Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-01-23 / 4. szám
28. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1916. részben az anyaegyházakban. Hitfeleinket az élet gyakran elveti, szétszórja olyan vidékekre, ahol nekünk nem igen vannak hitsorsosaink és mivel nem találják meg a mi egyházainkkal a kapcsolatot, részint a ref. hittudat elhalaványodása, részint a másoldalról jövő ráhatás következtében ránk nézve elvesznek. A gyermekek is másvallású iskolába járnak, másvallású hittant tanúinak, másvallású környezetben élnek, azok szokásaival, szertartásával ismerkednek meg, nem csoda, ha azok közé beolvadnak. Tehát itt az ideje a szétszórt csontok összeszedésének, itt az ideje, hogy lelki gondozásunk körébe bevonjuk őket, hogy mindenik tetem az ő teteméhez menjen. Prófétáim kell, hogy meghallják az Úr beszédét. Hogy a vallásoktatás kérdése a szórványokban és a nem református tanintézetekben milyen megoldást fog nyerni, azt egyelőre nem lehet tudni, hisz még az előkészítés stádiumában van s jókora idő telik bele, mig áldását élvezhetjük, de már az reményre jogosít, hogy a fejsze a fa gyökerére vettetett. Csak a keretet látjuk, melyben a kép ki fog alakulni, s a feladat nagyságát, melyhez óriási szervező erő és nagyon sok pénz kell. Az is megnyugtató, hogy a tervezet a fokozatosság elvére van építve, hogy a sokatmarkolás és keveset szorítás hibájába ne essünk. Ha mégis valami kívánni valót említünk fel, csak a siker érdekében tesszük. Ilyen, mindenek felett az, hogy a gond ne csak a száz juhra terjedjen ki, hanem az egyetlen egyre is. Nem szabad eltűrni, hogy akár kényelemszeretetből, akár közönyösségből, akár a távolság miatt híveink lelki gondozás, gyermekeink vallásoktatás nélkül maradjanak. Ez pedig kizárólag akkor fog megtörténni, ha egyházi felsőbbségünk rendelkezésre bocsátja az anyagi eszközöket. E végett a szórványoknak célszerűbb beosztása felette kívánatos, sőt kívánatos az is, hogy azok amennyire lehet és a szükség parancsolja elosztassanak. Kívánatos, hogy minden olyan anyaegyházközségben segédlelkészi állás szerveztessék, melyben a rendes lelkész egymaga, a szórványokat gondozni rendszeresen nem tudja. Olyan helyeken pedig, ahol a szórványokban élők számosabban vannak és több, különböző községben élnek, hitoktató segédlelkészi állás szervezendő. Ez lenne a gyökeres megoldás, minden más félrendszabály és az erők szétforgácsolása. Már látom is Ezékiel próféta látomásával a szétszórt tetemek egybesereglését. A prófétálás által, lélek méné ő beléjök, és megelégedének és álla az ő lábára felette igen nagy sereg. Ezek a tetemek az Izrael egész háza. (Ezékiel 37: 10-11.) Gy. 2. Amint Lotze mondta,13 14 15 * azok a vonások, amelyekben más vallásokkal egyezni látszik, Jézus tanításában sokkal mélyebb jelentőséget nyernek. Az erkölcsi törvény az Atya személyi akaratává lesz. 3. Azt mondhatjuk, hogy Jézus tanítása a boldogságok (beatitudok) u. n. passzív erényeiben az erkölcsiig egész új birodalmát hozta e világba. 4. Az erkölcsiségbe tökéletesen új lelket hozott, az Atyának való önkéntes és örvendező gyermeki engedelmesség lelkét. 5. Amint Romanes mondja, Jézus tanításában az is figyelemreméltó, amit az nem tartalmaz. Szerinte feltűnő, hogy „Jézus életrajzából hiányzik minden olyan tan, amelyet az emberi tudás következő fejlődése, akár a természettudományok, akár az erkölcstan, akár a nemzetgazdaságtan terén megdöntött volna. Ez a negativ érv csaknem oly meggyőző, mint a positiv, mely azon alapul, amit tanított Krisztus“. 6. Azonban a legnagyobb és egyedülálló hozzájárulás, amit az etika és a vallás Jézusnak köszönhet, O maga. Egyetlenegy személyiséget sem állíthatunk mellé még egy pillanatig sem, aki méltó lenne a Vele való összehasonlításra és ebben rejlik Jézusnak az erkölcsi és vallásos élethez való nagy és egyedülálló hozzájárulása. 7. Ezzel szoros összeköttetésben azt is elmondhatjuk, hogy a világnak a keresztyénséggel kapcsolatban tett tapasztalata sokszorosan bebizonyította, hogy Jézusnak sajátos hatalma van erkölcsi tanításainak az emberek életében való valóraváltására. Az erkölcsi erőadás eme hatalmát pl. Lecky határozottan elismeri s erről bizonyságot tesz a történelem. Amint Fairbairn mondja : „Az erkölcs terén az egyedüli indíték az Iránta való szeretet, ez az elpusztulhatatlan, de átalakítható erő, amely, habár a legkülönbözőbb alakban nyilatkozik is meg, sohasem veszít energiájából vagy elevenségéből“.18 Ilyenfajta eredetiség az, amire gondolunk, mikor Jézusnak a hegyi beszédben levő lelki felfedezéseiről beszélünk.17 13 V. ö. Votaw i. m 42. 1.: „Minden ember tisztelje minden más ember egyéniségét és tartsa tiszteletben annak jogait“. 13 I. m. 34. 1. 14 Idézi Stewart „Originality“ (Eredetiség) c. értekezésében, Diet, of Christ and the Gospels, II. k. 290.1. V. ö. J. E Carpenter: The First Three Gospels, 316., 321., 322., 328. 1.; Harnak : What is Christianity? 63. sk., 68., 70., 71. sk. 1.; Lotze: The Microcosmus, II. k. 470. sk. 1.; Wundt: The Facts of the Moral Life, 291. 1.; Peabody: Jesus Christ and the Christian Character, 118. 1.; Gardner: Exploratio Evangelica, 178 ; Wendt: The Teaching of Jesus, I. k. 332., 337,339., 350. 1.; Jülicher: Paulus und Jesus; McGiffert: Was Jesus or Paul the Founder of Christianity? American Journal of Theology, 1909 Január, 18—20 1. is I. m. II. k. 470-472. I. i® A történelem Krisztus felett való ítéletének meggyőző összefoglalását 1.: Fairbairn: The Place of Christ in Modern Theology, 378—382. 1. 17 Részletező etikai tanulmányunkban a teljesen vallásos vonatkozású szakaszokat (Mt. 65—21, 25—34, li—11), valamint a három rövid helyet is, amely már előbb (a könyv előbbi fejezeteiben, ford.) tárgyaltunk (5i3,29—30,31—32), figyelmen kívül hagyhatjuk. (Folyt köv.)
