Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1916-12-03 / 49. szám

394. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1916. szedem a hangom minden erejét és úgy kiáltom felé­tek : nem látjátok-é, hogy ez a sok nép mind ezt a nevet nyerte a Jézustól: „Boldogok, akik háborúságot szenvednek az Igazságért“. Nem látjátok-e ti protes­tánsok, hogy ez a Szenvedés szülte a ti egyházatokat, hogy többször és előbb is meg akart születni a Lelki­­ismereti Szabadság, de koraszülött, idétlen, vagy épen halvaszülött testvérek után az életerős Reformáció 1517 október 31-én jött a világra? Nem ünnep ez mind­nyájatoknak ? Ti kálvinisták, nem a ti lelketek szüle­tett azon a napon ? Ti protestánsok, nem ama jézusi Igazságot nézitek, hanem egymással vetélkedve a ma­gatok igazságát méregetitek a másikéval ? Nem tudjá­­tok-é, hogy az Isten fiainak igazsága nem vetélkedésre, hanem az Isten akaratának betöltésére való? Jertek csak, nemcsak lutheránusok és kálvinisták, hanem mindnyájan, ti protestánsok, értsétek meg, hogy az 1517 október 31-én nem a lutherizmus, hanem a Reformáció született s ettől az anyától származott ké­sőbb az ág., a helvét, meg a többi sokféle hitvallás, mert a Reformáció ■ anyának lényege az, hogy nem egykézhet, sőt, hogy méhét még most sem zárhatta be. Vajha, ti protestánsok, mindnyájan olyanok volnátok, mint a „magyarországi református egyház“, amely a „helvét hitvallású“ elnevezést nem ok nélkül cserélte föl a mostanival, hanem, hogy megérttesse mindenek­kel, hogy ennek az egyháznak nemzetségneve a Refor­mátus, személynevét, a Kálvinistát csak a reformáció szellemének (Gál 5^ talaján érvényesíti. „Szobor egy református papnak.“ Először a P. E. I. L.-ban olvastam, azután a mi lapunkban és a L—t.-ben ezt a kis hirt: „Pelsőc köz­ség jó nevű református papjának, a több mint 90 évet élt és 70 évig rendes lelkészként működött Szentpéteri Sámuelnek emlékét szoborral akarják megörökíteni.“ Hadd fejezzem ki csodálkozásomat affölött, hogy e három lap, sőt talán a többi is, megjegyzés nélkül bocsátotta át a hirecskét. Mintha — mintha helyesel­nék! Nehogy pedig valamely dunántúli eklézsiának is kedve jöjjön hozzá, hogy szeretett papját így örökítse meg, mondjuk meg itthon, magunk között a vélemé­nyünket a fenti címről. Jézus szolgája, ha megértetle Mesterét, mivelhogy nem feljebb való a tanítvány a Mesterénél, sohasem keresheti a maga dicsőségét, a maga uralkodását, de mindenkor csak a másoknak való szolgálatot. Első akar lenni valaki ti közietek ? Legyen ti szolgátok! Valaki egy pohár vizet ad egynek az én kicsinyeim közül, valaki fölveszi a gondját egynek, valaki éhezőt elégít, ruhátalant ruház, beteget látogat stb., magát a Krisztust látogatja. Mely nagy dicsőség hát a szolgálat! Hát a szobor micsoda ? Művészi formában való megkövesítése a ki­válónak, hogy az utód megbámulja a művészi formát s tudakozódjék, vagy ha ismeri életét, áldozzon dicső emlékének. Némelyik utód föl is melegszik a példa követésére. Hogy is mondták a losonczi konferencián ? „A kál­vinista pap méltósága a Keresztelő János méltósága.“ Annak növekednie kell, nekem pedig alábbszállanom. Igen, ez az. A maga dicsőségének késő utódok elé is tologatása nem lehet célja Jézus szolgájának. Nem volt tehát célja a kiváló Szentpéteri Sámuelnek sem. Hanem, ha mégis találkozik derék Szentpéteri, kinek szolgálata méltó az emlékezésre, ha mégis találkoznak derék pelsőciek, akik Jézus szolgájának hűségét nem akarják feledni, — bár minél többen találkozzanak! — az emlék fönntartását Jézus szellemében végezzék. Többet ér a szobornál, ha az emlék — „csak egy po­hár vizet ád“ egynek a Krisztus kicsinyei közül. Jézus szolgájának emlékére összegyűlt pénzből szobor helyett alapítvány fundáltassék! Pl.: gyülekezeti betegsegélyző, hivatalnokok vagy gyülekezeti tagok családi pótlék­alapja, Szentpéteri-kórház Pelsőcön (vagy legalább a növekedő alapja ennek), árvák, özvegyek segély-alapja, lelencház, aggok menedékhelye, ingyen tankönyvek stb. van még sok. Képzeljétek el, derék pelsőciek, hogy megkészült a Szentpéteri-szobor, sőt már évek óta állott téreteken s ti fájdalommal vettétek észre, hogy az egymásután jövő nemzedék mindig közönyösebb a szobor iránt s aztán egyszerre csak, leszállt a szobor hideg talapzatáról s a két kőkezével ágyat vetett egy elhagyott öregnek .. . Ne csináljatok szobrot a Jézus szolgájának! Bár a Kál­­vin-szobor ellen is emeltük volna föl tiltakozásunkat! Kiss Zoltán. I RO DA LOM. 1ŐZ8IIÍUS Y i-7.* Dal a szőllőkertről. Hadd daloljak barátomról, társam dalát szőllőjéről. Szőllője volt barátomnak termőgazdag magasságon, s megkapálta, tisztogatta, beültette nemes tővel, tornyot emelt közepére, taposót is vágott benne s remélte, hogy szőllőt hoz majd — s egrest termett. Jeruzsálem lakosai, Judeának férfiai, mondjatok hát ítéletet közöttem és szőllőm között. * Keleti Könyvtár. Vili. sorozat 1. rész. Jesajás. Fordította Hornyánszky Aladár. Budapest, Hornyánszky Viktor kiadása. 1916. Ára 1 korona. — Hornyánszky Aladár mesteri fordításá­ból leközöljük a következő részletet. Szerk.

Next

/
Thumbnails
Contents