Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1916-12-24 / 52. szám

414. oldal.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

1916.

Mi is meguntuk már a háborút és várva-várjuk a béke hajnalhasadását. De megunták ám az ő népeik is is! Azért hát ha minket szívesen beleszorítanának is az éhhalálba; ha a kaini irigység úgy elvakitotta is őket, hogy semmi emberi érzés nincs a szívükben irántunk és megsemmisítésünkre törnek: a saját népükün, a véreiken már mégis csak könyörülniök kellene. Bizony meggondolhatnák, hogy semmit se használna nékik, ha mi elpusztulnánk, de egyúttal ők is elpusztulnának. Bizony megeshetnék a szivök a saját országukban a sok elárvult családon, a csonkákon, bénákon, a sírig tartó nyavalyába esetteken, a lerongyolódott, didergő és kiéhezett tömegen és tán még inkább azokon, akik ott a lövészárokban, a halál torkában kimondhatatlan szenvedések közt már harmadfél év óta remegve várják, mit hoz rájuk a következő perc vagy óra! De ez mind nem elég arra, hogy meglágyuljon vezetőik gőgös, elbizakodott szive. Elvette az eszüket a szégyen; a szégyen amiatt, hogy amit olyan igen okosan kieszeltek és nagy biztossággal megindítottak, olyan rosszul sült el rájuk nézve; a szégyen, hogy bár szövetségtörőket és hitszegőket is sikerült az oldalukra csábítani, mégse bírtak lehengerelni bennünket, sőt mi hódítottuk meg a velük levő négy kis államot, Franciaországnak egyik kiválóan értékes részét és Oroszországból egy egész országnak beillőt. Ez a szégyen toporzékol most bennük. Ez veszt el tőlük is, tőlünk is immár a harmadik nyugalmas karácsonyt.

Minél jobban elmélyedünk ellenségeink vezetői lelke sötétségének, gonoszságának szemléletébe, annál ragyogóbb lesz előttünk az Isten dicsősége. Mert lám az Isten a maga tökéletes igazsága és szentsége mellett milyen irgalmas! Mikor az ember, akit tökéletes szeretettel elhelyezett a boldogság kertjébe, pártot ütött ellene, megszegte parancsát, kiűzte ugyan az édenkertből, hogy eleget tegyen a bűnt büntető isteni igazságTÁRCA.

Mikor született Debreczeni Ember Pál?

A Prot. Szemle 37. évfolyamában (1915) vita támadt Zoványi Jenő és Harsányi István között Debreczeni Ember Pál születési idejének meghatározásában. Nem szándékozom e vitára visszatérni, mert megállapodásra nem vezetett, csak annyiban érintem ezt, mert Harsányi ott közölt adataira akarok támaszkodni. Nem teljesen közömbös a kérdés, mert egyik neves emberünknek életére vonatkozó adatokról van szó, kit bár korában becsültek és bár értékét, theologiai tudását ma már elismerik, az újabban ismeretessé vált munkái még jobban ki fogják bővíteni ismeretéről és személyiségéről megalkotott véleményeket. Debreczeni egy és más dolgával már azelőtt is foglalkoztam, születési idejének kérdése már a vita folyamán is foglalkoztatott, de vártam arra, hogy nálam hivatottabb emberek

nak, de ugyanakkor Ígéretet tett neki a bűn átka alól való szabadulás felől. Ide céloz ez a szép ádventi énekünk:

Igaz Isten, Ígéretedben változhatatlan valóság, amit te a te beszédedben megmondasz, az mind valóság. Megmondottad volt még kezdetben az első egypár embernek, hogy ők a szomorú esetben mind örökké nem hevernek. Küldesz vigasztalót, ő magukból valót, ki eredeti elveszett jussukba és igazságodba visszahelyezi (54. dics.).

A bűnbeesés után a próféták egész sora bizonyítja, hogy Izrael őriző pásztora éber és hű volt mindenha; bűnt gyűlölő, de jóságos és irgalmas. Az idő teljességében pedig, mikor a jóknak, a kegyeseknek, a szenteknek a Szabadító után való vágya tetőpontra hágott : akkor megmutatta, hogy úgy szerette e világot, hogy az ö egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

íme, az Isten méltóságát, az isten fenségéf nem sérti, az ő dicsőségét nem csorbítja, hogy könyörülő szívvel ő közelit a tőle elfordult bűnöshöz; ellenkezőleg: ez emeli, ha egyáltalán lehet emelni, ez még ragyogóbbá teszi, ha egyáltalán lehet ragyogóbbá tenni, az Isten méltóságát, az Isten dicsőségét. „Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent, hanem, hogy ö szeretett minket és elküldte az ő Fiát engesz- \ telő áldozatul a mi bűneinkért“ (I Ján 510). Abban ragyog legtündöklőbben az Isten dicsősége, hogy Ő a bűnös halálának nem örült, sőt nagy irgalmából rajta könyörült. Maga a biró a vádoltatott, pártütő népnek kezest mutatott (57. dics. 2. v.).

íme, ha csakugyan mi volnánk is a bűnösök a háború fölidézésében, aminthogy nem mi vagyunk, az Istennek irgalmassága, ami szent karácsony ünnepén tűnik leginkább szembe, arra indíthatná ellenségeinket, hogy harmadfélévi szörnyű azenvedések után szerezzék

fogják eldönteni a kérdést. Ez nem történvén meg, kénytelen vagyok e helyütt tenni meg azt.

Ennek a kérdésnek megoldásánál három teljesen biztos adat szerepelhet. Az első a leideni egyetem albumában levő sajátkezű bejegyzése (L. Archiv d. Vereins f. Siebenbürg. Landeskunde 1880. p. 217. és Album Studiosorum Acad. Lugd. Batavae. Hagae 1875. col. 669.), hol ő magát 1684 aug. 15-én 23 évesnek Írja. E szerint az adat szerint 1660 aug. 15. és 1661 aug. 15. között kellett valamikor születnie, mert nyilvánvaló, hogy a beírás napján már betöltötte 23. évét.

A második adat sárospataki lelkésszé történt ordinálása, mely 1683 jul. 12-én történt. A harmadik a Harsányi felhozta új adat, mely egy „Querela et votum iám tertia vice Exulis afflictissimi Jesu Christi servi“ c. elégikus költeménye alá irt jegyzet, melynek keletkezési ideje így van megadva „anno aetatis nondum completo 44-to, saczi ministerii XXl-mo“. Ez az adat is igen fontos, de természetesen előbb azt kell meg-