Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1916-09-03 / 36. szám

36. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 285. oldal. mindannyian az egy igaz Istent imádjuk, békében él­jünk egymással. Erre a békére nemzetünk érdekében most, amikor a világháború oly rémes pusztításokat okozott, ma na­gyobb szükségünk van, mint bármikor. Gondoljunk az apostol ama tanítására, amely arra int, hogy az atyafiakhoz legyünk hajlandó szívvel, ezt a hajlandóságot tehát tartsuk meg és neveljük a más vallásfelekezetüekkel szemben is, hiszen mindnyájan egy Isten gyermekei, testvérek vagyunk, a különböző felekezethez való tartozás csak arra serkentsen bennün­ket, hogy a jóra, nemesre és igazra való törekvésünk­ben nemes versenyt fejtsünk ki. Szeretet. Mindezeket pedig tetézzük be a legneme­sebb érzéssel, a szeretettel, mert ez az, ami boldogít, fenntart, felemel s közel hoz bennünket egymáshoz és ahhoz, aki az embereket annyira szerette, hogy érettök kinos halált halt: az Ur Jézus Krisztushoz. Mélyen Tisztelt Közgyűlés! Szokásban van, hogy az egyházmegyei gondnok székfoglalója alkalmával részletes programmját ismer­tesse. Ilyet tőlem most ne várjanak, részletes programmot felállítani most módomban nem áll, mert a rendkívüli állapotok mindent felforgattak s ma még távolról sem láthatjuk mint fog kialakulni a helyzet. Az elmondottakban csak ismertetni kivántam azokat a gondolataimat, amelyek magyar, református lelkemet áthatják. Erőm gyönge, de megvan bennem a szilárd akarat, hogy egyházamat híven szolgáljam s ennek érdekeit tőlem telhetőleg előmozdítsam. Tudom, hogy mélyen tisztelt Elnöktársamnak, az esperes úrnak tudása és nagy tapasztalata, egyházi és világi munkatársainknak kötelességérzete és munkás­tehát az adott viszonyok által határolt jellemet értel­mes és morális személynek, mikor azok az adott vi­szonyok teljesen eltérnek az ő érdekétől?“. Azaz: tel­jesen magára kell hagyni a gyermek erkölcsi fejlődé­sét. Ilyen hangok emelkedtek nálunk is 1913-ban a Budapesti Tanítók Egyesületének azon gyűlésén, amelyre a kormány kénytelen volt az Egyesület felosz­latásával felelni. Ignotus már azt fejtegeti „Olvasás közben“ c. müve egyik helyén, hogy minő jogtalanság és merénylet a szüle részéről beavatkozni gyermekének lelki irányításába és őt esetleg fegyelmezni is; vájjon felhatalmazza-e őt, mint szülét, erre az, hogy kenyeret ad gyermekének ? — nem is szólva arról, hogy az életet akaratlanul adta gyermekének, nem a gyermeknemzés lévén célja a házastársaknak. A „szabadgondolkozó,, erkölcs kritériuma a haszon. Jó az, amiből haszon van. Az erkölcs mozgató ereje a haszonvágy. (Folyt, köv.) Lie. Rácz Kálmán. OO0OO sága, főpásztorunknak mindenre kiterjedő gondossága s a mi szeretettel körülvett, lángelméjű főgondnokunk­nak bölcs útmutatása és vezetése erőm gyöngeségét pótolni fogják. A mindenható Istent pedig kérem, hogy erősítsen meg engemet s adjon nekem segedelmet, hogy a ma­gyar egyetemes református egyház érdekeit mindenkor és mindenben előmozdíthassam. Istenben bízva, a magyar egyetemes ref. egyház és a pápai ref. egyházmegye iránti szeretettől és köteles­ségtudástól áthatva foglalom el a gondnoki széket. Isten áldását kérem az egyházmegyei közgyűlés .tag­jaira és munkálkodásunkra. (Vége) A pápai református egyházmegye lelkészegyesületi gyűlése. Egyházmegyei közgyűlésünk bölcsessége az utóbbi évek egyikében megtalálta a módját annak, hogy egye­sületi gyűlésünkön, melyet mindig a közgyűlést meg­előző nap délutánján szoktunk tartani, a tagok, úgy­szólván, minden anyagi áldozat nélkül megjelenhetnek. Ez az intézkedés a forrása a jóleső érzésnek, mely a lelkesülésre hajlóbbak keblét dagasztja, együtt látván az egyesület minden tagját. így volt f. évi augusztus 23-án is. Ott voltunk mind. Ha okulni, tanulni, esz­méket nyerni mentünk, nem is hiába voltunk ott. Csak úgy pezsegtek az elmék a különféle indítványok ha­tása alatt. A vitázó kedv szinte csapongó. Vajha ez ne legyen aztán a végeredmény: egész éjjel halásztunk és semmit sem fogtunk. Némely közgyűlési dolgok, jelesül az esperesi kar bizottsági üléséből letett indítványok megbeszélése után, melynek folyamán a Kálvineum különösen ajánltatott a tagtársak munkás áldozatkészségébe, élénk eszme­csere indult meg a lelkészeknek már bevégzett való­sággá lett u. n. háborús segélyezése körül. Fájdalma­san érintett, hogy kormányunk a hadsegélyző bizott­ság által engedélyeztetett aránylag kis segélyt, annak^a református papságnak, mely a szinmagyar nép nem­zeti és erkölcsi gerince, beduguló forrásainak tiszto­gató munkása, felfrissítője, hiv és lemondó szolgája volt mindenkor. Az állami tisztviselőknél nem volt vá­logatás, mindegyik megkapta és kapja a rendkivüli időkhöz mért rendkivüli segélyét. Mi közülünk ki kel­lett válogatni a koldusabbját, hadd lássa a világ, ki a legszegényebb. A rendkivüli segély, nézetünk szerint, mindenik református lelkészt megilleti, azon mérvben, mint más közhivatalnokot. Evégre zörgetünk saját ke­rületünk közgyűlésének ajtaján s kérjük az ORLE el­nökségét is erélyes fellépésre. Igen életrevaló s hatásában fel nem becsülhető in­dítvánnyal lepte meg a tagokat Végh János lelkész­társunk, midőn — több oldalról megvilágítva eszméjét — azt fejtegette, hogy a reforcmáció eszméjének meg-

Next

/
Thumbnails
Contents