Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1916-04-16 / 16. szám

124. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1916. akadémiai hallgató élete, amelynek fóruma a „pletyka­domb“ a kollégium kertje bejáratánál, szórakozó helye a pipafüstös diákszoba, amely bizony ellenőrizetlenül gyakorolhatja a rontó hatást is. Boldog, akit jó sorsa tanárcsalád környezetébe juttat, de az ilyen kivételek csak ritkaság számba mehetnek! Különösen szembeötlő a megfelelő környezet hiánya folytán a leendő lelkészek társadalmi műveltségének fogyatékossága. Ki kell mondanunk ezt az igazságot, ha belefájúl is a szív, mert egyetlen célunk: győze­lemre segíteni a jobb meggyőződést. A lelkésznek társadalmi műveltség dolgában is — éppen finomabb lelkülete révén — az átalakító kovász szerepét kell betöltenie, aki szívesen látott vendége lehessen a leg­előkelőbb köröknek is, akinek a parketten eshető csetlése-botlása foltot ejthet a palástján is. Vegyük még fontolóra azt is, hogy — fájdalom! — még min­dig leginkább az alsó néprétegek ivadékai mennek a palástos pályára, akik nem hoztak hazulról úri modort s így annak megszerzésére valók is volnának az akadémiai évek. Erre pedig a környezet teljesen hiányzik Patakon, ahol diáktartó gazdasszonyok család­jain kívül másokkal érintkezni nincs alkalom, modern embert érdeklő tudományos, művészi, irodalmi s egyéb dolgok megbeszélésére nincs mód, nem támaszthat a társadalmi érintkezés az ifjúval szemben olyan igé­nyeket, amelyek állandóan szélesítenék érdeklődése körét és elköteleznék az önnevelésre. Pedig aztán később kegyetlenül ítél a társadalom, amely nem egy­szer tenyerén hordozza a katholikus papot ott, ahol a mienk csak a háttérben vonúlhat meg, éspedig nem is mindig csak kopottas ruhája következtében. igazi élete a szeretet és hogy ebből kifolyólag Jézus gondolkozása szerint a szeretet az élet, hogy tehát a gyűlölködésen nem lehet áldás, hogy az csupán csökkenti képességünket, hogy szeressünk és szeret­tessünk, megfagyasztja bennünk az élet meleg árját, okvetlenül kisebbekké tesz bennünket és mindinkább képtelenebbé az élet élvezésére. S ezenkívül ezzel nem lehet valódi győzelmet aratni a másik ember felett. Bármilyen igazságtalanságot szenvedtél is, a másik­nak még a megölése sem ad valódi elégtételt, azzal sem nyersz semmit. Browning e gondolatot fejezi ki After című költeményében: „Vedd le a lepelt arcáról, Hadd érezzem a holttest szemrehányását! Emberi jogainak öntudatával nyugszik! A halál mindent megtett, amit tehetett. S elmerülve az új életben, melyet él, Nem törődik sem a saját gonosztettével, sem az én Egyik sem érinti érzékeit, [bosszúmmal; Mindkettő elvész a változásokozta Ünnepélyes és különös meglepetésben. Ah! mit használ a halál, hogy eltörölje Az ő sértését s az én gyalázatomat ? Szeretném, ha mégegyszer gyermekek lehetnénk A határban, a nyáj mellett; Az ő sértése, Isten türelme, ember gúnyolása Könnyebben elviselhető lenne. Emelkedjünk ki már ebből az ósdi állapotból. A tár­sadalom az életnek, főleg az irodalmi, művészi és tudományos életnek sok ágazatú dolgai iránt érzékkel bíró és érdeklődő, társadalmi érintkezéseiben is sima, például vehető modern lelkészeket vár a theologia i akadémiáktól. Ilyeneket neveljenek. De ez csak kultu­rális központokon történhetik, ahol még a levegő is telítve van nevelő hatásokkal társadalmi tekintetben is. Nem kisebb ember, mint Dunántúlnak messze látó püspöke, dr. Antal Gábor is tapasztalta s bizonyára fájó szívvel, megfelelő társadalmi környezet nélkül fej­lődő lelkészjelöltjeinknek itt célzott hiányosságát. Ezért kérte a mi jó Claparéde-ünknek áldott szívű feleségét arra, hogy társadalmi rutin megszerzésére is serkentse Genfbe menő theologusainkat; amely kérést a meg­­boldogúlt missziói megbízatásnak vett s teljesítette is, — amint hálás szívvel magam is láthattam s hallottam. (Vége köv.) R. K. IRODALOM. Révész Imre: Nevelés az egyháztörténelmi kathedrán. Székfoglaló értekezés. Elmondotta a kolozsvári ref theologiai fakultáson. 1915 szeptember 19-én. Különlenyomat a Református Szemléből. — Kolozsvár, nyomatott Steif Jenő és Társa könyv­nyomdájában. 1915. Nagy 8-r. 13. 1. Az erdélyi egyházkerület előrelátó vezetősége egymás­után szerzi meg az alapos készűltségű, széles látókörű fiatal erőket Kolozsvár theologiája számára. Legutóbb a Pokoly Debreczenbe távoztával megüresedett egyház­történeti tanszéket töltötték be s erre sikerült a nagy történettudós, Révész Imre, hasonnevű unokáját, a mi Itten állok most, ő nyugszik a helyén, Takard le az arcot“. Csak úgy arathatsz végleges győzelmet a másik ember felett, ha legyőzöd saját magadat azzal, hogy nemesebb lelkületre teszesz szert, ha a másiknak irántad való gyűlöletét szeretetté változtatod, ha sikerűi vele meg­­szerettedned magadat, ha legalább annyit eltudsz érni, hogy az a másik a lelke legmélyén, amennyire ismer té­ged, jogosan tisztelhet és hihet benned. Orville Dewey csak Krisztus tanítását tartja szem előtt, mikor így szól: „Minden gyűlölködő, gúnyolódó és semmibevevő em­beri viszony telve bosszúsággal és gyötrelemmel. Az embereket csak szeretni érdemes; csodálva mélyedjünk el erényeikbe, szánalommal és türelemmel gondoljunk hibáikra és bocsássuk meg sértéseiket. Próbáld meg, szedd össze elméd minden találékonyságát, hogy ki­tervelhess valami jobbat, sohsem fogsz találni. Az, hogy gyűlölöd ellenségedet, sohsem segít rajtad, az sem, ha meggyilkolod őt, a világegyetemben semmi más nem segíthet rajtad, mint az, hogy szeressed őt“. De ez mindkettőre valódi győzelem és valódi élet. (Folyt, köv.) oöQoo

Next

/
Thumbnails
Contents