Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1916-03-05 / 10. szám

78. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1916. szörnyű események se indokolják az e fajta kitörést. Az imádságból a főkellék, az alázatosság és kenetesség sohasem hiányozhatik. Továbbá az a sok vers idézet az imádságokban és beszédekben mind a gondolat­­menet folytonosságának rovására van ; a prédikációban még valamennyire tűrhető, de az imádságban a vers­nek nincs helye. A legtöbb idézetet ki is lehetne rázni belőle, mert bizony-bizony egynémelyiket igen gyenge szál fűzi oda, sőt némely helyen pleonasmus is, mert prózában is kifejezi ugyanazt. Vonatkozik ez a beszé­dekre is. Mindamellett dicsérettel és meleg szeretettel emlé­kezem meg a szerző munkásságáról és ezen munkái­ról, melyek nemcsak hézagot pótolnak, hanem taníta­nak és gyönyörködtetnek is. Nem frázisok gyűjteménye ez, hanem az Istenben hívő és bízó léleknek bizonyság­­tételei a hit igazságai felől és az igazi honfi haza­szeretetének példányszerü megnyilvánulásai. Ámbár a háborús idők szüleményei, de tartalmuk mélysége, sokfélesége a békés időben is nagyszerű gondolatok­nak, eszméknek ébresztője lesz. Mindenki, de legkivált a fiatalok sok haszonnal és gyönyörrel forgathatják ez érdemes könyveket. Gy. A „Protestáns Szemle“ első száma cikket közöl R. L.-tól: A fájdalom misztériuma. Schneller Istvántól : A temperamentumokról. Révész I.-től: Húsz János és kora. Zoványi J.-től: Adatok a magyar protestántiz­­mus múltjából. II. Szemle. Magyar protestáns szép­­irodalom : Makkai S. III. Irodalmi szemle. Az orosz regény és az orosz jellem: Vásárhelyi J. Apró kritikák. Jelek és magyarázatok. „Belmisszió“ Majba Vilmos szerkesztésében aktuá­lis cikket közöl: Magyarhoni bibliatársulat (Hornyánszky A.). Tóth bibliát kérünk (Dr. G.). A Magyarhoni Biblia­társulat előkészítő bizottsága. Nehány szó a wieni ev. tábori lelkészekről (Krafta F,). A konfirmált fiatalság lelki gondozásáról (Mayer P.). Gyermekvédelem. A kath. patronage-egylet znióváraljai fiúnevelő intézete (Szabó Gy ). Tarlózás a belmissziói irodalom meze­jéről. Hírek. „Háború és vallás“. Ezzel a cimmel adott ki Kapi Béla egy felolvasás-gyűjteményt a dunántúli ev. egyház­­kerület megbízásából. A mű célja a gyülekezeti vallásos estélyek tartásának megkönnyítése. E mellett a lelkek építése. A szerkesztő nem tévesztette szem elől egy pillanatra sem célját, mert a jelesebb ev. egyházi irók tollából a legidőszerűbb felolvasásokat gyűjtötte össze. E mű nem egy darabja nagy mértékben hozzá járúl ahoz, hogy — mig véreink a harctereken építik — mi idehaza rakjuk le a lelkekben az új Magyarország alapjait. A gazdag — 10 iv terjedelmű — mű tartal­mát, melyet olvasóinknak, különösen lelkésztársainknak a legnagyobb jóindulattal ajánlunk a megvételre, a következőkben adjuk: Németh Károly lébényi lelkész: Istenbe vetett bizodalom. Fenyves Ede mencshelyi lel­kész : Szenvedés a háború megpróbáltatásai közt. Szalay Mihály gyékényesi lelkész: Az igazi jótékony­ság. Kapi Béla körmendi lelkész: Háború és vallás. Endreffy János lajoskomáromi lelkész: Állandó vallá­sosság. Hanzmann Károly varsádi lelkész: Luther a háborúról. Mészáros István kemeneshőgyészi lelkész: Halál és örökélet. Németh Károly lébényi lelkész: A háború okai. Kiss Samu nagybarátfalui lelkész:. A háború veszedelmei és áldásai. Zongor Béla urai­­újfalui lelkész: Vilmos császár. Schmidt János nagy­­németszentmihályi lelkész : A mostani hadviselés. Szabó István kemenesmagasi-i lelkész: A rokkantság. Kiss Samu nagybarátfalui lelkész: A jó béke föltételei. Endreffy János: A magyar katona lelke a tábori levelekben. Kapi Béla körmendi lelkész : A mi erőnk. Balikó Lajos kőszegi lelkész: Háború és bűnbánat. Schmidt János nagynémetszentmihályi lelkész: Egy tábori lelkész fel­jegyzései. Kapi Béla körmendi lelkész: A háború fegy­verei. Szabó István kemenesmagasi-i lelkész: A sze­retet a háborúban. Balikó Lajos kőszegi lelkész: Az otthon. Kapi Béla körmendi lelkész: A hazaszeretet. A könyv ára 4 korona, melyhez portóköltség címén 20 fillér, ajánlott küldés esetén 55 fillér csatolandó. Megrendelés a körmendi ev. lelkészi hivatalhoz inté­zendő. Az „Igehirdető“ március havi száma a következő tartalommal jelent meg: Dr. Tóth Lajos: Mértékletes­ség és takarékosság. Vasárnapi. Kiss Samu : Mit tanúi­hatunk Jézustól a szenvedések között. Farsang végén. Dr. Kováts István: Isten, mint vigasztaló atyánk. Úr­vacsoraosztás előtt. Smid István. Tavaszi remények a honfiszivben. Vasárnapi. Mészáros János: Mikor a vakonszületettet is meggyógyítja. Vasárnapi. Beyer Fülöp: Vegyétek az Isten kegyelmét. Böjti. Szűcs József: A mi böjtünk. Az „Unitárius Szószék“ januári száma a követ­kező tartalommal jelent meg: Hősök áldozatai — ál­dozatok hősei (Ürmösi K.). Egyházi beszéd (Marosi M.). A földön Istennel (Sigmond J.). Legyen meg a A konfirmációi oktatás kezdetének közeledése alkalmából a nagytiszteletü lelkész urak szives figyelmébe ajánlom a következő műveket: Kis József: Konfirmáció Káté. V.-ik bővített kiadás. Ára 40 fill. Tóth Ferenc: Agenda. Ára 20 fill. Szives megrendeléseket kérve, vagyok kiváló tisztelettel: Kis Tivadar könyv,- zenemű- és papirkereskedő Pápán, Fő-utca 21. szám. Saját ház. Konfirmációi emléklapok kehely-jelvénnyel darabja 6 fül. Konfirmációi aján­dékoknak alkalmas zsoltárok, imakönyvek, szent­­irások, vallásos iratok, „Koszorú“ füzetek, bibliai fali mondatok nagy választékban. Megrendeléseket a beérkezés napján azonnal pontosan és lelkismere­­tesen elintéz Kis Tivadar könyv-, papír-, zenemű- és írószer kereskedése Pápán, Fő-utca 21. szám.

Next

/
Thumbnails
Contents