Dunántúli Protestáns Lap, 1915 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1915-12-19 / 51. szám
51. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 409. oldal. a kis füzet mennél több katona kezéhez egészen ingyen jusson el, hiszen katonákról,, magyar katona vitézségéről szól ez a kis könyv. Hadd olvashassák azt mennél többen, hadd lássák, hogy minek látják őket ma az egész világon. Ez utóbbi célt csak úgy érhetjük el, ha mennél többen jönnek támogatásunkra, ha mennél többen vásárolnak a csatolt füzetből. Hazafias tisztelettel kérjük föl a Kedves Olvasót, hogy kegyeskedjék minket ebben a nemes törekvésünkben a leghathatósabban támogatni. A kegyes megrendelőt (öt példányon felül) az Egyházi Újság hasábjain fogjuk nyilvántartani, mint a katonák lelkigondozóit. Egy füzet ára 80 fillér. Az ára alulírott nevére elküldendő! Barabás Samu esperes-lelkész Kolozsvár. Magyar-utca 3.“. VEGYES v£> t> KÉRELEM. Mély tisztelettel kérjük lapunk barátait, hogy az 1915.-ik évre szóló előfizetési és hirdetési díjakat méltóztassanak beküldeni. Gyászhirek. Mély megilletődéssel közöljük az alábbi gyászjelentést: „Özv. Seregély Béláné szül. Patkó Matild úgy a maga, mint gyermekei és az összes rokonság nevében mélyen megszomorodott szivvet tudatja a felejthetetlen férjnek, apának, testvérnek, illetőleg jó rokonnak, Seregély Béla adászteveli ref. lelkésznek élete 42-ik, boldog házasságának 20-ik évében Adásztevelen folyó hó 16-án éjjel 1 órakor hosszas szenvedés után történt gyászos elhunytát. A kedves halott földi maradványa folyó hó 18-án d. e. 10 órakor helyeztetik siri nyugalomra az adászteveli temetőben. Adásztevel, 1915 december 16. Boldogok a halottak, akik az Urban halnak meg. (Jel. XIV. 13.)“ Súlyos csapás érte Kenessey Miklós egyházmegyei gondnok urat, amennyiben egyetlen fia: !fj. Kenessey Miklós müncheni cs. és kir. alkonzul e hó 12-én Lausannéban meghalt. Temetése e hó 16-án volt ugyanott. A mélyen sújtott édes apa és családja gyászában igaz részvéttel osztozunk. Nagy gyászukban a jó Isten nyújtson nekik enyhülést s adjon vigasztalást. Levél a Szerkesztőhöz. Nagytiszt. Szerkesztő Úr! Főtisztelendő Püspök úrnak a gyülekezetekhez intézett felhívása, hogy az egyházi tisztviselők fizetése 20°/0-al emeltessék: igazi nemesen s melegen érző szívre vall és méltó hálára kötelez le minden egyházi tisztviselőt iránta. Félek azonban, hogy sok helyen Főtiszt. Püspök úr felhivása eredmény nélkül marad — fedezet hiányában. Mert pl. az én gyülekezetemben 6915 kor. alapfizetés után 1383 koronára lenne szükség 20% emelés esetén. De miután költségvetésünkbe a meglevő rendes bevételek mellett 100 korona újabb szükséglet sem vehető fel; kérdés: az 1383 kor. miből fedezendő? Csakis a pótadó kivetése mutatkozik fedezetül. Gyülekezetemben iskolaépítésre már is 50 %-os pótadó van kivetve s az 1383 kor. fizetésjavítás újabb 75 %-os kivetését tenné szükségessé. Félek azonban, hogy ma a megfogyatkozott adóalanyok az újabb 75 %-os pótadó kivetését nem engedélyezik. S ez a kudarc nem csak anyagi, de erkölcsi szempontból is bizonyára egy lelkészre nézve sem kívánatos. De hát máskép nem oldható-e meg a kérdés? Részemről nem tudok találni más megoldást. Gondoltam a kerületi államsegély azon részére, mely a gyülekezetek közt segélyül osztatik ki. De ez még ha leköthető lenne is e célra: elenyésző csekélység. Vájjon más nem tudna-e más megoldást ? Ép ezért kérem Nagytiszt. Szerkesztő Urat, szíveskedjék lapjában helyt adni az e kérdés megvitatásának. Kedves lelkésztársaimat pedig arra kérem, hogy ha valaki tudna valami célravezető megoldást, azt a kerületi lapban közölni szíveskedjék. Naszály, 1915 december 9-én. Vörös János ref. lelkész. Nyilvános köszönet. A főisk. köztartás és nőnevelőintézet részére elrendelt gyűjtés eredményeként a múlt Elsőrendű haranggyár, szerel a kitűnő Pozdech-féle rendszer szerint, mely annak idején ő felsége a király által két aranykereszttel lett kitüntetve. Mesekönnyü indítás, nem rezegteti az állványt, még kevésbbé a tornyot. Csupán előnye van, hátránya nincsen. Mérsékelt árak, szolid kiállítás. Kedvező fizetési feltételek. Felülmúl minden eddigi szerelést. •••• harangöntő és •••• harangfelszerelő gyár Jurisics Márton Budapest, Rózsa-utca 51—53-ik szám alatt. Alapítva 1868-ban. Telefon 77—51. sz. Elvállal minden e szakmába vágó munkiit, úgymint t elsőrendű harangok szállítását, régi harangok átöntését, régi harangok átszerelését Pozdech-féle forgatható öntöttvas-koronára, esetleg forgatható kovácsoltvas-koronára, kikopott csapok kicserélését stb. Készít fekvő és álló harangvas-állványokat jutányos áron. Költségvetéssel szívesen szolgál. Jutányos árak, pontos és tisztességes kiszolgálás ! -a Kívánatra saját költségemen utazom a hely színére. ÍIFOSZTHATLAN ALAMIZSNA PERSELY! Sem feltörni, sem bármi módon az ezi'^A vagy papírpénzt belőle kiszedni nem lehet. (Szabj Falra vagy asztalra erősíthető, vaslemezből, nagyon erős kivitelben, Wertheim-zárral, két kulcscsal, tölgyfa színre festve, fényezve. 25 cm. magas, 20 cm. széles, 14 cm. mély; súlya AAAAAA 4*40 kilogramm. — Ara csomagolással,i,j korona. a ^ a a a a