Dunántúli Protestáns Lap, 1915 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1915-07-11 / 28. szám

Huszonhatodik évfolyam. 28. szám. Pápa, 1915 julius 11. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. = Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési díjak (egy évre 9 K, félévre 4’50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János fömunkatárs címére küldendők. EGYHÁZMEGYEI KÖZGYŰLÉST MEGNYITÓ BESZÉD. ELMONDTA: HUSZÁR ALADÁR, A B.-SOMOGY1 EGYHÁZMEGYE GONDNOKA SOMOGYCSURGÓN, 1915 JUNIUS 30-ÁN. agytiszteletü Esperes Úr! Nagytiszteletü és Tekintetes Egyházmegyei Közgyűlés! Mi, kik ebben a gyülekezetben helyt fog­lalunk, mindannyian a szív, az érzés emberei vagyunk és én azt hiszem, hogy a mi szí­veinket, a mi érzéseinket egybeforrasztani csak úgy lehet, s egymáshoz közelebb jutni, egymást megérteni csak úgy tudjuk, ha keressük az alkalmat a közvetlen érintkezésre és szerintem a szívhez, az érzéshez leg­közvetlenebbül a hang, a szó vezet! Ez vezet engem arra, hogy idejüket és türelmüket pár percre igénybe véve, itt most felszólaljak. De teszem ezt azért is, mert én úgy érzem, hogy a mai világtörténelmi korszakban, ennek a korszaknak nagy fontosságát, a magyar dicsőséget kicsinyelnénk le akkor, ha munkánkhoz anélkül fognánk hozzá, hogy rövid visszapillantásban meg ne emlékezzünk a borzal­makban, szenvedésben, de lélekemelő eseményekben és dicsőségben is gazdag, elmúlt 11 hónap esemé­nyeiről. Én e percben úgy érzem magamat, uraim, mint mikor a világot veszedelemmel fenyegető és borzalmas villámoktól cikázó fekete felhőkkel vigasztalanul el­borított égbolton, váratlanul szétnyillanak a felhők és egy kis résen hirtelen szétárasztja üdítő fényét az él­tető napsugár, s amikor meglátjuk az ég alján azt a sok szinü vigasztaló szivárványt, mely a vihar végének kezdetét jelzi nekünk. Ma egy éve, uraim, hogy e városban vallásunk templomában az urasztalánál tettem ünnepélyes esküt arra, hogy egyházmegyém ügyeit lelkiismeretesen és becsülettel fogom szolgálni, s alig pár nap után gálád ellenségeink ránk zúdították a poklok minden ördögeit, s lángba borították szeretett hazánkat és az egész Európát. Beborult akkor a mi egünk és veszedelem­mel fenyegetett a barbár orosz kolosszus, amely min­den erejével döngette a Kárpátok bérceit s annak hágóin és szorosain óriási tömegekben zúdulva reánk, megszentségtelenítették hazánk vérrel megszentelt föld­jét, elárasztották a felvidéket, dúltak, raboltak, gyújto­gattak és könyörtelenül pusztítottak el mindent. És amidőn már csaknem mindannyian utolsó remé­nyeinket is elvesztettük, a mi hős maroknyi magyar seregünk hónapokon át tartotta fel a betört barbár tömeget s majd a mi becsületes, derék szövetsége­seinkkel karöltve, nemcsak megtisztították hazánk szent földjét a betörő ellenségtől, de hihetetlen hősiességgel pár hónap alatt kiűzték azt'Bukovinából és a Monar­chia csaknem egész megszállott területéről. Hős sere­geink gyors egymásutánban ajándékozták vissza ne­künk Galiczia fontosabb helyeit, annak mindannyiunk által elvesztésekor megsiratott büszke erődjét, Przemysl várát, majd az orosz front többszörös hősies áttöré­sével Galiczia fővárosát, a rég elvesztett Lemberget is. S ma, uraim, kis rész az csak, hol Monarchiánk terü­letén ellenség áll, sőt azt hiszem, helyesen fejezem ki magamat, ha azt mondom, hogy nem is áll, csak átmenetileg, utóvéd harcokkal iparkodik fedezni pánik­szerű futását, eszevezett menekülését. Ha mindezeket meggondoljuk, uraim, úgy meglátjuk azt a vihar végét jósló, reményt keltő sok szinü szivár­ványt, mely széttörve a fekete felhőket, immár megjelent hazánk egén. S ha azt a csodás erőt keressük, mely egy maroknyi hős nemzetet a nagy túlerővel szemben ily hőstettekre képesít, úgy reá jövünk, hogy az nem más, mint a magyarok tudatában élő egy eszményi fogalom. Ifjú koromban a magyarok hős történetének irodal­mát olvasva, sokszor hallottam e fogalomról, de ifju­­ésszel békeidőben, őszintén megvallva, nem tudtam azt felfogni, nem értettem azt meg. Ma, uraim, nemcsak mi, magyarok ismerjük, sőt látjuk kézzelfoghatólag ezt a csodás erőt, ezt a varázshatalmat, hanem ellenségeink és az egész külföld kénytelen azt elismerni, kénytelen azt rettegni! Ez, uraim, a magyar géniusz! Ha kérdezzük, uraim, hogy mi az a magyar géniusz, azt hiszem, helyesen felelek meg rá, ha azt mondom, hogy ez az a hatalom, ez az összege mindazoknak

Next

/
Thumbnails
Contents