Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1916-02-06 / 6. szám

44. oldal.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

1916.

percre sem tarthatjuk mentesnek az ilyen veszedelem ellen. A legderekabb lelkipásztor is ki van téve annak a veszedelemnek, hogy egy szép napon szektáriusok támadnak a hívei között. Nem szabad megnyugodnunk abban a gondolatban, hogy „ide talán nem hat el az új irányzat, mert nekem nincsenek Budapestet járó híveim; hogy híveink mások nem is tudnának lenni csak kálvinisták; ha valaki ilyesmit merne behurcolni hozzánk, a híveink kivernék a faluból, stb. Az, aki az első baptista megjelenésekor csendőrért és szolgabiróért kiált, nem is sejti, hogy milyen nagy veszedelemben van a szektáskodást illetőleg. Ez az új veszedelme is a szektáskodásnak intsen bennünket arra, hogy komoly, egész lélekkel végzett lelkipásztori tevékenységet folytassunk, mint akiknek kezéből annak idején az Isten minden egyes lelket számon fog kérni. A baptizmus, methodizmus, adventizmus, nazarénizmus intenzív és sok esetben mélyre ható igehirdetését, ezt a „szektáskodást“, csak homoeopathikus gyógyszerekkel lehet gyógyítani. Elő a gyertyát és állítsuk azt a gyertyatartóba! censor.

KÜLFÖLD.

Változás a német egyházpolitikában. Az egyház és az állam szétválasztásának jelszava a legutóbbi évek során Németországban, különösen a liberális protestáns körökben élénk visszhangra talált. Különösen a hírhedt Jatho-ügy nyomán hangzott fel erőteljesen a jelszó: Az államot az egyháztól és az egyházat az államtól mentesíteni kell! E tekintetben a háború lényeges változást idézett elő. Rade, a német protestántizmus liberális szárnyának egyik legjellegzetesebb képviselője mondja — s kijelentéseit úgy tekinthetjük,

amelyiket valóban érdemes élni. S ezeket egyetlen ember sem hagyhatja figyelmen kívül, aki az akar lenni, aminek lennie kell, aki élvezni akarja mindazt, amit csak lehet s aki e világban számítani akar.

A makarismosok, mint amelyek magukban foglalják az élet alapvető tulajdonságait. Más szavakkal a makarismosokban a lelki élet legvilágosabban látó prófétája, akit a világ valaha ismert azt adja elő, hogy miket gondol ő az élet alapvető tulajdonságainak és határozottan mondja: itt van a jellem, a boldogság és a befolyás titka. Itt van tehát a mi térképünk és utiparancsunk.1

1 Amikor megkezdjük a makarismosok részletes tárgyalását, jó, ha eszünkbe idézzük Tholuck bölcs mondását: „Kétségen felül áll s ezt gondosan jegyezzük meg, hogy az összes eszmék, amelyeket a hegyi beszédben találunk: az Isten királyságára, ennek a királyságnak az igazságára, a lelkiszegényekre, tiszta szivüekre, Isten látására stb. vonatkozók egyáltalán nem voltak újak, sőt azokat jól ismerték, Krisztus csak legmélyebb értelmüket jelentette ki.“ Idézi Votaw i. m. 17. 1.

(Folyt, köv.)

mint a liberális párt többségének véleményét — „Az egyház a háború után“ c. munkájában: (L. Chronik der Christlichen Welt 1916. 2. sz.)

„Szó sem lehet többé az állam és az egyház szétválasztásáról. Theorétikus szempontból természetesen még mindig meglesz a lehetősége annak, hogy ezzel a jelszóval foglalkozzanak az emberek. Lesznek egyesek és csoportok, ideálisták és atheisták, akik ezt a felfogást továbbra is hirdetik, sőt lesznek hivő keresztyének is, akik a láthatatlan egyház nevében még csak ezután fogják követelni az államnak nevében még csak ezután fogják követelni az államnak és az egyháznak egymástól való szétválasztását. Én azonban úgy beszélek, mint teljesen gyakorlati ember, mint reálpolitikus: belátható időkig sem egyház hívei közt, sem az állam polgárai közt nem lesz többsége annak az elvnek, hogy az állam az egyháztól elválasztassék. Mert az egyház hívei és az állam polgárai ebben a háborúban sokkal inkább egységet képeznek, mint előbb bármikor. Önkéntelenül is arra a mondásra gondolunk: „Amit Isten egybe szerkesztett, azt az ember ne válassza széjjel“.

Az átélt időknek ez a következményét leghatározottabban az állam fogja levonni. Az állam s különösen a német államok között a legnagyobb, a porosz állam, élén a német császárral, mint summus episcopussal, eddig sem igen mutatott hajlandóságot a most fennálló egyházi rendszer megváltoztatására. Mivel a vallás ügye az egyes államok jogkörébe vág s nem a birodaloméba, azért más államok, pl. Baden és Württemberg Poroszországot megelőzhették az egyház és az állam szétválasztásával. A szétválást a közvélemény néha Poroszországban is lehetőnek tartotta. Ám éppen a szakértő és megfontolt egyének látták mindig, hogy a radikális szétválasztás nehéz és felelősségteljes cselekedet volna. Most, mikor a háború folyamán az egyház és állam szorosabb egységben állanak egymással, mint eddig bármikor, mikor az egyházi kegyesség a nemzeti ellenálló erő egyik lényeges elemének bizonyúlt, a szétválasztás problémáját tanácsosabb egy ideig levenni a napirendről és az egyházpolitika útját más, gyümölcsözőbb területek felé kell irányítani.

Pozitive kifejezve, nem csekélyebb dologról van szó, mint arról, hogy az országos egyházat, mint nemzeti, azaz állami egyházat, újból meg kell erősíteni.

A nép és állam most egy. Nem igen kell félnünk attól, hogy ez a szerencsés egyesülés a háború befejezése után olyan erős megpróbáltatásoknak lesz kitéve, mint egy évszázaddal ezelőtt a német szabadságharcok után, vagy mint negyven esztendeje 1870/71 után. Fenn és lenn derék lelkek fogják útját szegni annak, hogy ilyesmi történhessék.

Ha az államalkotó nemzet és a nemzeti állam egymásra talált, akkor az államegyház is elvesztette a maga félelmes vonásait. Az államegyház akkor tökéletes formája a nemzeti egyháznak s az állam népe egyúttal az egyház híveinek egyeteme is.