Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1916-01-09 / 2. szám

2. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 15. oldal. lalat a Magy. Prot. írod. Társaság debreceni körének hivatalos orgánumává válik s utóbbi annak vezetésé­ben is részt vesz. Természetesen ezen füzetek terje­delme az előfizetők számától függ. Mindenesetre gon­doskodunk azonban, hogy olvasóink az aktuális theol. kérdésekről kapjanak rendszeres tájékoztatást úgy, hogy azt egyháztársadalmi érintkezéseikben és igehir­detésükben is felhasználhassák. Az egész vállalat előfizetési ára 14 korona, féléven­ként 7 50 kor., negyedévenként 4 kor., az Orle és Mele tagjainak az előfizetés egész évre 12 korona. A kiadás és adminisztráció összes teendőit a „Hegedűs és Sándor“ cég intézi. (Debrecen, Piac-utca 34. sz.) Természetesen az előfizetők rendelkezésére állanak a szerkesztők is, kikhez a szellemi részt illető összes közlemények intézendők. (Debrecen, Kollégium.) Irányunk pozitív keresztyéni, amely azonban teljes liberálizmussal enged szabad teret minden irányú tu­dományos vizsgálódásnak. Hit és tudomány összegyez­­tetése szükséges s egyoldalú pálcatörés akármely irányban felületesség. Használni akarunk, ezért kérjük a támogatást. Midőn még kiemeljük kiadócégünknek az egész vál­lalat realizálásában megnyilvánuló ideálizmusát, mely egyedül teszi lehetővé a vállalat ilyen arányúvá kifej­lesztését, atyafiságos szeretettel vagyunk Debrecen, 1915. dec. 20. Dr. Lencz Géza, Dr. Varga Zsigmond. VEGYES. Az első debreczeni doktor. Elkésve, csak az egyházi hetilapokból értesültünk arról a fontos kultu­rális eseményről, hogy 1915 december 18-án avattak először doktort a ref. főiskolából lett debreczeni egye­temen. Már maga ez a tény megérdemli, hogy felje­gyezzük, de ránk dunántúliakra, illetve pápaiakra nézve azért is emlékezetes az esemény, mert az első debre­czeni doktor pápai diák volt. Dunántúl már sokszor adott nagy embereket Debreczennek; Melius Juhász, Komáromi Csipkés, az ifjabb Péczely innét mentek a nagy alföldi kálvinista metropolisba; a 19. század­ban is nem egy pápai diák ült a nemes kollégium professzori katedráiban. Körösi Sándor, Öreg János pápai diákok után Pápay József szintén pápai eminens diák került be a tiszántúli egykázkerület széles látókörű elnökségének gondoskodásából a főiskola egyik bölcse­leti tanszékére. Az ismeretlen nagyigmándi fiú, aki 1885—1892-ben pápai főgimnáziumunkban végezte mindig jeles eredménnyel a középiskolát, ekkorra már hires nyelvésszé lett. A debreczeni egyetem sem nél­külözhette őt és mint egyetemi tanárt érte az a kitün­tetés, hogy Őfelsége engedélyével első és pedig tisz­teletbeli bölcsészeti doktorává avatta a legifjabb egyetem. A volt pápai diákot, aki több müvének könyvtárunk számára megküldésével kimutatta, hogy szeretettel emlékszik főiskolánkra, e kitüntetés alkalmából mi is melegen köszöntjük és Isten áldását kérjük további munkálkodására. Gyászhír. A zilahi református Wesselényi-kollégium elöljárósága és tanári kara mély megilletődéssel jelenti," hogy Kincs Gyula kir. tanácsos, főgimnáziumi igazgató, igazgatóságának 19. évében, 57. éves korában várat­lanul elhunyt. Kiváló érdemeit örök emlékezet, buzgó munkásságát örök pihenés illeti meg. Tanári vizsga. Vargha Gyula, pápai ref. nőnevelő­intézetünk derék tanára, a kolozsvári orsz. tanárvizsgáló bizottsága előtt letette a tanári szakvizsgálatot. Gratu­lálunk ! Kinevezés. Purpriger István pápai ref. főgimn. h. tanárt a Nagymélt. vallás- és közoktatásügyi m. kir. Miniszter úr a győri m. kir. áll. főreáliskolához nevezte ki h. tanárnak s új állását e hó 3-án el is foglalta. Távozását az intézet szempontjából őszintén sajnáljuk s szerencsét kívánunk neki új állásában. Theologiai akadémiánkon az I. félévi colloquiu­­mok január 10-én kezdődnek és január 29-ig tartanak. A főiskolai könyvtárból az 1915. év folyamán 1964 olvasó 2868 művet kölcsönzött ki 4302 kötetben, ugyanezen idő alatt a könyvtárban 288 nyitási napon 2767 látogató fordult meg, akik az olvasóteremben 3030 kötet könyvet és 10 kötet kéziratot használtak. Tekintélyes a tanári szobákban használt könyvek és folyóiratok száma is. Adomány. Kiss Zoltán nyárádi lelkész úr a főisk. könyvtárnak három régi kéziratot és boldogult Baksay Sándor püspök úr hat, köztük három hosszabb levelét adományozta. Vajha példája lelkesítene másokat is. A Kálvin-Szövetségnek január 18—21. lelkészi konferenciájának programmját lapunk múlt számában közöltük. De akkor még az egyes szereplők neveit nem ismertük. Most pótlólag hírül adjuk, hogy a reggeli áhítatot Petri Elek, Kenessey Béla, Németh István püspökök és Czeglédy Sándor theol. tanár végzik. A szereplők között ott látjuk dr. Szőts Farkast, dr. Szabó Aladárt, dr. Kovács Istvánt, Ruffy Pál miniszteri tanácsost, dr. Berend Miklós Jőorvos, egyet, m. tanárt, Nagy Bélát, dr. Rácz Lajost Sárospatakról, Andrássy Kálmánt, Lukácsy Imrét, dr. Bernát Istvánt, Hamar Istvánt, Sebestyén Jenőt, Veress Jenőt, dr. Lázár Andort, dr. Ravasz Lászlót, György Endrét. A Kálvin-Szövetség közgyűlését megnyitó istenitiszte­leten imádkozik Petri Elek, prédikál Kenessey Béla. Pápai főiskolánk Főtiszt, és Mélt. Németh István püspök úr hozzájárulása folytán a főiskola épületében elhelyezett sebesült katonák számára m. hó 24-én este a köztartás nagy éttermében karácsonyfa-ünnepélyt ren­dezett. Az ünnepélyt Pongrácz Józsefné úrnő vezetése alatt női énekkar éneke vezette be, majd Czeglédy Sándor magyar, Baldauf Gusztáv német, Blazsovits Jákó pedig tót beszédet és imát mondott, melyek könnyekig meghatották a hallgatóságot. Aztán vacso­rához láttak a katonák, hálával gondolva azokra, akik

Next

/
Thumbnails
Contents