele a bennünk rejlő erkölcsi erőnek teljes kifejtése. És itt azután a magyar nemzet minden tényezőjének, a magyar nemzeti jellem azon általános értékein kívül, amelyek" minden magyar emberben benne vannak, kifejezésre kell juttatnia a maga különleges értékeit s az erkölcsi erőnek ebben a nemes versenyében nekünk, magyar protestánsoknak nem szabad megfeledkeznünk azokról a lelki tulajdonságokról, amelyekben a protestantizmus erkölcsi értéke megnyilvánul. Az általános keresztyéni vonások mellett, az Istenbe vetett rendületlen bizalom, az Isten akaratában való megnyugvás és ennek folytán a mai borzasztó idők által mindnyájunkra mért sorscsapások férfias és keresztyéni elviselése mellett a különlegesen protestáns érték a puritán kötelességteljesítés és a kultúrának, a szellemi élet fegyvereinek különös intenzív művelése. Ezen a téren a rendesnél is magasztosabb hivatás vár most a kultúra munkásaira, a tanítói és különösen a tanári karra. A háború tetemes hátrányokat, nehézségeket, akadályokat gördít a kultúra útjába. A tanügyi célokra szolgáló épületeink tetemes részét háborús célokra kellett átengednünk. Rövidebbre szorult a tanév. De amennyivel több nehézségbe ütközik az oktatás, annyival nagyobbnak kell a tanári kar buzgalmának lenni, annyival nagyobb és áldásosabb munkát kell végeznünk az egyéniség erkölcsi értékének kifejlesztése terén. Tanári karunk tanuljon az élet ezer bajával itthon megküzdő magyar asszonytól és ahogy a magyar asszony, a magyar feleség, a magyar anya pótolja a férjet, a családapát és küzd, fárad törhetetlen eréllyel, csüggedés és panaszkodás nélkül, úgy kell tanárainknak is küzdeniük a mai nagy időkben. S egy dologról nem szabad elfeledkezni: reggel és este, felkeléskor és lefekvéskor, az iskolába menetelkor és az iskola elhagyásakor, a tanulói élet minden pillanatában annak a tanulónak éreznie kell, hogy nagy időket él át, éreznie kell a nagy idők fuvallatát abban az irányban, hogy azok a hazafiságnak, a kötelességérzetnek, a jellemerőnek, az energiának fokozott értékeit fejleszszék ki gyermekleikében. S ha tanári karunk ezen a téren teljesíteni fogja hivatását, akkor nem féltem a
