Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1917-04-08 / 14. szám
14. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 111. oldal. A temetés után mind haza mentek. Hat római vitéz, kezükbe dárda, A hajnalpirt csendben virrasztva várta. Az egyik szól: „Én láttam őt, a Mestert, Mikor kezébe egy bakó szeget vert. A töviskoronát is szent fején . . . A Golgotát soh’sem felejtem én.“ A másik rája búsan így felelt: „Meg kellett halni. A mérték betelt.“ A harmadik feljajdult nagy mogorván : „Nézd a keresztet fent a hegynek ormán, A glóriája visszatündököl.“ Görcsösen rándul össze hat ököl. „Ha ember is volt és nem Messiás, Hozzá hasonló nem volt senki más.“ Mi volt a bűne? Gyógyított, vigasztalt, Szegénynek jó szívvel teríte asztalt. Magától senkit el nem kergetett S nagyon szerette a kis gyermeket. Az ötödik egy fürge kis legény Beleszólt: „Miért volt mégis oly szegény, Mint az utolsó rongyos, koldus, árva, Ha a viz borrá változott szavára? Az első feddi: „Mert nem érted ezt. Minek lett volna akkor a kereszt? Mivel a Golgotára, úgy tudom, Még a király sem juthat más utón.“ „Isten fia volt. Félik mostan is. Ez éjszakán reszket ma sok hamis. Pilátus hasztalan mosá kezét, Krisztus igéi szállnak szerteszét, Nagy néma vád a lelkén átkiált: Ártatlanul öléd meg a királyt.“ A hatodik úgy mond: „Akárki volt, Most ő is csak egy sápadt szürke holt. Vigyázzatok. Sürü az éj homálya . . . Jaj, ha a főpap holnap találja. S te Márius hagyd abba a mesét, Vigyázz, hogy ép maradjon a pecsét. Hiába mondod, hogy feltámadott, Korbács simítja végig hátadot.“ A hat vitéz dárdás halálra fáradt. Krisztus sírjából drága illat árad. Oly messze még á hajnal pirkadásig . . . Elszunnyad egyik, azután a másik. Fejük alatt oly puha lesz a kőszál, Lelkűk tündérálmok kertjébe kószál; Ajkuk susogja: „Krisztusunk, te nagy, Dicső királyunk, minket el ne hagyj.“ Nagyszombat éje ... Néma szikla sir. . . Valahol, jaj, egy édes anya sir. Sok kínos stációk közt az utolsó, Mely legjobban fáj, a komor koporsó. Nagyszombat éje telve bús sóhajjal . . . Aggódó szívek: lesz-e rája hajnal ? De im fehér fény villan át az égen, Mozdul az élet ott a sirfenéken. A mennyből angyal száll a néma sirhoz, Az Istentől az alvó földre hirt hoz. A koporsó zárán kopogtat ujja: „Ébredj Megváltó az életre újra. Halld, hogy köszönt a földnek völgye, halma: Hallelujah! Mert a halál hatalma Kereszthalálod által semmivé lett S a jók jutalma lett az örök élet, Miért Megváltó annyit szenvedett.“ Felpattan a siron a kőfedél, Krisztus kilép. Krisztus feltámadott. Az őr felébred s félve összeborzadott. Csodálatos, szent, bűvös látomány! Vakító fény a Krisztus homlokán. Szegekkel átvert gyöngéd két kezét Fejük felett áldón terjeszti szét. Eltűnik az utcán . . . Virradni kezd. A Golgotán még áll a bús kereszt. De a hat harcos gondolatra eszmél, Tekintetük megáll a bús keresztnél, Dárdájukat megmarkolják keményen, Sietnek vissza a kavics fövényen. Nincs már szivükbe semmi félelem, Látták a Krisztust akkor éjjelen. Köszöntik bátran a kelő napot: „Hallelujah ! Krisztus feltámadott.“ Kersék János. oO@Oo Nemes ösvényeken. Világosság a sötétségben. Jézus föltámadása. A magyar ifjúság számára szer- irta Prohászka Ottokár székes- A pápai ref. főiskola Deáky-dijákésztette Raffay Sándor. A ma- , ., , . . ... ..... val jutalmazott pályamunka. Irta gyár prot. irodalmi társaság ki- fehérvári róm. kath. püspök. 77/cTy Zoltán ref. papnövendék, adása. Ára kemény kötésben 5 K. Ara fűzve 5 korona. Ára 2 K 50 f. Kaphatók: KIS TIVADAR könyv- és papirkereskedésében Pápán, Fő-utca 21.
