Dunántúli Protestáns Lap, 1915 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1915-08-22 / 34. szám
34. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 269. oldal. egy szemet se takaríthat is csűrbe. A csapást könynyebben elviselheti az erős, mint a gyenge. Ilyen messzeragyogó sugár-kévék azoknak a mágnásoknak kastélyai, melyek megnyíltak elhagyatott gyermekek otthonául; sebesült katonák kórházául és pedig úgy, hogy ellátásról is a kastély ura gondoskodik. Ilyen a harctéren mind az a katonáknak ajándékokkal való kedveskedés, ami egy-egy nagyúrnak sok-sok ezer koronájába került * Ragyogó példa a Kovács Gyula, Hajdú vármegye nyug. alispánjának példája is.** Ő háromszázezer K-ra menő évi 14.000 koronát jövedelmező birtokát felajánlotta a hajdúk leszármazottjainak, Sárosmegye elpusztított községeinek javára, mert az a meggyőződése, hogy a társadalomnak jóvá kell tenie mindazt, amit az oroszok által feldúlt vidék lakossága átélt. A nagylelkű ajándékozó ezentúl szerény nyugdijából, évi 4000 (négyezer) koronából kíván megélni. De a fentieknél nem kevésbbé megindító és vonzó egy nazarénus gazda feleségének példája se, amiről a múlt csütörtökön*** olvastam. A tudósítás szerint Bába Lajos gazda felesége bevitt Szegedre két zsák lisztet. Kopott fejkendőben oda lépett hozzá egy mezítlábas munkásasszony és félénken kérdezte: „Hogy méri a lisztet néni?“ „Ingyen adom leiköm“. A szegény asszony félénken eloldalgott, mert azt hitte, hogy kofával van dolga és az kiakarja gúnyolni a szegénységét. A gazdaasszony szelíden utána szólt: „Gyüjjék vissza galambom. Ingyen adom az Isten áldását. A mezítlábas asszony visszament és szelid szemrehányással mondta: minek csufoli mög aszögényt? Mondom hogy ingyen adom . . . Ingyen-e ? Ingyen bizony. Hát mérjen ide egy literrel. A gazdaasszony telimerítette a litert, egy-két marokkal még meg is tetézte. A szegény asszony még most se hitte, hogy ingyen kapja a lisztet, azért hát csak megint megkérdezte: most már mondja meg néni, mennyit fizetek érte . . . Semmit galambom . . . Hát nem fogadja el érte a pénzt ? Nem én. Hanem tudja mit? Ha töheti, hát tögyön maga is jót a szögényökkel. És most ne szégyelje senki, ha az elérzékenyülésnek könnye megcsillan a szemében. A szive mozdulását pedig ne hagyja figyelmen kívül, hanem kövesse; menjen azon az utón, amit most, éppen most súg meg! Arra is vannak ragyogó példáink, hogy önként siettek a kőfal építésére, akarom mondani, a haza határainak megvédésére, olyan véreink, akiket a törvény már nem, vagy még nem kötelezett erre. Az ötvenhat éves Désy Zoltán hadnagy, az 59 éves gróf Zichy Miklós önkéntes huszárőrmester és még annyian mellettük, örök büszkeségeink. ® ® * Tudomásom van róla, hogy gróf Andrássy Géza elköltött így legalább 100.000 koronát. ** Az Alsószabolcs Hajdú vidéki református egyházmegye gondnoka. Az Est 1915. julius 30. sz. *** Budapesti Hírlap julius 29. sz. Istenfélő hívek! Nehemiásnak, ennek az izig-vérig istenes hazafinak nemes példájára azért mutattam rá, hogy az ő hazafisága illesse meg a szivünket. Azt mondja talán valaki, hogy neki nincs olyan előkelő állása, mint neki volt. Nincs hát meg a kellő tekintélye ahhoz, hogy a siker reményével emelhetné fel szavát a jómóduaknál a szegények javára. Ne higyje, egy-egy jólelkü ember sok másokat fölébreszthet hivatásuk illő megértésére és betöltésére. Az apostolok is szegény, egyszerű, de jólelkü és buzgó emberek voltak és megfordították prédikálásukkal a világ folyását. Lépjünk az ő nyomdokaikba. Azt mondja talán valaki, neki nincs oly nagy vagyona, hogy oly nagymérvű jótékonyságot gyakorolhatna, mint amilyent gyakorolt Nehemiás. Ez is igaz; százezer ember közül egy ha megtehetné, hogy kövesse Nehemiás példáját, több alig. Nagy ipari és gyári vállalataink ; nagy pénzintézeteink; nagy tőkéseink ha csak egy-két évig is, le tudnának mondani a tiszta nyereségükről, arról, amit megtakaríthatnak, félre tehetnek; arról, amivel e nyomorúságos időben is gazdagodnak — e hatalmasan buzgó források ha megnyílnának: a jótékonyság óriási tengerévé dagadnának. De ha annyit nem adhatunk a köz javára, mint Nehemiás, ez nem azt teszi, hogy semmit se adhatunk. Ha nem léphetünk az ő nyomdokába; ha nem versenyezhetünk nagynevű mágnásainkkal, olyanok már nagy számmal vannak e hazában, akik örökemlékezetre méltóan követhetnék Kovács Gyulát. Ha nem is 300.000 koronás adománynyal, de egy-két hold föld ajándékozásával; egy-egy katona-árvának örökbefogadásával. Ki-ki a maga módja szerint; de mindig az Isten félelme miatt. Azoknak meg egyenesen légió a számuk, akik bátran sorakozhatnának a szegedi asszony mellé ?! Aratásunkra gondolva, nem csak hogy nem panaszolkodhatunk, de nagy hálákat adhatunk az Isten áldásáért. És ha megüti fülünket a rokkantak sóhaja: „Adjatok, adjatok, amit Isten adott“ — van mivel megnyissuk kezünket az adakozásra. Kér is bennünket az Országos Hadsegélyző Bizottság, hogy mához egy hétre hozzuk el ajándékunkat a rokkantak javára. Istenfélő hívek! Nagy a drágaság; nehéz a megélhetés. De egy bizonyos; az t. i., hogy igen nagy az olyan családoknak száma, amelyek ha betegség, vagy más ok miatt kénytelenek lettek volna néhány koronával, vagy akár 50—100 koronával is többet kiadni a háború tartama alatt, mint amennyit kiadtak, azért még mindig igen boldogoknak érezhetnék magukat azokkal a családokkal szemben, akiknek házát, kamaráját, mezejét, szőlőjét földúlta, elpusztította az ellenség; vagy amelyekből egy, vagy talán több kedves családtagot elragadott a háború. Bizonyos, hogy földmives gazdáink is még akkor is szerencséseknek érezhetnék magukat a most említett családokkal szemben, ha egy-egy hold földjükön egy-egy kereszttel kevesebb gabona termett volna is. így állván a dolog, kérlek benneteket Atyámfiái,
