Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1917-01-07 / 1. szám
1. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 7. oldal. VEGYES. Arany vitézségi érem. Tihanyi Kiss Sándorról, néhai Kiss János theol. tanár unokaöccséről, főiskolánk egykori növendékéről büszkélkedve olvassuk a Lelkészegyesületben a következő hirt: „A múltkoriban a 3-as honvédeknél jártam; — írja Wass Antal tábori lelkész — akkor kapta az arany vitézségi érmet Tihanyi Kiss Sándor theol. hadnagy a St. Michelen tanúsított hősiességéért. Görc elfoglalásakor ugyanis az a veszély fenyegetett, hogy az olaszok elvágják a visszavonulás útját, ekkor Tihanyi századjával megtámadta és elfogta a szemben álló olasz csapatot s ezzel lehetővé tette a zavartalan visszavonulást; Tihanyi mindezt parancs nélkül, saját kezdeményezésére cselekedete; ennek a vitézi tettnek lett elismerése az arany vitézségi érem.“ Iskolai ünnepély. Pápai ref. főgimnáziumunk 1917 január 3-án IV. Károly király Ö Felsége trónralépte és megkoronáztatása alkalmából iskolai ünnepélyt tartott a következő műsorral: 1. Himnusz. Énekelte az ifjúság. 2. Imádkozó t lie. Rácz Kálmán főgimn. vallástanár. 3. Megnyitó beszédet mondott Faragó János főgimn. igazgató. 4. A szent koronát s a koronázást ismertette Kis Ernő főgimn. tanár. 5. Ő Felségének Népeihez intézett szózatát s a koronázási hitlevelet fölolvasta Győri Gyula főgimn. tanár. 6. Himnusz. Irta: Vörösmarty Mihály. Szavalja: Barcsi József VII. o. t. 7. Szózat. Énekelte az ifjúság. Nemes alapítvány. Kis Tivadar pápai könyvkereskedő úr s főisk. nyomdánk kezelője, hősi halált halt derék fia: Károly, tüzér hadapród emlékére a pápai ref. főgimnáziumnál tanulók részére 1000 K-s alapítványt tett. Szolgáljon ez a nemes cselekedet is balzsamúl a megsebzett szülői szívekre! A Kálvin-Szövetség január 16-án tartandó közgyűlésével kapcsolatban négynapos konferenciát rendez és pedig 16—18-ig érdeklődő lelkészi és világi egyháztagjaink, 19-én pedig kizárólag lelkészeink számára. A konferencia tárgyait nagyobbára a háborúval kapcsolatos kérdések alkotják. Kedvezményes árú vasúti jegyutalváuyokról gondoskodva van és minden vidéki jelentkezőnek díjtalanul megküldetik. Aki azt kívánja, hogy utalványa ajánlott levélben küldessék meg, küldjön be bélyegekben 40 f-t. Jelentkezések január hó 10-ig küldendők a Kálvin-Szövetség titkári hivatalához (IX., Ráday-utca 28). Perselypénz. Pápán az elmúlt évben 569 K 74 f perselypénz gyűlt be, a külön célokra való adakozásokon kívül; amilyen volt pl. ó-év estéjén az Országos Protestáns Árvaház és a Lorántffy Zsuzsánna Egyesület javára való adakozás, ami 46 K 31 f-t tett ki. A budapesti ref. egyháznak 1917. költségvetése 45.996 K 79 f hiányt mutat. Mindamellett 4583 K segélyt juttat az áldásos munkát végző evangéliumi egyesületeknek és intézményeknek; a tisztviselők és alkalmazottak háborús pótlékára is 8000 K-t vett fel. Az Igehirdető januári számának tartalma a következő: Dr. Tóth Lajos: Egymás terhét hodozzátok. Uj-évi. — Erdélyi Imre: A kötelesség és engedelmesség példaképe. Uj-év után. — Paulik János: Miért szenved az ártatlan ? Háború idéjén. — Szűcs József: Érted-é, amit olvasol? Vasárnapi. — Kiss Samu: Mit tanulhatunk a pogány századostól ? Vasárnapi. — Nánay Béla: Az Ur nevét hiába fel ne vedd. Vasárnapi. Mészáros János: Megtérésünk a vagyon szerelméből. Vasárnapi. Anyák köre. Tudvalevő, hogy a római kath. egyház rendkívül széleskörű szociális tevékenységet fejt ki. Ide tartozik a többek között az anya- és csecsemővédelem is. E szociális munkában foglalatoskodik az „Anyák Köre“. Az „Országos Kath. Nővédő Egyesület“ már több vidéki városban alakított ilyent. F. hó 6-án Székesfehérváron lesz értekezlet az Anyák Köre megalapítása ügyében, Báthory Nándorné, széles körben jól ismert, buzgó és kitűnő tollú úrnő elnöklésével. A német szociális tőke munkája. Németország I erőhatalmának elsőrendű forrásai azok a nagystílű I szociális intézmények, amelyek közt az aggsági és rokkantsági biztosítás intézménye az, amely szociális programmját közhasznú kölcsönök folyósításával valósítja meg. E kölcsönök összege 1915. év végén 1323 és félmillió márka volt és a következőképpen oszlott meg: 630 és félmillió márkát fordítottak kórházak és gyógyhelyek építésére, népházakra, üdülőkre, rokkantotthonokra, a közegészségügy javítását szolgáló intézetekre, így különösen: vágóhidakra, vizvezetékekre, csatornázásokra, temetőkre, a népoktatásra és egyéb jóléti intézményekre, 558,927.857 márkát fordítottak munkáslakások, legényotthonok, munkásszállók, társulati házak építésére, 134 millió márkát adtak közhasznú mezőgazdasági hiteligények kielégítésére, így többek közt talajjavításra, vizlecsapolásra, öntöző-csatornákra, a takarmányhiány enyhítésére és hasonlókra. Nemes ösvényeken. Világosság a sötétségben. Jézus föltámadása. A magyar ifjúság számára szer- , , Prohászka Ottokár székes- A pápai ref. főiskola Deáky-dijákésztette Raffay Sándor. A ma... ..... val jutalmazott pályamunka. Irta gyár prot. irodalmi társaság ki- fehérvári róm. kath. püspök. Tildy Zoltán ref. papnövendék, adása. Ára kemény kötésben 5 K. Ára fűzve 5 korona. Ára 2 K 50 f. Kaphatók: KIS TIVADAR könyv- és papirkereskedésében Pápán, Fő-utca 21.