Dunántúli Protestáns Lap, 1915 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1915-02-28 / 9. szám

9. szám.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

71. oldal.

latos ügyességgel tárgyalja e rendkívüli idő örökre émlékezetes eseményeit . . . Ezek a különösen szép beszédek és imák egyházirodalmunknak e nemű halhatatlan elmetermékeinek számát szaporítják“.

A Debreczeni Prot. Lap január 30. számában másodízben tesz már említést a kötetről. Az igen elismerő ismertetésből íme néhány állítás: „Könyve a pompás „Függelék“ kivételével háború színezetű, mégsem átlagos értékű; nem u. n. kangulatok, kenetes szólamok, közhelyek, szép mondások gyűjteménye, hanem eszmék tárháza is az ev. egészséges légköréből ... Az alapige nem mottó, hanem maga a beszéd erős logikával, ügyes alkalmazásával, általában a homiletikai szabályok szoros betartásával megszerkesztve . . . Kiválóan ért a textus kiválasztásához. Szabatosan, szöveghűséggel állítja fel a főtételt, arányosan oszt és úgy tárgyal, hogy az eszmemenetben semmi zökkenés, hanem az alapeszme szempontjából minden összevágó, logikusan összetartó. Egyénisége egészen eredeti. Másoktól mit se kölcsönöz. Idézet alig van beszédeiben, ami van, az az egy-kettő pedig valóban találó. Ami nyelvét illeti, azt szabatosság, csin, választékosság, erőteljesség jellemzik. K. J. nem szereti a költői cifrázatot, de pl. a természetből vett hasonlatokat szerencsésen alkalmazza. És noha inkább az értelem felvilágosításával, sem mint a szenvedélyek felkeltésével igyekszik hatni, de a maga helyén a meleg érzés húrjait is megtudja rezegtetni. A nehézkes, hosszú mondatok szerkesztésének nem barátja s az unalmas parafrázisoktól idegen. Egyik főerőssége, hogy kevés szóval is sokat kifejez. Kár, hogy könnyen kerülhető idegen szavak használatával vét a tiszta magyarság ellen, amit pedig neki, ki annyira ura a nyelvének, nem lett volna nehéz elkerülni . . . Imái mindenképen szépek és értékesek úgy, hogy mulasztás volt azokat külön lenyomatban már régebben ki nem adni ..."

Az erdélyi egyházkerület lapja: a Református Szemle, a Prot. Egyházi és Iskolai La, a Protestáns Szemle is mind elismerőleg emlékeznek meg egyházi irodalmunk ez időszerű termékéről.

VEGYES

GYÁSZHIR. Egyházi közéletünknek néhány évvel ezelőtt még igen tevékeny, a magyar református közönség legszélesebb körében jól ismert vezéralakja elhunytáról megilletődéssel közöljük a következő gyászjelentést: „Aki hisz énbennem, ha meghal is él“. (János evan. XI.: 25.) „Özv. rábacsanaki Molnár Béláné szül. kenesei Kenessey Sarolta úgy a maga, valamint az alulirt rokonság nevében fájdalomtól megtört szívvel tudatja, hogy forrón szeretett férje, jó sógor és a páratlan jóságu keresztapa és nagybácsija, rábacsanaki Molnár Béla köz- és váltó ügyvéd, a Ferencz József rend lovagja, a főtisztelendő dunántúli ref. egyházkerület világi főjegyzője és tanácsbirája, az orsz. zsinat és az egyetemes konvent volt rendes tagja, a pápai ref. főiskola volt világi gondnoka, a székesfehérvári ref. egyház legrégibb elöljárója, földbirtokos, Fejérvármegye törvényhatósági bizottságának tagja, a fejéi vármegyei takarékpénztár igazgató-tanácsosa, stb., stb. életének 68-ik, boldog házasságának 41-ik évében hosszú szenvedés után folyó hó 23-án éjjel 3/4 12 órakor meghalt. Drága halottunk folyó hó 26-án délután fél 4 órakor fog a Széchenyi-u. 22. sz. gyászházból a ref. egyház szertartása szerint a helybeli ref. temetőben levő családi

sírboltban örök nyugalomra helyeztetni. Székesfehérvár, 1915 február hó 24-én. Áldás és béke drága poraira! kenesei Kenessey Amália, kenesei Kenessey Vilma, özv. kenesei Kenessey Zoltánné szül. dercsikai Huszár Vilma és gyermekei, sógornői, rábacsanaki Molnár Lajos, rábacsanaki Molnár Imre, rábacsanaki Molnár Amália férjével dr. Keczán Livius és gyermekeikkel, rábacsanaki Molnár Juliska férjével szerdahelyi Kesserü Ferenc és gyermekükkel, rábacsanaki Molnár Vilma férjével Sipeki Balázs Béla és gyermekeikkel, rábacsanaki Molnár Elek, szentkirályszabadjai Véghely Kálmán és felesége, szentkirályszabadjai Véghely Dezső és felesége, litheráti Fogthüy Miklósné szül. szentkirályszabadjai Véghely Flóra és férje, szentkirályszabadjai Véghely Andor unokaöccsei és húgai“.

CZOMORU VESZTESÉG érte Ref. Leánynevelő inté^ zetünket. Egy mosolygó arcú, éleseszü kis benlakó növendék, Sipos Vilma II. polg. oszt. tan. vasárnapra virradóra agyhártyagyuladásban édes anyja gyöngéd karjai között elhunyt. Elköltözött lelkének megtört földi maradványait szülői kívánságára hazaszállították Szigetmonostorra; előbb azonban Vargha Gyula, az intézet vallástanára mondott megindító beszédet az élővirágokkal borított koporsó felett, majd a főisk. énekkar szívhez szóló gyászénekeinek hangjainál összes társnői, tanárnői kikisérték a vasúiig, pápai utolsó útjáig a kedves kis gyermeket.

I ELKÉSZMEGH1VÁSOK. A takácsi-i gyülekezet e hó 22-én egyhangú választással, meghívás utján megválasztotta lelkészéül Győry János nyárádi lelkészt, a pápai egyházmegye tanácsbiráját és tanügyi bizottságának érdemes elnökét . . . Győry úr így hát visszaköltözik szülő-falujába. — A nagysallói gyülekezet szintén meghívás utján való egyhangú választással megválasztotta lelkészéül Juhász Pál dabasi lelkészt és már be is iktatta hivatalába. E választás igen szép bizonysága annek a kegyeletnek és ragaszkodásnak, amellyel a nagysallói gyülekezet őrzi Juhász Pál espereslelkésze emlékét és amellyel viseltetik családja, közelebb fia iránt. Isten áldása legyen úgy az egyetértő gyülekezeteken, mint az ő ragaszkodásuk által kitüntetett lelkésztársakon.

A PÁPAI REF. NŐEGYLET közgyűlése március 7-én lesz a főiskola dísztermében, f ELKÉSZBEIKTATÁS. Csekes Béla újonnan válasz^ tott dunaradványi lelkészt e hó 14-én iktatta be állásába Udvardy Gyula madari lelkész. Megelégedést, bodogságot kívánunk a beiktatott lelkésznek.

AZ 1914—15. ÉVI HÁBORÚS IDŐSZAKBAN ELEMI ^ ISKOLÁSOK IMÁJA. Ezt a két szép imát a következő tájékoztató sorok kíséretében vettem: A komáromi községi iskolákban az oktatás csak február 1-én vette kezdetét, mert épületei hadi kórházul szolgáltak. Úgy gondoltuk, hogy e rendkívüli időkben imáinkban is alkalmazkodni kell a helyzethez, azért testületünk elhatározta, hogy tanulás előtt és után a benti imádságokat mondjuk el tanítványainkkal. Bizonyára így cselekedtek hitvallásos iskoláink is. A két imát, mint a felekezetnélküli iskola egy kis tanügytörténeti adalékát, Nagytiszteletüségedhez is el kívánom juttatni. Komárom, 1915 február 15. Kitűnő tisztelettel Lakatos Károly ig. tanító.