Dunántúli Protestáns Lap, 1915 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1915-02-21 / 8. szám

62. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1915. ember tiszteletét még az emberek előtt is úgy fejezi ki, hogy állva adja elő kérését. A pápai lelkész saját gyülekezete tagjai közt elkövet­het minden tőle telhetőt ezen régi rossz szokás meg­szüntetésére, de az egyházkerület segédkezet nyújtott neki abban, hogy saját intézetei tanárai és tanítvá­nyaira vonatkozólag kötelezőleg kimondja az imád­ságnak állva hallgatását. Azt hiszem nemcsak magam voltam, aki egy-egy püspök, főgondnok stb. avatási ünnepélyén feszelegve ültünk imádság alatt, mintha hegyes tűk lettek volna padunkra rakva. Csak nagyobb hiba ne essék egyházaink autonó­miájával, minthogy a pápai cívisekkel szemben az iskoláinkhoz tartozók nem ülnek le, mikor Istennel társalognak! BOROSS KÁLMÁN VEGYES T EVÉL A HARCTÉRRŐL. Járdánházy Béla papnöven­dék, aki kiváltságával nem élve, még október 18-án önként elment katonának, a galiciai harctérről folyó hó 3-án a következőket Írja a főgimnáziumi Konfirmált Ifjak Egyesületének: Kedves Barátaim! Örömmel érte­sítem mindnyájatokat, hogy az Úr Isten rendkívüli körülményeim között rendkívüli módon visel gondot rólam. Nem tudom, mi lesz további sorsom, de nyu­godt vagyok, mert tudom, hogy életben-halálban kezé­ben tart engem a mi erőskezü Istenünk. Mikor ma reggel a határon egy hegytetőn pihentünk, puskámra támaszkodva imádkoztam hazánkért, barátaimért; kérlek titeket, imádkozzatok ti is. Mert imádság ideje vagyon. Sok szeretettel üdvözöl mindnyájatokat Járdánházy Béla. A pápai theológusok közül rajta kívül még Hetessy Lajos teljesít szolgálatot ebben a lélekcserélő nagy időben. Élénk bizonysága ez annak, hogy férfiakat nevel a keresztyénség ma is. A LÉVAI PROTESTÁNS OTTHON közgyűlését e hó 7-én tartotta. Birtha József elnök vázolta rövid be­széd keretében az elmúlt év eseményeit, amelyek hatás­sal voltak ugyan az egyesület életére, de meg nem in­gatták. A tagok jó része hadba vonult, tagsági díj hátrá­­lék maradt, mégis tudta az egyesület kötelességét min­den irányban teljesíteni! A kezdet nehézségein túleső' egyesület ezzel életképességének adta bizonyságát. A számadásokat jóváhagyta a közgyűlés, majd megvá­lasztották a választmányi tagokat. A PÁPAI FŐGIMNÁZIUMUNKBAN működő „Konfir­mált Ifjak Egyesülete“ újabb szokásához híven az első félév végeztének örömére szeretetvendégséget tar­tott folyó hó 6. napján a konviktus helyiségében. Mintegy 70-en jelentek meg a gimn. felső osztályú tanulók, ami élénk bizonysága annak, hogy megvan lelkűkben a vallásos érzés s szívesen keresik az akall­­mat, amikor Istennel való kapcsolatukat erősíthetik. Ének után Csizmadia Aladár (VIII. o. t.) imája segélyével emelkedtek a lelkek Istenhez, majd az Egyesület veze­tője, lie. Rácz Kálmán tanár Jeremiás próféciája XX. 7—11. alapján az evangélium bizonyságtevőjének köte­lességeiről beszélt. Teázás után Gáspár László (VII. o. t.) lelkes buzdító beszédet intézett a jövendő Magyarország vezetőihez, a diákifjusághoz, rajzolva a komoly tudo­mányos és lelki felkészülés végtelen fontosságát. Ezután Füry Mihály (VIII. o. t.) szavalata, egy 9 tagból álló műkedvelői zenetársaság játéka, Nagy Lajos (VII. o. t.) szavalata gyönyörködtette a megjelenteket s Südy Sándor (VIII. o. t.) buzgó imájával végződött a minden tekin­tetben sikerült kedves estély. AfALLÁSOS ESTÉLY. A lévai ref. egyház által rende­zett ötödik vallásos estély folyt le e hó 7-én este ismét nagyszámú érdeklődők jelenlétében. Birtha József lelkész buzgó imájával, majd elmélkedésével kezdődött az estély. E címen: „Isten akarata és a háború“ tar­tott nevezett lelkész szabadelőadást, melyben a bibliá­ból, a történeti eseményekből vett bizonyítékokkal igye­kezett beigazolni azt, hogy minden dolgok az Isten kezéből jönnek ránk, s igy a háború is az Isten mun­kája, mellyel aztán rendesen célja van, még pedig legközelebb a világ átalakítása, ujjáteremtése, meg­javítása. A mélyen járó elmélkedés hatékonyan szolgált a háborgó lelkek megnyugtatására. Ezután több tanuló négy hangra két szép éneket adott elő, Tóth István tanító vezette őket. Nagy hatást ért el szavalatával Németh Lajos gimn. tanuló. Kersék János „Krisztus a Elsőrendű haranggyár, szerel a kitűnő Pozdech-féle rendszer szerint, mely annak idején ö felsége a király által két aranykereszttel lett kitüntetve. Mesekőnnyű Indítás, nem rezegteti az állványt, még kevésbbé a tornyot. Csupán előnye van, hátránya nincsen. Mérsékelt árak, szolid kiállítás. Kedvező fizetési feltételek. Felülmúl minden eddigi szerelést. Jurisics Márton harangfelszerelő gyár Budapest, Rózsa-utca 51—53-ik szám alatt. Alapítva 1868-ban. ...... i ■ ■■■ ......... Telefon 77—51. sz. Elvállal minden e szakmába rágó munkát, úgymint i elsőrendű harangok szállítását, régi harangok átöntését, régi harangok átszerelését Pozdech-féle forgatható öntött­vas-koronára, esetleg forgatható kovácsoltvas-koronára, kikopott csapok kicserélé­sét, stb. Készít fekvő ée álló harsmgvas-állványokat Jutányos áron. Költségvetéssel ssfvesen szolgál. Jutányos árak, pontos és tisztességes kiszolgálás! 1 Kívánatra aaját költségemen átázom a hely színére.

Next

/
Thumbnails
Contents