Dunántúli Protestáns Lap, 1915 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1915-09-12 / 37. szám
Huszonhatodik évfolyam. 37. szám. Pápa, 1915 szeptember 12. DDNÄNTDLI PROTESTANSj LAP. , AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. == Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési dijak (egy évre 9 K, félévre 4-50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. IMÁDSÁG. — EGYHÁZI BESZÉD UTÁN. — IRTA: OLÉ SÁNDOR. — ldöklő fegyverek csattogása, egymás vesztére törő népek borzalmas vérontása közben Hozzád menekülünk kegyelmes Istenünk s Előtted pihenjük ki agyonmarcangolt szivünk fáradalmait. Mert elfáradtunk már fájdalmas sóhajainkban; gyötrő kínjainktól már szinte a nyelvünk is megszáradt. Azért csak ide vágyik lelkünk; ide a te tornácodba, a hívek seregébe ; a te szentséged sátorába, melyben életnek vizei csörgedeznek, mik úgy elveszik gyötrődő keblünk forróságát, mint a hűvös kútfő az üldözött szarvas szomjúságát. Hallgasd meg azért Uram imádságos lelkünk imádságát, meggyötört keblünk epedő fohászát. Hallgasd meg Uram, mert nagy bizalommal, forró vágyódással imádkozunk Hozzád. Te Uram, kinek nagyságodat az egek be nem fogadják, de kinek irgalmad nagyobb a mérhetetlen tengereknél, a csillagos egeknél s jóságod sugarai tündöklöbbek a Nap sugarainál ; busulásodban ne feddj tovább minket és a te haragodban ne ostorozz minket. Mély bánatban vagyunk Uram, a mi bűneink miatt; sajog szivünk a nyomorult állapot miatt, melyet magunk teremtettünk engedetlenségünkkel, szeretetlenségünkkel; azért könyörülj rajtunk Uram, mert igen erőtlenek vagyunk; gyógyíts meg minket Uram, mert megháborodtak a mi csontjaink. (Zsolt. VI. 3.) Szent Isten! Mennyi vér, mennyi panasz, mennyi jajszó, mi betölti a hegyeket és folya□--□ • • 0 n----n mokat, be a levegőt, be az egeket, meghasogatja szivünket; azért óh Uram : miglen ! ? Télen a havat, tavasszal az illatos virágot, nyáron a játszi fűszálat s majd ősszel az avart festi pirosra testvéreink vére. És ez csak azért, mert az ember ellenségnek tekinté az idegent, ki vele egy vérből származott; nem a lelket nézte, mely Isten templomává avatja az embert. Ezért a bűnért ne feddj tovább Uram; térj hozzánk Uram, mentsd ki a mi lelkünket, szabadíts meg minket a te irgalmasságodért. (Zsolt. VI. 5.) Elfáradtunk sóhajtásainkban, könnyhullatásainkkal öntöztük nyoszojánkat; elhervadott orcánk a szomorúság miatt s szinte megvénhedett már orcánk a mi ellenségeink miatt (Zsolt. VI. 8.); azért hallgasd meg Uram a mi siralmainknak szavát! Megkeseredett szívünk siralmának szavát azért is fölemeljük Hozzád, mert újból temetünk ; temetünk ádáz harci tusák miatt, melyek egymás után szedik sorainkból az áldozatot. Újból temetünk Uram, gyászos vérző szívvel, temetünk halott és koporsó nélkül. Drága halottunkat messze idegen földön tették nyugovóra, azon a földön, melyen hősileg küzdött érettünk. Óh, ezzel a fölemelő tudattal ennyhítsd Uram a gyászos felek fájdalmát s gondviselő édes atyai karjaiddal fedezd be az özvegyet és árvákat. Hallgasd és segítsd meg őket Uram, hatalmaddal, jóságoddal, hogy megvigasztalódva mondhassák: az Úr bevette a mi esedezésünket. (Zsolt. VI. 10.)
