Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-12-17 / 51. szám
408. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1916. szent a hitem, hogy az is marad; de ennek lehetősége, Isten után, a mi sáfárkodásunk ernyedetlenségétől függ igen nagy részben ! Erre azonban- még visszatérünk. 2. Amit a hadbavonultak vallásos életéről mondhatunk, az megint csak a legbiztatóbb, a legreményteljesebb kilátásokat Ígéri nekünk, hogy nem kell féltenünk ref. egyházunkat. A magyar nemzet nagy erényei között, amelyek katonáinknak hirt és nevet biztosítanak idegen népek előtt, ott van a vallásosság, mint erős kővár s a ref. katona a harcokban, mint tűzben, megnövekedett, megerősödött s megtisztult hittel tér otthonába. Kik a háború borzalmai között annyira érzik, hogy egyedül az Isten oltalma tartja meg őket, „ez oltalomhoz, mint kővárhoz, egyedül támaszkodnak“. A háború elején részben a tájékozatlanság miatt, de főképen a ref. tábori lelkészek csekély száma, ima- és egyéb füzetek hiánya miatt, hallhattunk olyan eseteket, hogy talán aggódnunk is kellett egyházunkért, a zavarosban örömest halászó r. kath. papok túlkapásai miatt. A teljhatalmú tábori vikárius gondoskodott, hogy minden induló csapatot kath. tábori lelkész bocsásson el, nemcsak, hanem minden hadtest állomásozó területén, vagy menetelési vonalán ott legyenek kellő számban a tábori lelkészek és osztogassák a milliószám gyártott érmeket talizmánul, adják a rózsafüzéreket s bizony nem csoda, ha a háború izgalmai alatt a mieink közül is megtántorodtak egyesek és elfogadták a Máriamedaillonokat és imádkoztak szt. Antalhoz es más ártatlanságokhoz — csakhogy imádkozzanak! Nem volt más helyzetük a kórházi ápoltaknak sem, sőt talán a szenvedések ágyán még jobban megközelíthetők voltak, látván és érezvén az „egyedül idvezítő egyház“ róluk való „gondoskodását!“ Istennek hála, hamarább elmúlt a baj, mintsem nagyobb kárt tehetett volna egyházunknak. A Balogh E. statisztikai kimutatásai, a Bakó J. Memoranduma azt eredményezték, hogy a legfelsőbb hadvezetőség mind több és több ref. tábori lelkészt hiv be, úgy front-, mint kórházi szolgálatra s ma már csak a legszórványosabb, szinte páratlan eset, hogy a lévai lelkész olyan írást kap: „idekint mindnyájan katholikusok vagyunk!“ (Egy másik lelkész ellenkező tartalmú Írást kapott.) Nem, nem! Mint a vallásüldözések nehéz idejében, olyan erős katonáink ragaszkodása hitükhöz. A ref tábori lelkészi kar mindenüvé eljuttatja az egyházmegyék, kerületek s az egyet, konvent által kellő mennyiségben rendelkezésre bocsátott, egytől-egyig mély vallásos tartalmú füzeteket; statisztikai adatok bizonyítják, hogy a hadba szállt katonaság közt a legelterjedtebb olvasmány a Szent írás. 1914-ben 111.828, 1915-ben pedig 127.545 magyar Bibliát osztott ki csak egyetlen, a budapesti fiók. Pihenők alatt a ref. katona „cakompakk“-jából előkerül a tábori énekeskönyv, zsoltár hangzik fel az égre, mely elnyomja a gránátbúgást, a shrap’nell-zúgást s nem mese, hogy az örökszép kálvinista zsoltárokat, igazi buzgósággal, együtt éneklik fiainkkal a kath. vallású katonák. Lelkész nemlétében sokszor egy póttartalékos tanító, vagy jogász papfiú ajkairól az ige is hangzik s nem tudják azt soha, de soha elfelejteni, mikor egy-egy csata után a lelkűket Istenhez emelte egy ihlettől megszállott társuk! Ahol pedig a hivatásuk magaslatán álló tábori lelkészeink megjelennek, hogy micsoda hatással van lelkűkre egy-egy imádság, beszéd az ő ajkaikról s mint ragadja meg egész lényüket egy-egy urvacsoraosztás a szép számban közölt s bizonyára ismerős tudósítások közül álljon itt csak ez egy: „Megterítettem az Urnák szt. asztalát, felhangzik száz meg száz ajakról : „Te benned bíztunk eleitől fogva!“ De mi ez? A feszes „vigyázz“-ban álló katona mintha megremegne ; vagy a jövő élet biztonságaival szemben ? A hit aktiv erő, a remélt dolgoknak eleven reprezentánsa; bizonyosság, hogy a cél, mely felé törekszönk, reális és elérhető. Érted-e ezek után, mi volt a kereszten való áldozat, mi volt Luther első fellépése, midőn odahagyta testének szerzetesi nyugodalmát? Lásd meg, semmi sincs befejezett, tökéletes ezen a világon. Plántálj és eszel gyümölcsöt (Es 6521). Prófétai, megszivlelésre méltó szavak ezek! Tedd jelszavaddá, mi Krisztusnak kenyere volt: „Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom“ (Ján 517). Ez az örök reformáció. Realizálására a jelenkor a legjobb alkalom és ez a föld, a mi hazánk édes földje a legjobb föld, hol ez az alkalom felhasználható. Amire szükség van, az a Krisztushoz való rendületlen ragaszkodás. Garibaldiról olvastam: összeszedvén embereit, így szólt: „Nem kínálhatok mást, csak éhséget, szomjúságot, hideget, sebeket, meg — halált. . ., kik e feltételeket elfogadják, kövessenek“. Egyetlen ember sem akadt, ki elhagyta volna őt. Hasonló szeretet, lelkesedés kell, hogy áthasson mindnyájunkat, kiknek gonosz, elfajult, erkölcstelen nemzetséget kell reformálnunk, korunk féktelen libertinusait legyőzve megfékeznünk a krisztusi evangélium erejével, a reformáció harcias szellemével. „El hát mindazokkal a prófétákkal, kik azt kiáltják: békesség . . . békesség“, kik satnya keresztyénséget kínálnak leszállított áron. „Ellenben üdv mindazoknak a prófétáknak, kik azt mondják a Krisztus népének: kereszt. . . kereszt“ (Luther). így állj a síkra, a csatamezőre, mert addig mindig szükség lesz a reformációra, mig betöltetlen a páli élettapasztalat, mely 399 esztendővel oly diadalmas fénnyel tört elő: „A teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését“ (Róm 819). Ámen. (Vége.)
