Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-12-31 / 53. szám
422. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1916. A kálvinizmus. — A barsi egyházmegye lelkészértekezletén felolvasta: Szinay Sándor nagyöl védi ref. lelkész. — Amikor felszólítást kaptam értekezletünkön székfoglaló tartására, elgondolkoztam, hogy milyen tárgyat válasszak, amely idő- és alkalomszerű legyen. Az időszerűséget nem a háborúval való vonatkozásban értem, hanem a reformációnak küszöbön álló négyszázados évfordulójával való kapcsolatban. Az alkalomszerűség abban kínálkozik, hogy lelkészértekezleíen lelkészekhez szólok. Úgy gondoltam, hogy idő- és alkalomszerű lesz felolvasásom, ha a reformáció négyszázados évfordulójának küszöbén kálvinista lelkészek előtt a kálvinizmusról fogok szólni. Nem célom a kálvinizmus rendszerét, világnézetét a maga teljességében felölelni. Erre kevés volna egy óra és hivatottnak sem érzem rá magamat. Nem valami tökéletes művészi festményt, csak egy szerény vázlatot I fogok felolvasásomban odaállítani lelkésztársaim elé. | * Nagy tévedés a kálvinizmust, mint egyszerű dogmatikai, vagy theologiai irányt fogni fel. A kálvinizmus nem csupán vallásbeli reformokat hozott, hanem megreformálta az emberi társadalom minden viszonyát, rányomta a maga jellegzetes bélyegét az egyén és társadalom életére. Nagy átalakító, irányító erő van a kálvinizmusban, mely a társadalmi élet minden nyilvánulásában, vallásban, erkölcsben, tudományban, politikában, sőt még a közgazdaságban is kimutatható. Mint ilyen mozgató erő, nagy mértékben hozzájárult a modern társadalom kialakításához. Valami csodálatos hajtó erő vitte ki a kálvinizmust az életbe és a református individuálizmusban különös ösztönzést nyert minden irányban az aktivitásra, vagyis arra, hogy teljesen belevesse magát a világ és társadalom problémáinak megoldása körül tomboló küzdelmekbe, hogy szüntelenül alaposan és építve dolgozzék. (Idézve: Sebestyén Jenőnél.) A kálvinizmust tettekben nyilatkozó vallásnak nevezhetjük A kálvinizmus szerint ugyanis az evangélium nem csupán arra való erő, hogy üdvözítse az egyeseket, akik hisznek benne, nem csupán vigasztalás a megkeseredett szívek számára, nem csupán a lélekre veszedelmes tévelygések legyőzése, hanem egyszersmind gyógyszer a nyilvános és általános bajokra, megtisztulás és megújulás eleme nagy társas közösségek számára és alapkő arra, hogy az ilyeneket azon felépítsük. (Idézve: Sebestyén Jenőnél.) Ilyen értelemben a kálvinizmusnak megújító, irányító, éltető hatása van az egyén és társadalom életében. Nem foglalkozom részletesen a kálvinizmus vallásrendszerével, csak egyes jellemző elveire mutatok rá. Ilyen egyik sarkpontja a kálvinizmusnak az egyéniség elve. A katholicizmus alatt gyermekkorát élt emberiség nem ismerte az egyéniség elvét. A kath. egyház a maga céljai érdekében minden egyéniséget visszafojtott, vagy korlátozott s ha ez nem sikerült, kíméletlenül eltiporta azt. Hangosan hirdette, hogy az egyházon kívül nincs üdvösség, az egyház ellenére még kevésbbé. (Pokoly József: A protestantizmus hatása a magyar állami életre.) A reformáció összetörte az egyéniség ezen békóját, egyéni és lelkiismereti szabadságot nyújtott az embernek, hogy a pedagógus pálcája alól kinőve, mint vallási szempontból nagykorú minden közvetítő kizárásával maga vegye át valláserkölcsi életének vezetését. Az egyéni és lelkiismereti szabadság általános protestáns elv, legkövetkezetesebben azonban a kálvinizmusban valósul meg. Az egyéni szabadságot, szemben a konzervatív tekintély-elvvel, a kálvinizmus domborítja ki legjobban, amikor nyomatékosan hirdeti, hogy az egyén minden emberi tekintélytől független. Az egyéniség életre és erőre emelése által a többi emberi jogok felébredésére is kétségtelenül hatással volt a kálvinizmus. A szabadság, egyenlőség, testvériség eszméjét a francia forradalom szülöttének szokták mondani, pedig annak csiráját ott találjuk a kálvinizmusban. A gondolatszabadság, mit a liberál izmus kizárólagos tulajdonának tart, szintén a kálvinizmus gyökérhajtása, amely azonban a liberálizinusban féktelen szabadossággá fajult. Ennek a libertinizmusnak nem igen volt kérlelhetetlenebb ellensége, mint Kálvin. Innen az érintkezési pont a kálvinizmus és a konzervativizmus között. A félreértés erkerülése végett azonban nyomatékosan hangoztatjuk, hogy a kálvinizmus és a konzervatív klerikalizmus, mint a tűz és viz egymást nem éltetik, fegyvertársak nem lehetnek. Mig a katholicizmusban nyilatkozó konzervativizmus esküdt ellensége a gondolatszabadságnák, a tudományos vizsgálódásnak, addig a protestántizmus — közelebbről a kálvinizmus — nemcsak lépést tart a tudomány haladásával, sőt a fölvilágosodás terjesztésével, a népnevelés fölvirágoztatásával valóságos előharcosa a tudománynak. Nem a reformátorok és protestáns papok voltak-e hazánkban sok ideig a tudománynak csaknem kizárólagos művelői, eleinket nem tiszteletes és tudós férfiaknak nevezték-e? Ki merné kétségbe vonni a prot. könyvnyomdáknak, az ősi kálvinista kollégiumoknak a tudomány szolgálatában tett érdemeit? Évszázadokon keresztül egy felekezet sem tudott aránylag annyi tudós főt felmutatni, mint a kálvinista egyház. S a racionalizmus bármely más egyháznak többet árthatott, mint ennek, mert ez az észt és tudományt sohasem ignorálta. (Révész Imre : Kálvin élete és a kálvinizmus.) Közmondássá vált kálvinista jellemvonás : tiszta, világos, ésszerű meggyőződés mindenben. Nem fél a vallás igazságait sem a tudomány mérlegére tenni. A kálvinizmus szerint — úgymond Révész Imre — még az nem elég, hogy a keresett igazságokat a szentirásban feltaláljuk s jámbor lélek-
