Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-02-20 / 8. szám
60. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1916. akarván megbecsülni őket és munkájokat, amellyel egyúttal a saját lelki javokra szolgáló rendszeres isteni szolgálatot is állandósították. „Menjetek Izrael házának juhaihoz“, mondá Jézus. Az első és utolsó gond Izrael házáé, azaz a gyülekezeté legyen! így kellene lenni ma is, de az evangéliomi talajról lesiklottunk észrevétlenül. Valószínű, hogy a vallási üldözések miatt az ellátás elégtelenné vált s a lelkipásztorok kénytelenittettek kenyeret adó foglalkozást is vállalni. Lassanként azután mind megszokottabbá vált a lelkészi mellékfoglalkozás, a hívek magok is engedték, hogy az eszélyes sáfár egyre jobban rávesse magát az anyagiak bőségesen csörgedező forrásaira. A mammon imádás, a kapzsiság belopódzott a szivekbe, többet, még többet produkálni s így született meg — valószínűleg — a példabeszéd: a papzsákról. Ahol a te kincsed van, ott van a te szíved is, mondja találóan az írás (Máté VI: 21). A lelki munka mindig szükebb térre, jóformán a vasárnapra szőrűit, alkalom és idő kínálkozván a gazdálkodásra, vadászatra, nyerészkedésre, többféle szórakozásra, melyek közt bizonyára nem utolsó helyen áll a kártya, igen a kártya, melynek rabjai éjszakákat virasztanak át egy ülő helyben, de jaj! ha a beteg ágya mellé éjszaka hívják, vagy ha a templomi szolgálat 10 perccel tovább tart. A saját sorsukról való gondoskodás mellett felettébb elfogott bennünket a kényelemszeretet s ha nem magunk fungálunk, el-elmaradunk a templomból. Bő alkalmat szolgáltat erre maga az E. T. midőn megengedi, hogy a VII.—VIII. oszt. tanúlók, jogászok, képezdészek is végezhetik a lelkész helyetteseként a rendes istenitiszteletet. Igaz, hogy az igehirdetésre ki nem bocsátott egyének ténykedésért a lelkész felelős, de mégis jává lesz. Nem is tud másként tenni, igyekszik elterjeszteni azt a tiszteletteljes lelkületet, mely sajátmagában uralkodik, amely csirájában megöl minden haragot és féltékenységet. S az állandó és mély békességre igyekezésben mindig benne van a tisztaszívüség. Áldozatos szeretet. S végül annak az embernek, aki komolyan veszi a béke és szeretet uralmának terjesztését az emberek között, készen kell lennie felebarátaiért az önfeláldozásra, a szenvedés és üldözés elviselésére. S ez az önfeláldozó szeretet magában foglalja mindazokat a tulajdonságokat, amelyekről előbb szóltunk, azokra épít és ez azoknak a betetőzése, végső megdicsőülése. A bátor, szenvedő és áldozatos szeretetnél magasabbat nem ismerünk. Összegezés. Jézus szerint tehát ezek a jellem alapvető tulajdonságai: taníthatóság, bünbánat, önfegyelem, valódi komolyság a legmagasabb után való törekvésben, rokonszenv, mély tisztelet az emberek iránt, a szeretet előmozdítása az emberek között, önfeláldozás másokért. (Folyt, köv.) °0©Oo a lelkészi tekintély rovására esik, midőn avatatlan ember egy-két kinpróba után hetyke könnyelműséggel semminek mondja a lelkészi szolgálatot. Ha megengedjük is azt, hogy egy-egy Gyöngyösi, vagy Gulyás-féle beszéd elmondása nem felette nagy dolog, de azt nem ismerjük el, hogy a papi hivatal ennyiből áll, mert hiszen akkor bátran rá lehetne bízni 16 — 17 éves legátusra is. Kálvin János és a Helv. Confessio előtt nem ez az ideál lebegett a papról (Kovács A. Homiletika), sőt Pál apostol előtt sem, hanem, hogy az evangéliomi szolgálatban meg ne restüljön és a munkának terhét hordozza hűséggel, mint a Jézus Krisztus jó vitéze. Vissza az evangéiiomhoz! A lelkész éljen kizárólag hivatásának teljes erejével és minden hűséggel, hogy híveinek jó példával lehessen a megtérésre, hogy foglyul vihesse őket a Krisztushoz. A mellékfoglalkozássá 1 hagyjunk fel, vagy igyekezzünk a minimumra redukálni. Vissza az evangéiiomhoz! Mintha látnám az ifjút, ki megszomorodva méné el, mivelhogy sok marhája vala. Nehéz, nagyon nehéz lemondani, de nem lehetetlen, sőt nem is kell lemondani, mert a munkás méltó az ő táplálékára. Olyan helyzetet kell teremteni a lelkész számára, mely méltó legyen hozzá, mely képzettsége, társadalmi állása után megilleti. Mentesíteni kelt a mellékfoglalkozásoktól, hogy egyedül hivatásának élhessen és éljen. Nem könnyű feladat, nem is valósítható meg máról holnapra, de meg kell kezdeni a munkát ma, a gyermekek, ifjak olyan irányú nevelését, hogy a mai kor önző és szűkkeblű gondolkodását váltsa fel fenköltebb gondolkodás, nemesebb érzés, melynek természetes folyománya legyen az az egészséges felfogás, hogy a papnak a szent asztalról kell élni. Gy. BELFÖLD. A kolozsvári diákgyűlés. Ha egy hírvadász újságíró beszállt volna folyó évi január hó 29-én délután Nagyvárad körül a brassói személyvonat egyik harmadosztályú kocsijába, azt hitte volna, hogy oly szenzációs hírt közölhet lapjával, ami szükségessé teszi a különkiadást. A kocsiban tényleg érdekes jelenetek folytak le. Néhány falusi legényen és két hölgyön kívül a többi utas — külsejük után ítélve diákok — két csoportban élénk beszélgetést folytatott. Az egyik csoportban csupa idegen szó hangzott, az újságíró bizonyára összeesküvést szimatolt volna — a szavak nagyon hasonlítottak az olaszhoz —, a másik csoport tagjai kezdetben fejüket összedugva feszült figyelemmel hallgattak egy csupaszképű egyén felolvasására, majd halkan vitázni kezdtek, — az újdondász egész természetesen titkos, lázító kiáltványt sejthetett volna. A helyzet még gyanusabbá vált, amikor a társaság énekelni kezdett és a falusi legények hozzájuk csatlakoztak, sőt a szomszéd fülkéből is bejött, kopog
