Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1916-05-14 / 20. szám

20. szám.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

157. oldal.

adja filléreit a kitett tányérba. Három vallásos estélyen összeadtak 27 K-t. Ezt is idefordította. Az intelligencia Istendícsőségére szánt adományát is e célra fordítja. Ily módon hiszi, hogy a kamatával már gyorsan növekedő első 1000 K másfél, legföllebb két évtized alatt egybegyül. Nagyobb gyülekezetben hamarább. — Nem hóbortos ez a terv azoknak, akik a mustármagban hisznek.

Szórványaink megmentése.

Mióta hirdettem e lapban, hogy szórványbeli családaink megmentése nagyban munkálható volna a sajtó útján minden vasárnapra hozzájuk juttatott református istenitisztelet által, azóta megjelent megint csak a lelkészek számára egy valószínűen pompás prédikációkat tartalmazó folyóirat, de, hogy valakinek a feje a szórványok sorsa miatt fájna, illetve, hogy általam felvetett megmentési tervről véleménye volna, nem olvastam róla. Van-e a sajtó útján közölt imának, prédikációnak, illetőleg annak a teljes istenitiszteletnek, amelyet a családfő ott a szórványban az áhítatos családtagoknak minden vasárnapon fölolvas, legalább akkora hatása, mint annak a gyertyának, abrosz stb. ceremóniának, mely a kath. házi istenitiszteletének alkotó része s melynek segélyével a szinreformátus falukban megtelepedett katholikus megmarad hitében, sőt elszaporodik? Voltam én is missziói lelkész, tudom magam is, tudja a többi is, mit jelent a megszűnt Kér. Evangélista prédikációja. Hát annak a szórványnak mit jelentene, amelyet a rendes anyagyülekezet lelkésze évenként egyszer is alig látogathat? Gondolkodik-e róla valaki?

Kiss Zoltán.

fejező zsoltárokban a zsoltár egész tartalmát kifejezi. Hasonló eset szemlélhető a 131. zsoltárban. E levezetés által tehát a zsoltárírók személyes életéből ismerünk meg valamit. Ami más kegyeseknél imádkozás közben a fődolog volt: a szenvedélyes vágyódás kifejezése, az Istenhez való hatalmas felfelétörés, azt ők egészen mellőzték, s egyedül arra szorítkoztak, ami a többieknél csak alkalomszerűleg jött elő: az Istenben való bizalom egyszerű kijelentésére. Aki Istenben valósággal bízik, az nem rohanja őt meg se szeri, se száma kérésekkel, hanem bizalommal vár tőle minden jót.

Semmiféle tudományos taglalás nem képes azonban megmagyarázni azt a sajátszerü bájt, amely egy ilyen gyengédhangú énekből kiárad. A 23. zsoltár igaz megértésénél minden magyarázgatásnak el kell némúlnia s a közvetlen érzés lép jogaiba.

Gunkel után.

IAdászteveli OROSZY JENŐ

1857—1916.

Küzdelmes, gondterhes napjainkban bő aratása van a halálnak. Nemcsak harcos véreink, hanem Krisztus vitézei közül is sokan elhagyják a küzdőteret. Immár adászteveli Oroszy Jenő, a nógrádverőczei gyülekezet lelkipásztora, a drégelypalánki egyházmegyének előbbi fungens, majd örökös tiszteletbeli esperese is emlékezetben él közöttünk.

Igen, emlékezetben, de mint az írás mondja: „az igaznak emlékezete áldott“. (Péld. X. 7.)

Született 1857 október 24-én a nógrádmegyei Diósjenőn, ahol atyja rektortanító volt s akinek keze alatt végezte a hat elemi osztályt. Gimnáziumi tanúimányait a losonczi, akkor még ref. főgimnáziumban kezdette, Kecskeméten folytatta és a pápai kollégiumban fejezte be, részben mint magántanuló, mert szűkös anyagi viszonyai arra kényszerítették, hogy segédtanitóságot vállaljon. A derék és szüleit forrón szerető fiú nem akarta a szülök megterhelése árán tartani fenn magát. Mint segédtanító Étén és Császáron működött 1 — 1 évig igen szép eredménnyel. Azonban a papi pálya iránt érzett ellenállhatatlan vágyat, miért is a VIII. osztály elvégzése után a theologiára iratkozott be az ősi debreczeni főiskolában, de itt félévet sem tölthetett, mert az anyagi gondok ismét akadályokat gördítettek útjába. A biharmegyei Nagyzerinden kapott Zakariás János gazdatisztnél nevelői állást, kinek fiát 5 hónap alatt készítette elő a gimnázium I—II. osztályaira jeles eredménnyel. A theologiai tanúlmányokat ezután Pápán folytatta és fejezte be s az 1881—82. iskolai évben, mint negyedéves papnövendék az I—II. gimn. osztályokban a szépírást tanította. Ugyané tanévben tette le a kápláni vizsgát, mely útán, mint nógrádverőczei bejegyzett segédlelkész, a nógrádmegyei Tolmácsra ment nevelőnek Edvi-Illés Ödön földbirtokos családjához, ahol a földbirtokos 5 gyermeke mellett 2 évet töltött. Az Edvi-Illés család igen kedvelte a képzett, kedves modorú fiatal papot. Bizony, mint ifjú „múlta túlit, sudavit et alsit“ . .. mignem 1884-ben a nógrádverőczei gyülekezet rendes lelkészül választotta Nagy Mihály elhúnyta után.

De bizony még ezután is „múlta túlit, fecitque“ .. . mert mint kezdő lelkész, igen nehéz munkát vállalt Nógrádverőczén. Az egyházközséget nagyon elhanyagolt állapotban találta. Épületei roskadoztak, adósságokkal küzdött; a hívek az adót nem fizették rendesen, a templomot, iskolát kerülték, új rendről pedig hallani sem akartak. „Erős és nehéz feladatok megoldása várt reám — mondá többször — de, Istennek hála! — sikerűit a hiányokat pótolni“. Ritka eréllyel, pásztori lelkesedéssel fogott az építés nehéz munkájához. Egymásután építtette meg a roskadozó parochiát, templomot, iskolát. Új harangokat öntetett, új márvány-