Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-08-13 / 33. szám
33. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 261. oldal. meg annak csak vasár- és ünnepnapon egy-két versig terjedő ismertetésével. Panaszképpen emlegetjük, hogy népünk ma már nem oly bibliás, mint régen, sőt talán némi mentséget is találunk, hogy a megnehezült idők, súlyos viszonyok kevesebb alkalmat engednek a Biblia házi olvasására. Hát nem kell-e éppen ezért minél több alkalmat keresni és szerezni, hogy a hiányt és a szükségletet más uton-módon pótoljuk?! E mellett pedig, hogy a Biblia szépségére a figyelmet úgy szólván állandóan felhívjuk. De mindenek felett kívánatosnak és szükségesnek tekinthetjük a Biblia olvasását az iskola templomba járó növendékeire, mint az egyház leendő tagjaira, azoknak vallásos és erkölcsös szellemben nevelésére nézve. E tekintetben sok bizonyító érvet felhozni feleslegesnek is tartom. Ami a Tízparancsolatnak és Apostoli hitformának időnkénti — mondjuk hetenként egyszer — felolvasását illeti — jó — jó; de ez már nem mulhatlanul szükséges, mert ezeket hiveink, úgyszólván kivétel nélkül, úgy is jól ismerik. Vegyük hát csak elő azt a Bibliát hétköznapokon is. Mindig jelölhetünk ki belőle alkalmi, vagy a gyermekek jellemképzésére megfelelő részeket, vagy egész könyveket is. Megismertethetjük összefüggésben Jézus életét, az üdvtörténetet, Pál apostol hit és erkölcsi tanításait, vagy Salamon bölcs intéseit. Ne sajnálja egy lelkész sem azt a 6—10 percet, melyet egy kijelölt rész felolvasása betölt. Fülöp József lelkész. BELFÖLD. A csurgói református főgimnázium régi és új napjai. A csurgói ref. főgimnázium évszázados fennállásának emlékére 1899-ben vert emlékérem egyik oldalán a régi, 100 éves gimnázium, a másikon az új, palotastilű iskola képe látható. Érdekes a két kép domborművű rajza. De még szebb a valóságban. Az egyiknek már csak múltja van. A másiknak még jövője csak. A múltat ismerjük. A jövőt még nem. Szép, magasztos, sugárzó az. Nem tudjuk, milyen lesz ez. Az egyik olyan, mint a felhőfátyolos virradat. Nehezen derül. A másik csendes, üde, illatos, mint az est, ha holdja szelíd halmok és völgyek felett jelenik meg a lehanyatlott nap fáradt fénye után. „Állj meg nap a Gibeonban! és te, hold, az Ajalon völgyében!“ Uj Gimnázium és egykori Kollegium, álljatok szóba egymással! Megállásra kényszerít benneteket a belsősomogyi ref. egyházmegye július 4-én tartott közgyűlésének egy órája. Történelmi jelentőségű óra az a nagyra hivatott csurgói iskola fejlődésében. Méltó a megörökítésre. Huszár Aladár gondnok megnyitó beszéde és a gimnáziumi ügyek tárgyalása élén az iskola helyzetével foglalkozó felszólalása képezik a történelmi momentumokat. Felséges beszédek. Gyönyörű szavak. Arany igazságok. Magyarság és kálvinizmus harmonikus ereje, a honmentés és építés, az erkölcs- és kultúraterjesztés honfiúi erénye, a régi nagyság feltámasztására, a romlottság és hanyatlás gyökeres pusztítására irányuló reformátori akarat, sőt elszántság megnyilvánulása, az Uj-Magyarország és új református egyház új emberének gondolkodása és érzülete jellemezte mindkét beszédét. A lelkünket fejezte ki a nemzetünk és hazánk gigászi erőfeszítéseit, áldozatait, egy boldogabb jövőbe való szilárd hitünket és reménységünket illető érzéseinket. Természetes tehát, hogy a vezéri szavaknak az örök szép hymnus belecsengésével párosult elhangzása után felállt ünnepélyesen az egész gyűlés s a legszentebb imádságot megbűvölt szívvel átszellemült arccal, a múlton hevülő és a jövőért remegő lelkek áhitatos ének-orkánja zárta be. A falak megreszkettek. A folyosók valami névtelen fájdalom és öröm tompa visszhangján adták vissza az akkordot: „Megbünhödte már e nép A múltat s jövendőt. ..“ Sokan könnyeztünk. Némelyek belül sírtak. A szekrények és polcok felett a régi Hellas és Róma dicsőségének emlékei néztek ránk. És mi is azokra a fájdalom és öröm forrásából fakadt könnyeken keresztül. A nagy művészet remekei szótlanok voltak. Fehér gipsz-arcukra csak a mi érzésünk fátyola borult. A szemük nyitott — s mégis mintha csukva volna. Néznek, de — nem látnak. Élnek és mégis halottak. Csoda-figurák. Nem beszélnek. De tiszta homlokukon ott olvasható a világot fenntartó istenség örök törvénye: „Minden ország támasza és talpköve a tiszta erkölcs, Mely ha megvész: Róma ledől s rabigába görnyed.“ Ünnepi hangulat és valami históriai igézet szállta meg a képzeleteket. A visszatekintésből nem kis rész jutott a csurgói intézet emlékeinek is. Eszünkbe jutott diákságunk. A négyszögletes, mohos falú, massiv internátus; az ifjabb nemzedéknek már csak bennlakása, az öregebbeknek még valóságos iskolája. Az iskola építtetésének története. Festetics: a kegyes gróf; a legtürelmesebb gondolkodású emberbarátok mindenkori eszményképe; az igazi „nemes“ főúr; a somogyi reformátusok „kapernaumi századosa“, aki szereti vala a mi nemzetségünket és a zsinagógát is ő építtette minekünk: „Pius in aviam filius“ jelmondatot tartalmazó kézirata ott pihen az alapkő alatt. Elvonult szemünk előtt az építés 6 évig húzódásának története. Amikor befejezik, 1798-ban királyi engedéllyel kollégiumi rangra emelik. Jogot nyert Debreczen és Kecskemét példájára a bölcsészeti és hittudományok tanítására. Tekintélyben egyszerre a nagy múlttal dicsekedő kálvinisták főiskolák, Nagyenyed, Sárospatak, Debre-