Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-09-03 / 36. szám
Huszonheteik évfolyam. 36. szám. Pápa, 1916 szeptember 3. DDRANTDLI PROTESTÁNS LAP AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KŐKÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE Megjelenik minden vasárnap. Kéziratok a szerkesztőséghez: Kis József a felelős szerkesztő címére küldendők, a Belső munkatársak: Borsos István Czeglédy Sándor Pongrácz József. Az előfizetési díjak (egy évre 9 K, félévre 4 50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők Sötét napok. Zsolt 90n—13: „Ki tudhatja a te haragodnak erejét és a te félelmességed szerint való bosszúállásodat? Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk. Térj vissza, Uram! Meddig késel ? és könyörülj a te szolgáidon.“ A sötétség nőttön-nő. Nyúlnak az árnyak. A fényforrások lassanként bezárulnak. A világ hangjai elhallgatnak. Csak egynek van szava, rettentő szava, annak a vérzivatarnak, amely felettünk eltombol s aminőt nem láttak hosszú századok. Remény, diadal vágy, győzelem koszoruzta kedveseinknek visszavárása lassanként elhalványul. Magyar hegyekről, Erdély bérceiről ágyuk szava hangzik s magyar falvak lángja világol messze az éjszakában. A győzelmi esélyek aprólékos mérlegelése ma már letűnt, kisded játék. Egy óriási nagyság áll szilárdan, ejt rabúl és emel minden veszélynél magasabbra, egy óriási nagyság, amely vaspáncélba szorítja vérző, reszkető szívünket: a kötelesség. Kötelesség: gyáva jajveszéklés nélkül elhordozni azt, amit az Isten örök titokzatos elhatározása reánk mért büntetésül. Most büntet. Megérdemeltük. Mint lángtenger ömlik végig a szívünkön mindaz, amivel valaha az ő örök szentsége ellen vétkeztünk. S ebben a bűnhödésben, mikor érezzük haragja erejét, félelmessége szerint való bosszúállását, van valami megnyugtató, ami meleg enyhületet adó könnyek árjával borítja el szenvedő arcunkat. Szeret. Megragadott erős kézzel, sújt vasvesszejével, vak bizakodásunk kártyavárait halomra dönti s ha ott vonaglunk orcája előtt, ha bűnök, közönyösségünk, kötelességmulasztásaink minden iszonyata átjárja szívünket, végtére megszán, felemel, átölel szerető karjaival és egy új élet lehetőségeit tárja fel előttünk. Köröskörűi ég a világ. De mi nem félünk. Bár nagyon sújt, de tudjuk, hogy végtére is meg fog menteni, tudjuk, hogy ha majd végig számláltuk a történelemnek ma vérrel Íródó iszonyú napjait, ha felemelkedtünk a magasságba, hogy az ő szent és örök világterve bérceiről szemléljük a véres, gyászos mát és holnapot, megbocsát. Ezért fel a munkára! Ma nem jajveszékelnünk kell, de tennünk. Előttünk a munka dandárja. Silány szolga az, aki ma hátra búvik, nyögdécsel és nem áll oda, ahol becsülettel és férfiasán kell segíteni. Tudom, hogy te is szenvedsz. Tudom, hogy aggódok Átérzem fájdalmadat, kedves testvér. Akkor, mikor a fáradságos nap, a kötelességteljesítés ékköveivel kivert órák után magadra maradsz, ám könnyezz, sóhajts: „Térj vissza, Uram. Meddig késel? És könyörülj a te szolgáidon“. Csendesen várj. Ő visszatér. Ő nem késik sokáig, És könnyön, véren, szenvedésen túl Ö könyörül az ő szegény szolgáin. C. Protestáns intelligenciánk visszahóditása.* Ama korszerű eszközök között, amelyek protestáns intelligenciánk visszahódításának nagy munkájában igénybe vehetők, már előbb említést tettünk a céltudatos irodalmi akcióról. Nem szólok itt arról, hogy a protestántizmusnak az elmúlt századokban megszerzett nagy diadalai egytől-egyig az irodalom eszközeivel vivattak meg, nem emlegetem, hogy mik voltunk mi ezen a téren ; csupán annak hangsúlyozására szorítkozom, hogy e területen óriási lehetőségek és kötelességek állanak előttünk. Figyelmen kívül hagyom, hogy a mai egész irodalom a maga bonyolult és hatalmas fejlődésében ama kiváló protestáns férfiaknak köszönhető, akik felismerve a sajtó óriási népnevelő * Az előző közleményeket 1. lapunk 32., 33., 34. számaiban.
