Dunántúli Protestáns Lap, 1915 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1915-10-31 / 44. szám

Huszonhatodik évfolyam. 44. szám. Pápa, 1915 október 31. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS, LÁP AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. = Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési dijak (egy évre 9 K, félévre 4*50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. OKTÓBER 31. ödös, zavaros őszi nap. A szürke felhők közt csak egy csillag villan fel; a tör­ténet homályából csak egy sugár mo­­solyg felénk, melynek fénye bearanyozza a múltat, s úgy szeretnénk, ha megvilágítaná a jövőt is! Valamikor, régen, szintén ilyen szomorúan nézhetett a nap a földre le; ha nem is azért öltött fekete fátyolt, hogy sugarai vértócsákban meg ne törjenek, de nem tudott mosolyogni azon az általánosnál is alábbsülyedtebb társadal­mon, melyet a reformáció előtti időszak köz­romlottsága jellemez. Ki ne takarnád két kezével arcát, mikor oly korra tévednek szemei, melyben mindaz, ami valamely korszak erkölcsi jellemé­hez tartozik, oly alantos fokon áll, hogy szinte úgy tetszik, hogy kihalt a szivekből minden tisztelet az emberi és a nemesebb erkölcsök iránt s a keresztyén öntudat eltéveszteni lát­szott minden elevenségét. Mégis van valami e sötét korban, mely le­tűnt századok múltján keresztül szivárvány színeket szór felénk: 1517 október 31. Mennyi mindent ölel fel e két szó; egész új világot tár a lélek elé. Október 31. az a dátum, amikor mint szürke felleg az őszi tájon, éj borongott a lelkek felett, feltűnt a nap az égen, melynek rügyfakasztó sugaraira az emberiség vásott, el­avult szelleme, sárgult, fonnyadt lelki élete, mint hervadt lomb új tavaszra vált. Október 31. az az irigylésre méltó pillanat, melyben még egy­szer meglátta az aléldozó föld az első pünkösd fakadó rózsáit. Október 31. az a szegletkő, amelyről mennyei erővel, csudás bátorsággal az igazság zászlaja alatt az evangélium szövét­p=c K n....... c nekénél röpítette szét eszméit a minden ékes­ségét levetkezett, elárvult lelki nép közé a refor­máció. Október 31 letarolt határon rügyfakadás, sötét éjszaka után hajnalpirkadás. Október 31 az újjászületés ünnepe! Mint a történelem minden szála, úgy ezé a napé is nevekhez és eseményekhez fűződik. Megjelennek a mai nap emlékezetünkben, kiket a gyönyörűséges szolgálatban reformátoroknak nevezett a történelem. Azok az egyszerű, igény­telen, gyarló emberek az Úr leikétől átitatva apostolokká lettek, lánglelkü szavaikra minde­nütt fellobbantak a világosságot szóró pásztor­­tüzek: a századokon keresztül elrejtett evan­gélium előtörő bíborfénye elűzte az elmék homályát. Nagy alakok, a történelem leggrandió­­zusabb alakjai voltak Zwingli, Luther, Kálvin, de mégsem őket, hanem a magát általuk ki­jelentett Istent emlegetjük, dicsérjük és magasz­taljuk a mai napon, mert Ö használta fel őket hangszerekül, hogy zengjék a világnak az igaz­ságot, mely arra van hivatva, hogy szabadokká tegyen mindeneket. Az igazság, melyet az egy­házba belekevertek, a* maga nagy faj súlyával kiszorította a sokkal nagyobb térfogatú, de kisebb fajsúlyú hamisságot, a tévelygéseket. Az általuk hirdetett krisztusi igazság szülte a lelki szabadságot, a bűn, a test, a szenvedély, a halál feletti győzelmet. A megtestesült igazság sza­badsága széttörte az eszme szabad szárnyalá­sának bilincseit, a lelket, a Prometheusként lekötözött lelket feloldotta a tudatlanság börtö­néből és kibontotta Istenhez siető szárnyait. Október 31. a győzelem, a szabadság ünnepe! A wittenbergi Luther-szobor ujjával a tárt

Next

/
Thumbnails
Contents