Dunántúli Protestáns Lap, 1915 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1915-03-21 / 12. szám

94. oldal.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

1915.

jönni“. „Nem baj, — válaszoltak, — azt mondjuk, hogy mi is reformátusok vagyunk“. „Igen ám, de ott a Kopfszettli (fejtábla), arról leolvassák, hogy ki milyen vallásul“ „Hát akkor azon is segítünk; a r. k. közé „e“ betűt Írunk s a „k“ szárát megnyujtjuk „f“ formára ceruzával, hogy később ismét kiradírozhassuk“. És tényleg ott voltak az istenitiszteleten. Azt hiszem, az Isten nem vette bünül nékik e kis csalafintaságot.

.... Utamról visszatérve, egyik este a pályaudvaron ijedtképü magyar házaspárt láttam. Viseletűkről mindjárt észrevettem, hogy magyarok. Megszólítottam őket. Boldogan, hogy van, aki megérti őket, de egyúttal siránkozva panaszolják el keservüket. Az egyetlen, féltett fiukat jöttek meglátogatni Somogyudvarhelyről s nemcsak, hogy nem beszélhettek vele (mert tífuszban fekszik szegény s nem engedték hozzá őket), hanem visszafelé menet rossz vonatra ültek, amely másfelé vitte őket, mint kellett volna. Úgy jöttek vissza a harmadik állomásról egy másik vonattal s ez a tévedés egy pár forintjukba került. Útbaigazítottam őket s megmondtam, hogy ref. katona-lelkész vagyok, aki idegenben szenvedő véreinket látogatom, vigasztalom és lelki táplálékkal ellátom. „Hát aztán a mi fiunkat is megnézi majd a tisztelendő úr?“ — kérdezték felragyogó arccal. „Hogyne, engem a ragályos betegekhez is be kell engedni“. „Istenem, de nagy kő esett le szivünkről; hát mégse marad egészen magára a mi édes magzatunk!“ — mondogatták megnyugodva, boldogan. Ezt az esetet csak azért hozom fel, hogy annak kapcsán kérjem Ielkésztársaimat, hogy hasonló esetekben, ha híveik közül valaki Gráczban fekvő hozzátartozóját akarja meglátogatni, tudósítsanak engem és én a legnagyobb készséggel gondoskodom az illetők kálauzolásáról. Ne hogy úgy járjanak, mint szegény udvarhelyi Atyámfiái.

... A napokban, látogatásom alkalmával, ágyában ülve fogad szegény csonka vitézünk, Tóth János felsőszenterzsébeti Atyánkfia. Igaz, hogy még csak idegen segítséggel tudott felülni, de mégis nagy dolog az négy hónapi folytonos fekvés után ! Örömmel mutatja csonka lábát, amely kezd behegedni és összeroncsolt karját» melyen már nincsen gipszkötés. Én is örömmel újságolom, hogy mülábra már csaknem 200 korona gyűlt össze a jó szivek adakozásából. Felragyog az arca. „Megszolgálom én azt még“ szól és kimerülve roskad vissza négy hónapos fekvőhelyre . . .

Grácz, II. Leonhardt-Str. 30.

EŐRI SZABÓ DEZSŐ ref. tábori lelkész.

AZ ÉNEKVEZÉRI DÍJAZÁSOK ÉS AZ ELŐKÖNYÖRGŐ TANÍTÓ.

römmel olvastuk a legutóbbi kerületi jegyzőkönyvben 110. szám alatt az egyházmegyék felterjesztéseit az énekvezéri díjazások tárgyában. Örömmel olvastuk, mert látjuk az egyházmegyék részéről a jóakaratot és méltánylást, munkánkat illetőleg.

A kerületi gyűlésnek erre vonatkozó határozata 240 koronában állapítja meg a kántor külön díjazását. Minimális összeg ugyan, de az eddigi — semmihez — arányítva mégis csak valami. Kezdetnek jó! Hála és köszönet érette.

Ez a 240 korona a kerületi határozatban, mint kántori díjazás szerepel. Nem tudjuk, hogy az előkönyörgő, lévita tanító díjazása és a kántori díjazás között lesz-e különbség, de mindenesetre nagyon méltányos lenne. Mert az előkönyörgő tanító a kántori teendők elvégzésén kívül végzi szeptember 1-től május végéig a reggeli templomi könyörgéseket. Végzi minden vasár- és ünnepnapokon a rendes istenitiszteleteket egyházi beszéddel. Kivéve azokat az ünnepnapokat, mikor az anyaegyház lelkésze látogatja meg leányegyházát. Ez a látogatás egyes egyházak szerint különböző. (Néhol egész éven át 1—2-szer tesz látogatást a lelkész úr az ő filiájában, mig máshol minden harmadik vasárnap.) Végzi egyházának mindennemű számadását, évvégi számadások elkészítését. Vallásoktatást. Az egyház szellemi, adminisztratív ügyeit is jobbára az előkönyörgő végzi. Mondhatni, hogy hármas munkát végez: lelkészi, tanítói és kántorit.

E három munkakör közül azonban csak a tanítói van javadalmazva. A másik kettőt ingyen köteles végezni. Példának álljon itt az én esetem, amely példa azonban minden előkönyörgőre vonatkozik.

10 éves előkönyörgő tanító vagyok egy elég tekintélyes és nagy gyülekezetben. A fentebb jelzett hármas munkakör meglehetős nagy mértékben nehezedik vállaimra. Mint 10 éves tanító bent vagyok a III-ik fizetési osztály 2-ik fokozatában. Mely 1600 korona. Tehát a tanításért megkapom a törvényes illetményt, mig az előkönyörgő templomi és kántori funkciókért ezidő szerint javadalom nincs. Említésre sem méltó az a néhány korona, melyet egész éven által temetések alkalmával stóla címén kapunk.

Ezt a törvényes illetményt bárhol működő osztály tanító is megkapja s amellett vakációkban és ünnepeken szabad és független ember. Mi pedig vakációkban is végezzük terhes, de mindamellett lélekemelő tisztünket. Hogy mennyire lelkiismeretesen, azt mutatják a telt templomok, még köznap reggeleken is. Ez a mi vidékünkön minden előkönyörgő helyen tapasztalható.

Lelkileg összevagyunk forrva a mi vallásunkkal és egyházunkkal. De szükségesek az anyagi kapcsok is