Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-10-08 / 41. szám
41. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 325. oldal. ^ppen megragadhatók, keressünk olyan lehetőségeket, melyek megvalósíthatók most és azonnal s menjünk az igazi orvossággal úgy, ahogyan tudunk oda, ahol kiált a baj: népünk leikéhez. Ha kocsin nem mehetünk, induljunk el gyalog, mert oda kell érnünk. Ha a nap elsötétül felettünk és nem világít, ne kapkodjunk és sóhajtozzunk, hanem gyújtsunk gyertyát, hogy láthassunk. Ha csak jajgatunk és a levegőbe kapkodunk a fényes csillagok felé, akkor elvesztünk. De ha feleszmélünk és higgadt, biztos számítással célunkhoz és szükségletünkhöz tudjuk alkalmazni az erőtelen támasztékokat, a halványabb fénysugarakat is, akkor lassankint emelkedni fogunk oda, honnét erősebb fény, éltetőbb világosság ragyogja be utunkat. V. V. Protestáns intelligenciánk visszahődítása. m. Protestáns intelligenciánk visszahődítása céljából célszerűnek tartom, hogy az minél nagyobb számban bevonassék az egyházi élet munkamezejére, hogy ott minél többen érvényesíthessék tudásukat s ambíciójukat. Igen is ambíciójukat! Úgy tapasztaltam ugyanis, hogy világi uraink határozottan ambicionálják az egyházi tisztségeket s az azzal járó munkásságot. Világos bizonyság erre azon egyes szerencsés gyülekezeteink példája, hol több intelligens presbiter a lelkészszel mintegy versenyezve működik a hit- s erkölcsi élet emelésében. A szabadkőműveseket sokan feltétel nélkül elitélik. Pedig közöttük igen sokan az istenember parancsa szerint élnek és cselekszenek, mikor jót tesznek a nyomorultakkal, mikor emberbaráti intézményeket hathatósan támogatnak, még pedig úgy, hogy nem tudja balkezük, mit cselekszik a jobb! Én úgy gondolom, hogy nem egy lehet azoknak a szabadkőműveseknek a száma, kiket a páholyokba épp az a körülmény vitt, hogy az egyházi élet terén nem nyílt alkalmuk munkásságra. Azt tartom tehát, hogy az egyházközségi, megyei s kerületi tisztségekre történő körültekintő választásokkal sok-sok erőt hódíthatunk meg. E célt szolgálhatnák a lelkészértekezletek is. Természetesen nem a mai alakjukban s lefolyásukban, hanem, amint egyes helyeken már történik, istentisztelettel kapcsolatban. Célra vezetőnek tartanám minden egyházmegye területén 2—3 parciális lelkészértekezletet tartani. Minden kör évenként legalább két értekezletet tarthatna, mindig más helyen, de mindig istentisztelettel a helyi templomban, a helyi lelkész vendéglátása mellett. Az istentisztelet állhatna: ima, bibliamagyarázat, úri ima, áldás, a szokásos éneklésből. Az értekezlet tárgyai pedig lennének: értekezés, felolvasás, irodalmi szemlék, könyvismertetés, egyházi életünket érdeklő eszmék, ügyek, indítványok feletti eszmecserék. Éz értekezletekre meghívandók lennének a közelben lakó intelligens embereink még pedig nemcsak mint résztvevő vendégek, hanem közülök egy-egy közreműködő is. Pl. jegyző tarthatna az adókról, különösen az új adókról, orvos az egészségtanból, biró a peres eljárásról felolvasást vagy szabad előadást; szóval ki-ki szakmájabeli dologról. Az egyházmegyei fő lelkészértekezlet tartatnék egyszer predikációs istentisztelettel kezdve. Az értekezlet tárgyai: a köri értekezletektől ide utalt ügyek, felolvasások, eszmecserék stb. Ezt is kívánatos volna évenként más-más helyen tartani. Egyes módosabb gyülekezeteink — azt hiszem — szívesen vállalnák a vendégfogadást. Erre az egyházmegyei intelligencia szinte meghívandó s közreműködésre felkérendő lenne. Én azt hiszem, hogy ha kezdetben nem is menne minden kívánságunk szerint, de az álló vizeket mégis megmozdítani lehetne, úgy, hogy azok idővel erőtől, elevenségtől, a lélektől — mely hitbuzgóságtól teljes — gyógyító buzogásba jönnének. Sőt így egyéb célok is megközelítve lennének. Lassanként megismerné népünk a kebelbeli lelkészeket s így a választások alkalmával nem kellene neki a sötétben tapogatódzani vagy tiltott utakon járni. De megismerné igy nemcsak a lelkészeket, hanem az ott megjelenő s szereplő világi urainkat is. Gondoljuk csak el: minő jó hatással lenne egy-egy világi úrnak felolvasása, vagy hitbuzgó felszólalása egyes kérdéseknél az egyszerű hallgatóságra. Biztosra veszem, hogy más szemmel nézne azután a kabátos emberre. Hát mi lelkészek nem nyernénk-e ily lelkészértekezleten ? Hisz figyelmes szemlélő mindenütt lát, hall, tapasztal olyant, amit értékesíthet. Én azt hiszem kedves lelkésztársaiin: mi nyernénk az ilyen lelkészértekezleteken a legtöbbet. Önművelődésünk leghathatósabb eszköze lenne az; különösen, ha a legnagyobb akarattal s legbuzgóbb igyekezettel azon leszünk, hogy azok igazán lelkészértekezletek legyenek! Ép így az egyházkerületi lelkészértekezletek is e cél szolgálatába állítandók. (Folyt, köv.) Vörös István ref. lelkész. A nyitrai ref. iskola ügye. (Folytatás.) Iskolabeszüntetés ?! megengedem, hogy ez a szó a helyzet és viszonyok ismerete, mérlegelése nélkül visszatetszőén, kellemetlenül hangzik. Falusi, bennszülöttekből, földmives elemekből álló gyülekezetét gondolva, sokféle kombinációkra ad alkalmat: az „egyke“ nemzetpusztító átkára, a nép mértéktelen, erkölcstelen életmódjára, gazdasági züllésre, ami sokaknak kezébe vándorbotot ad Amerika felé, sokat idő előtt a sírba visz s ami egy iskola beszüntetését vagy feladását már igazán szomorú indokokkal vonhatja maga után!