Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-01-02 / 1. szám
1. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 5. oldal. „Templom nélküli város“ a Diadal Városává lesz, melynek dicsősége, hogy nincsen temploma, mert az emberi testek lesznek ott templomokká, a bennük lakozó Szentiéleknek templomává. A betegek. Az egyházlátogatásnak a szegények felől tudakozó kérdőpontjára legtöbb gyülekezetünkben ezt feleljük : „gondozásra szoruló szegények nincsenek“. Nem Isten iránti mélységes hálára késztő gazdasága ez a mi gyülekezeteinknek? S mily nagy szegénységünk mégis, hogy betegeink számára nincsen kórházunk! Pedig a gazdag is esik ám gyakorta otthon nem, csak kórházban gyógyítható betegségbe. S aztán a kedves, csak Istenével és betegével törődő szelíd apáca s a hozzá fűződő katholikus intézmények olyan vonzó emlékül maradnak meg a meggyógyítottnak lelkében. Azt sem vette még senki észbe, hogy szeretett Kollégiumunk betegei is a derék mizeriek kedves és tiszta kórházában nyernek ápolást, gyönyörű példájaként a felekezeti békességnek? Nem gondoltunk még rá, hogy még az egyház szolgái is apácás kórházakban kezeltetnek ? Nem felekezeti háborúskodás szempontjából irom én ezt. A kath. egyháznak fölénk emelkedő dísze az, hogy betegek gyógyításában a Mestert követi. De tán minden városban találunk „izraelita ápoldákat“ is. Csak nekünk nincs Budapesten és Dereczenen kívül. Mintha nem is prédikálnék szüntelen a Mester követését. Hát követjük ? Nincsenek gondozásra szoruló szegényeink. Hát amely pénzeket az ily szegény gondozására fordítanánk, nem lehetne azokat kórházak létesítésére mozgósítanunk? Nem szólok az alföldi nagy gyülekezetekről; azok talán a szégyenben is fönnállhatnak. De te, Dunántúl, a hatalmas osztrák katolicizmus nyomását szenveded, neked minden képességet ki kell fejlesztened, minden kötelességedet betöltened. Számolsz majd azon ünnepen : jogakadémiádat, tanítóképződet, komáromi kollégiumodat föladtad, nincs polgári fiú iskolád, a lelkesen megindított pápai Szeretetház talán sohasem lesz meg, nincs árvaházad, nincs lelencházad, nincs kórházad. Legyen az első a kórház! Szükséges is volna, de egyben mily szép is volna, ha Belsősomogy és miszsziója Kaposvárott, Mezőföld és Veszprém Veszprémben, Őrség Pápa Pápán, Tata és Komárom Komáromban, Bars és Drégelypalánk Léván teremtenének maguknak kórházakat. Erőnket meghaladó? Hát nem az volt Baltazárnak a Kálvineum ? Hát nem segítene minket is az Isten? Hát nem segített nőnevelő-intézeteink megteremtésében ? Hát nem gyönyörű reményekre jogosító Isten áldása az, hogy „nincsenek gondozásra szoruló szegényeink?“ * A reformáció ünnepére — az osztrák katolicizmus nyomásának tekintetbe vételével Dunántúl számára tanítóink, szórványaink és betegeink ügyének rendezését ajánlom. Lényegtelen külsőségekre egy vezérünk se fecsérelje el a lelkét. K. Z. A Kálvin Szövetség konferenciái. Kálviu Szövetség január 18-iki közgyűlésével kapcsolatban, január 18-tól 21-ig, négy napra terjedő konferenciát rendez lelkészeink számára, melynek főtárgyát a háború után a lelkészekre váró teendők megbeszélése képezi. Bizalmas baráti jellegű konferenciák lesznek ezek. Éppen ezért nem is számítanak sokak megjelenésére és csakis olyanok részvételét kérik, akiknek komoly, eltökélt szándéka a négy napon át tartó előadások és megbeszélések mindegyikén s az azokat megelőző reggeli áhítatokon is részt venni. A konferencia időbeli beosztása a következő: mind a négy nap reggel 1/49—9-ig áhitat, 9—10-ig első előadás, 10—1/211 -ig szünet, V211 —1/212-ig második, 7212—s/2^-ig harmadik előadás, azt követőleg 7a1—1-ig megbeszélés. D. u. 5—6-ig negyedik előadás, 6—8-ig az első nap a Szövetség közgyűlése, a többi napokon két félórás előadás kapcsán megbeszélések. Az előadások és megvitatandó kérdések a következők: Naponként 9—10-ig az előadások tárgya a kálvinizmus. 18-án: Miben rejlett a magyar kálvinizmus ereje a múltban? 19-én: A kálvinizmus theologiai alapgondolatai. 20-án: A kálvinizmus ethetikai alapgondolatai. 21-én: A kálvinizmus szociális alapgondolatai. V211—7212-ig apologetikai kérdések képezik az előadások tárgyát. 18-án: A modern természettudományok és a keresztyénség. 20-án: A modern morálfilozófia és a keresztyénség. 21-én: A kálvinizmus és a szekták. 7212—7a 1 ~lg szociális kérdések kerülnek sorrendre. 18- án: A keresztyénség és a társadalmi kérdések. 19- én : A szociáldemokrácia alapelvei. 20-án : Az ijesztő gyermekhalandóság Magyarországon. 21: Milyen szociális munkákat végezhetünk falun ? 7a 1 — 1-ig ezeknek a kérdéseknek a megbeszélése. D. u. 5—6-ig a gyakorlati lelkipásztorkodás köréből vett kérdéseket tárgyaljuk. 18-án és 19-én: Igehirdetésünk újabb irányai. 20-án: Milyen hiterősítő munkákat végezhetünk falun? 21-én: Liturgiális kérdések. Esténkint 5—8-ig: első nap, 18-án: Szövetségünk közgyűlését tartjuk esti istenitisztelettel kapcsolatban, a Kálvin-téri templomban. 19-én és 20-án Egyházunk mai helyzetének kérdését beszéljük meg. 19-én az alábbi két kérdés kerül sorra: a) Szellemi áramlatok egyházi életünkben, b) Egyházpolitikánk. 20-án: a) Gyülekezeti életünk bajai, b) Egyházunk és az intelligencia. 21-én, a Bucsuestén, egy előadás lesz: A lelkipásztor eszménye Kálvin szerint. Utána befejező áhitat. Kedvezményes áru vasúti jegyekért folyamodnak. Ezenfelül harminc résztvevő napi 5 koronáért lakást és teljes ellátást nyerhet a theologiai internátusbán. Amennyiben egyeseknek már nem jutna hely a theologián, vagy egyesek nem kívánnak diákszobákban negyedmagukkal lakni, még 10—15-en napi 3 kor. 50 f-ért ebédet és vacsorát kaphatnak az internátusbán. Jelentkezések január 12-ig a rendezöbizottság elnökéhez, B. Pap István theol. tanárhoz küldendők IX., Ráday-utca 28. sz. alá. □.........□ ]A tailiiÉ tóiscgijfskléljf d